Stőhr Lóránt
Reformkori politikai ármány és szerelem. Bagó Bertalan kosztümös filmje egy sikeres zsánert próbál feltámasztani.
Kocsi robog őszi tájon a fák sárguló levelei alatt. A postakocsi-állomáson egy szemvillanás alatt szerelem szövődik a brit utazó és a lengyel számkivetett között. A magyar nemesurak vadászat és dáridózás közben gyanútlanul az osztrák elnyomás ellen lázonganak-lázítanak. Egy idősödő úr kamaszos hévű szerelmével üldözi a hamvas lengyel lányt; hamvából lobban fel a vendéglátó vonzó vénkisasszony szenvedélye régi mátkája iránt. Vajon miért mind e hevülés és ármány, miért e kazalnyi, romantikus regényekből összegereblyézett motívum a Vadászat angolokra című filmben?
A reformkor történéseinek álruhájában a mai politikai történésekre reflektáló történelmi parabolához a forma túlságosan realisztikus, nincsenek beékelve az egyenes olvasatot megzavaró áttételek, amelyek révén az 1839-ben játszódó eseményekből kialakulhatna egy, a konkrét helynél és időnél általánosabb ellenvilág. Az osztrák uralom iránt lojális, de inkább apolitikus, a cári megtorlás elől menekülő lengyel szüzet körbeudvarló Tarnai Samu (Cserhalmi György), a kőbányája korszerű újraindításával és vasút építésével a magyar gazdaság felvirágoztatását szolgáló Falussy Gábor (Derzsi János), valamint a szabadság ügyét kemény szavakkal, heves nekibuzdulásokkal hirdető Almáry László (Dörner György) eszmei szembenállása a reformkor világát jellemzi, nem szolgál közvetlen utalásokkal a mára. Az osztrákoknak dolgozó politikai ügynökök tevékenykedése, a talán briteknek jelentő Adam Whitewell mérnök-vegyész tevékenysége pedig oly elnagyolt, hogy nehezen olvasható ki belőle még a múltunk is, nemhogy a félmúltunk vagy a jelenünk. A reformkor történelmi összefüggéseinek, mentális állapotainak megismertetésére sem alkalmas a film, mert a szerelmi és kriminális bonyodalmakra jóval nyomatékosabb hangsúly helyeződik, mint a többnyire nemesi hősök beágyazására a kor gazdasági-társadalmi-politikai viszonyai közé.
Nem marad más hátra, mint nyugtázni, hogy a magyar filmipar műfaji megújulása az ezredvégen mára elérte a romantikus kosztümös filmet is. Bagó Bertalan ötletadó-rendező valószínűleg a hatvanas évek magyar szórakoztatófilmjének legerősebb zsánerét, a Várkonyi Zoltán rendezésében készült látványos, kalandos Jókai-feldolgozásokat kívánta újjáéleszteni, azt a tradíciót, amit időközben a modernizmus kisöpört a hazai mozgóképes palettáról. A műfaj egyébiránt virágzik a kortárs nemzetközi filmvilágban és az angol kosztümös filmek sikerreceptjének újrafőzése hazai nyersanyaggal kapós fogás lehetne a magyar mozis étlapon is. Árulás, cselszövevény, szerelmi sokszög – tulajdonképpen minden együtt van a romantikus mozihoz; éppen csak a mesterségbeli tudás hiányzik mindezek összerakásához. Úgy szórják egymásra az alkotók ezt a sok motívumot, hogy véletlenül se lehessen együtt élni a történetükkel, együtt lélegezni a hőseikkel. A színházból átrándult rendező nem tud drámai ívet húzni Csaplár Vilmos – az interneten megjelent változat alapján a filmnél kidolgozottabb – forgatókönyvéből, nem képes előkészíteni a fordulatokat, ritmust adni az akciójeleneteknek és a szerelmi szcénáknak. A fiatal szerelmespárt alakító lengyel színészek (Magdalena Górska, Marcin Kwa¶ny) szépek és túláradók, ahogy egy romantikus moziban illik, míg a parókákkal, ötletes frizurákkal megfiatalított magyar szereplők szájából hol élvezhetetlenül szárazon, hol pedig sután hangzanak a direkt politikai kijelentések és nevetségesen a lángoló szerelmi vallomások. Egyedül Cserhalmi vitt némi színt jellegzetes hangsúlyozásával a politikailag hezitáló, szerelmi téren bizakodó gróf dialógusaiba. A Vadászat… összességében csak a látványvilágában váltotta valóra, ami lehetőségként benne rejlett. Máthé Tibor puha fényei szépen emelik ki a jelmeztervező, Szakács Györgyi gondos munkáját, a reformkori ruhák drága szövetét, elegáns színét; az őszi erdő, a kőbánya, a kastélypark képei, ha tágasságukkal nem is, de felületükkel, kompozícióikkal elragadják az elvágyódó nézői képzeletet. A képek azonban nem tudják egybetartani a filmet, ha az elbeszélés eresztékei recsegnek-ropognak. Ám ez a szerény produkció hibái ellenére is ígéretesebb próbálkozás a kosztümös film újjáteremtésére A Hídember megalomán politikai pannójánál. Ki tudja, egyszer tán újra igazi kincset vet ki a reformkor romantikus történeteket rejtő aranybányájából a magyar filmes képzelet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2006/12 53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8806 |
