Legendás szerelmi tragédiák versenyében Rómeó és Júlia történetét bizony a második helyre szorítaná vissza Trisztán és Izolda sztorija. A történet első változata ugyanis már a 13. században megszületett, egy legendákkal övezett skót költő-látnok tollából. A tragikus love story később az Arthur-mondakör szerves részévé vált, és így maradt fenn az utókor emlékezetében is. A történet főhőse Trisztán, a francia neveltetésű lovag, aki nagybátyja parancsára Írországba utazik, hogy elhozza neki a szépséges Izolda hercegnőt. A fiatalok a hosszúra nyúlt hajóút során azonban véletlenül kortyolnak a házasság frigyét megerősíteni hivatott szerelmi bájitalból, amitől azon nyomban szerelembe esnek. Ettől kezdve örök szenvedésre vannak kárhoztatva, aminek csak a halál vethet véget. A hűbéri eskü és a szerelmi mámor között hánykolódó Trisztán lovagot a felszarvazott, féltékeny Márk király orvul ledöfi, Izolda pedig, legendás szeretőhöz híven, belehal szíve választottjának elvesztésébe. A történet végén Arthur király szolgáltat igazságot: egymás mellé temetteti a szerelmeseket, akiknek a sírjából egy-egy rózsaág sarjad, hogy aztán örökre egymásba fonódjon.

A szépséges történet számos mozit ihletett már, tízes évekbeli némafilmektől kezdve Cocteau modern környezetbe helyezett adaptációjáig (Az örök visszatérés). Kevin Reynolds a legújabb amerikai trendeknek megfelelően minden mágikus elemet kiszedett a történetből, melyet „történelmi” szituációba, vagyis a kora-középkori Anglia földjére helyezett. És bár a film viszonylag hűen követi a legendát, mégis hiányzik belőle valami: nem csak a mágia veszett el a sztoriból, de azzal együtt a líra is. Ami maradt, az nem egyéb, mint barbár fegyverek és páncélok csattogásától hangos csatajelenetek és zavarba ejtően hosszú beállítások sora, mely utóbbiak a könnyes szemmel semmibe meredő Trisztán vívódásait hivatottak érzékeltetni. Az összecsapott, gépiesre sikerült befejezés sem sokat javít az adaptáció színvonalán. Kevin Reynolds, aki egy nagyszerű Robin Hood-feldolgozással bizonyította, hogy jól ért a romantikus kosztümös regényekhez, most csúnyán melléfogott. A mitikus szerelem megköveteli, hogy költői eszközökkel beszéljünk róla, prózává silányított költészetre még Hollywood sem vevő.