Ádám Péter
Va, vis et deviens – izraeli-francia, 2006. Írta és rendezte: Radu Mihaileanu. Kép: Rémy Chevrin. Zene: Armand Amar. Szereplők: Yael Abecassis (Yael), Roschdy Zem (Yoram), Sirak M. Sabahath (Schlomo), Roni Hadar (Sarah). Gyártó: Elzévir Films. Forgalmazó: Odeon. Feliratos. 140 perc.
Ahogyan az 1998-as Életvonatban is szétválaszthatatlanul fonódik össze humor és tragédia, valóság és vágyfantázia, ez az új alkotás is kielemezhetetlenül kever egymással dokumentumot és fikciót, mítoszt és történelmet. A filmnek az 1984–85-ös etiópiai válság, illetve az úgynevezett Mózes-hadművelet a háttere: ebben az időben az izraeli titkosszolgálat egy szudáni menekülttáborból amerikai segítséggel vagy nyolcezer fallasát menekített repülőgépen az „Ígéret földjére”; mindössze ennyi maradt a járványok, az éhínség és a kényszerű kivándorlás után abból a valaha tizenötezres kisebbségből, amelyet a zsidó hagyomány a Tórában is emlegetett „elveszett törzzsel” szokott azonosítani. Jóllehet a magukat zsidónak valló sötétbőrű fallasák Salamon királytól és Sába királynőjétől eredeztetik magukat, ez a szemellenzős ortodox szemlélet szerint egyáltalán nem könnyíti meg helyzetüket (a zsidóság ugyanis anyai ágon öröklődik, márpedig Sába királynője nem volt zsidó). És mintha a fallasa származás sem volna elég teher a fehérbőrű és vallási szempontból, mi tagadás, nem különösebben rugalmas izraeli társadalomban, a film kilencesztendős hőse, Slomo tetejében nem is zsidó: a kisfiút keresztény anyja, aki a menekülttáborban már két gyerekét vesztette el, végső kétségbeesésében taszítja el magától és küldi, ha ugyan nem zavarja – az életben maradás utolsó lehetőségeként – az áttelepítésre felsorakozó etióp zsidók közé. A jó két évtizedet átfogó epikus film ennek a zsidó környezetben felcseperedő, keresztény és zsidó identitásához egyformán ragaszkodó kisfiú hányatott életútjának története, amelynek során – a megérkezéstől a kamaszkoron át egészen a felnőttkorig – sorra vetődnek fel a kivándorlás és gyökértelenség, a kirekesztés és beilleszkedés, az identitás és „álidentitás” korántsem fájdalommentes problémái. A két és fél órás film, Slomo „fejlődésregényével” párhuzamosan, az izraeli társadalom merevségeinek és árnyoldalainak is indulatmentes, tárgyilagos kórképe. Az árvának hitt kisfiút, nem kis szerencséjére, franciaajkú izraeli család veszi magához, és Slomo ebben az elfogadó, türelmes, de korántsem idealizált családban nő fel és találja meg végre azt a minimális érzelmi biztonságot, amelyre sorsát építheti. Mintha a család francia volta egy kicsit tisztelgés is volna az előtt a kultúra előtt, ami – legalábbis idealizált formájában – a nemzeti elfogultságokon és az elzárkózó partikularizmusokon felülemelkedni tudó univerzalista nyitottság értékeinek is hordozója. Így lesz Slomo életútja, amit a film igyekszik minden pátosz nélkül, visszafogottan ábrázolni, nem egyszerűen a zsidóság hányatott életútjának, hanem minden gyökértelenségnek, identitáskeresésnek és kitaszítottságnak a parabolája.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2006/11 57. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8781 |