Varró Attila
Miami Vice – amerikai, 2006. Rendezte: Michael Mann. Írta: Anthony Yerkovich és Michael Mann. Kép: Dion Beebe. Zene: John Murphy. Szereplõk: Colin Farrel (Jones ’Sonny’ Crockett), Jamie Foxx (Ricardo Tubbs), Gong Li (Isabelle), Naomi Harris (Trudy Joplin), Ciarán Hinds (Fujima), Justin Theroux (Zito). Gyártó: Universal. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 134 perc.
A jelenkor jelentõs hollywoodi stúdió-szerzõi manapság komoly érdeklõdést mutatnak a televízió mint kísérleti terep iránt – míg azonban Walter Hill (Deadwood) vagy Kathryn Bigelow (Homicide) újkeletû figyelme elsõsorban a sorozatokban rejlõ epikus lehetõségek felé fordul, a korszak legprogresszívebb erõs mûfaji rendezõjét lassan húsz éve inkább a rokon/rivális médium formai erényei izgatják. A szûkös életmûvet szinte kubricki eltökéltséggel, ám fõként különféle thrillerekbõl építhetõ Michael Mann éppúgy a tévé emlõin nevelkedett, miként az Új-Hollywoodnak ösvényt taposó nagy generáció (Frankenheimer, Penn, Peckinpah) – épp ezért szinte jelképértékkel bír, hogy frissen elkészült program-filmjéhez az alapot elsõ komoly tévésikere, az 1984-89 közt sugárzott Miami Vice-széria szolgáltatja. Akárcsak az elmúlt évtized egyik mérföldkövének tartott Szemtõl szemben esetében, ami Mann 1989-es televíziós heist filmje, az L.A. Takedown szélesvásznú újragondolása (és amelynek nyitójelenetét az új film kétszer is megidézi), az idei Miami Vice mozifilm is egy kisképernyõre írt alapsztori (ez esetben a sorozat pilotfilmje) – hozzáigazítva egy másik médium ezredfordulós adottságaihoz. A Crockett–Tubbs-páros érdesebb, befelé fordulóbb és immár kezdettõl a Mannre jellemzõ olajozott profizmussal dolgozik össze, a kolumbiai drogbáró multinacionális fõgonosz oldalán elcsábítani való élet- és tettestárssal, a történet pedig nyitva hagyott dupla bossszúszál helyett a beépülõs ügynöksztori és a tragikus szerelmi vonal közti ellenpontozás tökéletesre sûrített keveréke.
Mann a Miami Vice elsõre epizodikusnak látszó cselekményében radikálisan szembefordul a közelmúlt akció-orientált dramaturgiai elvárásrendszerével, amikor a húszpercenként kötelezõ tûzharc-jeleneteket egyszerûen kiejti, és a jóformán csak feszült dialógusokra felszerkesztett történetet egyetlen hosszú és precízen kidolgozott akciófinálé elõjátékaként kínálja fel a sorozat-orgazmusokra kondicionált nagyközönségnek. A Miami Vice az Álomgyár elsõ tantra-akciófilmje, nem csupán a végletekig késleltetett erõszak-tetõpont vagy az érzelmi kapcsolatokra történõ összpontosítás okán, de mert mindemellett az utat és nem a célt tartja elsõdlegesnek: ezért a drámai szerkesztésmód és ezért a Mann-féle digitális stíl-kísérleteket merészen továbbfejlesztõ látványvilág: a nagyfelbontású DV-kamerák ezúttal nem csak a nagyvárosi neondzsungelek fénykontrasztjaiból teremtenek egyenrangú szereplõt, de páratlan szépséggel és átéléssel adják vissza a verõfényes dél-amerikai õserdõk élénk, páradús atmoszféráját is. A Miami Vice hamisítatlan tévéfilm, de a kifejezés új értelmében: két médium tartalmi-formai egyesülésének kivételes igénnyel készült úttörõjeként – amelynek hidegkékre szûrt fényvilága immár nem a fegyveracélé, hanem a katódsugarú nagyképernyõké.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2006/10 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8826 |
