Vincze Teréz
Abel Ferrara filmjének rövid szinopszisát is elég elolvasni ahhoz, hogy biztosak legyünk benne, a mester nagyon sok és nagyon időszerű társadalmi-kulturális-politikai (hit, fanatizmus, a vallásos művészet) problémához vezető ajtón szeretne egyszerre berontani a tőle megszokott lendülettel. A film megtekintésekor azonban elég hamar kiderül, hogy bár nagy sebbel-lobbal feltöri az ajtókat, amikre már kívül is jó nagy betűkkel ki volt írva, mi is van mögöttük, ezen kívül semmi sem történik.
A Matthew Modine alakította filmrendező (Tony Childress) Jézus életéről készít filmet. A mű körül felizzó indulatok és hitviták szükségszerűen idézik fel Mel Gibson Jézus-filmjét és fogadtatását, anélkül, hogy e jelenségtípusról bármit is megtudnánk Ferrararától. Childress filmjének forgatása során a Mária Magdolnát alakító Maria Palesire olyan mély hatást gyakorol a szerep, hogy spirituális élményeitől vezérelve a munka befejeztével Jeruzsálembe költözik. A személyes tapasztalatot követően hitbéli elmélyültségre vágyó figura kliséjéhez sem ad azonban hozzá semmit Ferrara, bár ide kapcsolódik a film egyik legérdekesebb – és szintén kihasználatlan – kérdése: Mária Magdolna tényleg csak Jézus követője volt, vagy – ahogy az apokrif evangéliumok állítják – éppenhogy az egyik legfontosabb tanítvány Péter mellett?
A másik szál a média világába vezet, ahol Ted Younger, a népszerű televíziós műsorvezető Jézus életéről szóló beszélgetős műsort szerkeszt/vezet. Média- karrierje előmozdítása érdekében sikerül megnyernie Childresst, hogy vegyen részt egy műsorban. Younger figurája lenne az átmenet a végletesen cinikus filmrendező és az igaz hitet kereső Maria között, azonban ebből se nagyon sül ki semmi, azon kívül, hogy a film zárlata – amit azért mégsem árulhatok el – azt a klisét ajánlja fel tanulságként, hogy a hitben kételkedőknek sem marad más választása egy személyes tragédia után, mint Istenhez fohászkodni segítségért.
Úgyhogy, ha a hit-szólásszabadság-művészet kapcsolatának bonyolultságát szeretnénk tanulmányozni, nézzük inkább a tévéhíradókat, ha pedig hit és csoda ügyében valódi filmművészeti élményre vágyunk, menjünk el mondjuk Anette K. Olesen Bűnök című filmjére (néha játsszák még a művészmozik).
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2006/04 59-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8580 |
