Ardai Zoltán
A „lúzer” mai fogalma – a maga impertinens ridegségével és széles terpeszkedésével – viszonylag újkeletű konstrukció, amely egyebek mellett a köz szellemi fáradtságáról, egyben erősödő nézet-egyszerűsítési igényekről is tanúskodik. Volt idő, amikor a „vesztes típust” (aki mégis győz), az amerikai mozi nem csupán burleszki változatban szeretgette. Mi több, akadtak a happyendes sztori-karaktertől eltartó cselekményű hollywoodi produkciók is, amelyek balekszerű, de mégsem szimplán balek hősöket léptettek fel. Amikor Fielder Cook a ’80-as években Robin Williams főszereplésével filmre vitte Saul Bellow-nak azt a – mondjuk – lúzer-tárgyú kisregényét, amely magyarul korábban Napjaid gyümölcse címmel jelent meg (a film itthoni címe aztán Ragadd meg a napot! lett), az igazán szolid adaptáció már valamelyest tüntetőleg hatott az amerikai mezőnyben. Azóta még szokatlanabbnak számít az a kevés újabb, a Cook-éval rokon zsánerű mozidarab, amely a 20. század derekán, vagy harminc éve is még a középátlagba simult volna.
Nicolas Cage tíz évvel a Las Vegas, végállomás után ismét vagy még inkább antihőst játszik, és újfent jobb ilyen szerepben, mint valaha – akár Oscart is nyerhet vele megint –, mindazonáltal maga a Gore Verbinski rendezte Az időjós nem zavar sok vizet, szemlélete (avagy formarendje) jellegzetesen az álomgyári előírásokon belüli marad. Érdekes viszont, hogy milyen feszültségi pontok irányában jut közel ahhoz, hogy akár meg is billenthetne bizonyos normákat. A Cage játszotta chicagói meteorológus – akinek, eltérően a Saul Bellow és Robin Williams meggyúrta figurától, jövedelmi gondjai éppen nincsenek, bár házassága éppannyira tropára ment – sármos a stúdiókban, de a stúdiókon kívül szinte csakis csetledezni tud. A borús gondolatok közt, amelyek sűrűsödve gyötrik, utóbb előnyomul már az a sejtelem is, hogy a meteorológia valami éktelen hazugság, és hogy tanult igazodásai – a „sose add fel, Ember!”-stílusú amerikai spirituális mintákhoz – rendre rosszízűen idétlen szituációkba vezetik. Lelki épsége viszont, amely lehetővé teszi, hogy szigorú apjával – aki haldokló járóbeteg – késői barátságra jusson, sajátos összefüggéseket mutat ügyetlenségeivel. A szövevényesen ügyes-ügyetlen David Spritz valószerű portréja jóleső fanyarsággal rajzolódik ki Az időjósban: az érzelmesnek tűnő pillanatok rögtön át is fordulnak önnön kontrapunktjukba.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2006/04 59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8579 |
