Köves Gábor
A professzorok házába leshetünk be újra, az egyetemi campus e felettébb belterjes, és rivalizálásoktól sem mentes szegletébe, ahol a versenyképes életkor még a szupermodellekénél is alacsonyabb. A matematikusok versenyistállójában legalábbis – derül ki John Madden míves színdarab-adaptációjából – huszonöt felett már kár is próbálkozni, aki addig nem bizonyította zsenijét, legjobb, ha beletörődik saját középszerűségébe. David Auburn saját darabjából készített forgatókönyve jóvoltából újból bizonyítást nyer a közkeletű igazság, miszerint a zsenié legalább olyan küzdelmes sors, mint azé, aki nem géniusz. Nem elég, hogy a Gwyneth Paltrow alakította szépreményű matematikus elvesztette hosszan betegeskedő édesapját, ám az sem kizárt, hogy a lány nem csak apja szellemi képességeit, de a megbomlott elméjű zseni (egy újabb skalp Anthony Hopkins őrült-repertoárjában) betegségének csíráit is megörökölte.
Madden (aki a Szerelmes Shakespeare után másodszor forgat Paltrow-val) ügyesen adagolja a fordulatokat, s a szimpla gyász-sztori hamarosan nem várt thriller-elemmel színesedik, még ha ezúttal nem is egy csontváz kerül elő a hátsó udvarból, hanem egy zseniális bizonyítást sikerül előbányászni az atyai örökségből. Hogy Gwyneth mennyire az apja lánya, azaz hogy ő írta-e a kérdéses levezetést, vagy kellemetlenkedő nővére és ügybuzgó (szintén szakmabeli) fiúja kételyei nyernek bizonyítást, bűn lenne elárulni, a film második része mindenesetre azzal telik, hogy feltárulnak apa és lánya közös múltjának részletei. Noha a történet ebben a szakaszában sem tartogat különösebb izgalmakat, Madden felpörgeti az eseményeket: úgy vág, s kamerájával úgy táncolja körbe a kockás füzetek felett görnyedő szereplőket, mintha nem is matematikusokról, hanem világ-összeesküvésekben mesterkedő szuperkémekről szólna a történet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2006/03 61-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8553 |
