Horeczky Krisztina
Az érzékeny Goya-díjas melodráma, Az élet nélkülem után Isabel Coixet szerepet írt Sarah Polleynak. A süket munkásnő, Hanna, az egyik legvisszataszítóbb karakter, akit valaha vásznon láttam – legalábbis a történet egy bizonyos pontjáig. Az ingerlően igénytelen, rend- és tisztaságmániás kiváló dolgozót főnöke szabadságra küldi, merthogy kollégái a háta mögött mószerolják. A kényszerpihenős Sztahanova képtelen relaxálni. Sietve szegődik el ápolónőnek egy olajfúrótoronyba, hogy egy súlyos balesetben égési sérüléseket és ideiglenes vakságot szenvedett férfiről (Tim Robbins) gondoskodjék.
Coixet filmjében ólomlábakon jár az idő; kizárólag így, a lassúság erejével érhető el Polley döbbenetes metamorfózisa, derülhet fény iszonyatos magán-traumáira. A direktor-forgatókönyvíró pszichológiai tesztje felettébb kellemetlen érzést vált ki belőlünk: a szégyent. Kötelezően szembesülünk az oktalan utálat, ellenszenv (élet)veszélyes működésével; az ismeretlen, az idegen iránt táplált gyűlölettel. A nézőt több mint egy órán keresztül félrevezető rendező alkotása a vegetálásra berendezkedett túlélő portréja; szerelmes film, emlékezés a világban dúló háborúk áldozataira. És egy súlyos állítás: nincs felejtés.
A fölemelő, ám korántsem fölszabadító mű ikonja, Sarah Polley mellett kitűnőek az epizódszereplők, kivált a fúrótorony nagyra törő szakácsaként Javier Cámara. Az utóbbi időben leginkább sérült elmeállapotú, perverz alakokat játszó Tim Robbins ezúttal a technikás hatásvadász eszköztárába enged bepillantást, ennek eredményeként teljességgel kívül marad szerepén.
Isabel Coixet trükkös dramaturgiájú, csodálatos munkája megismertet minket a happy end iránti vágy reménytelen érzésével. S a szomorú fölismeréssel: van, amikor nem lehet boldog vég.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2006/04 60. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8582 |