Csillag Márton
Villámgyorsan felskiccelt jellemek, az erőviszonyok állandó változására épülő komikum: sitcom a benzinkúton.
Az eredeti, más néven törhetetlen Üvegtigris társrendezőjének új filmjében a benzinpisztolyból is Limonádé folyik. Kapitány Iván napjaink székely fonójába, egy főút-menti benzinkút vásárlóterébe ültetett története sitcomba hajló akcióvígjáték, mely talán egyedül annyiban hasonlít amerikai példaképeire, hogy tisztességes trailert lehet belőle összevágni. Egyébként meg olyan, mint az ólommentes pirospaprika: hamisítatlanul magyar.
Talán emlékeznek a kedves olvasók a paprikapánik napjaira, amikor a magyar vásárcsarnokokban bleifrei feliratú táblácskával jelezték az eladók, hogy pirospaprikájuk ólommentes. A Kútfejek plakátjaira ugyanezt a feliratot ki lehetne helyezni, az alaposan felpaprikázott szereplők ténykedése ugyanis gyakorlatilag ólommentes, azaz súlytalan. Bizonyára éppen ezért kapta a film az akcióvígjáték műfaji besorolást, de az alkotók nem vették figyelembe azt, hogy a jó komédia nem más, mint pozitív végkicsengésű tragédia, melyben ugyanúgy a lét a tét, csakhogy a dramaturgiailag fontos pontokon szerencsésen alakulnak a dolgok. A Legénylakás című Billy Wilder-vígjáték főhőse, C. C. Baxter például valóban megbetegszik a hideg parkban várakozva, és tényleg halálosan szerelmes Kubelik kisasszonyba, még ha nem is pisztoly durran a film végén, hanem pezsgő. A Party zóna című John Landis-vígjátékban a Delta-csapat deviánsai jó elszórakoztatják ugyan magukat és a nézőket őrültségeikkel, de közben nemes diadalt aratnak a WASP-mentalitás és a vak intézményhűség felett. Még a Beverly Hills-i zsaru egyfedelű, banális történetében is akad némi társadalomkritika és valós alapú izgalom, hiszen ott életek, és nem kizárólag elsütendő egysorosok forognak kockán. A Kapitány Iván és írótársai által elkövetett szerény műfaji botlás természetesen nem a véletlen, és nem is a hozzá nem értés következménye: az alkotók úgy gondolhatták, hogy a posztmodern film egyik fő stílusjegyének tartott zsánerjáték jól megfér a vásznon a klasszikus amerikai televíziós sitcommal, melyben mindenki azt mond, amit akar, hiszen az ajtón kívüli világ ismeretlen a néző számára. És jól gondolták – így lett a Kútfejek olyan vicces, villámgyorsan felskiccelt jellemekkel dolgozó, a nagy magyar átlaghoz képest virtuóz technikai megoldásokkal operáló könnyed kis történet, mely az erőviszonyok állandó változása adta komikumból építkezik.
Mint minden tisztességes gomolyagnak, ennek a történetnek is van vezérfonala, méghozzá az egyik szereplő, a kvázi-narrátor Tamás (Fenyő Iván) személyében, aki nem azzal tűnik ki a többi figura közül, hogy többet tud a történtekről, vagy hogy fontosabbnak tartja saját sorsát a többiekénél, hanem hogy ő az egyetlen, aki tisztában van a véletlen szépségével, és ebbe az állapotba képes is beletörődni. Nem véletlen hát, hogy Tamás éppen egy életunt reklámguru (és nem kizárt, hogy az egész történet az ő agyszüleménye), a magyar filmszakma reklámfilmes ágának képviselői ugyanis sokkal könnyebben azonosulnak egy úgynevezett kreatív szakemberrel, mint egy egyetemi docenssel, a nézők pedig szívesebben hisznek egy (túl)pihent agyú sikerfinek, mint mondjuk egy elkeseredett családapának. Tamás az egyetlen olyan szereplő, aki önhibáján kívül esik túszul egy benzinkúti bankrablásnál, miközben mindenki másnak dolga van a környéken: Kutas (Kaszás Attila) vezeti a boltot; Stefán (Selmeczi Roland) figyeli Kutas csaját, Böbét (Ulmann Mónika); Mehár (Gesztesi Károly) és Patkány (Kálloy Molnár Péter) frissen szökött fegyencként ugranak be a shopba; Vili (Dörner György) és Dorka (Holecskó Orsolya) figyelemelterelő rablásra készülnek – és mindeközben egy elszabadult amerikai bomba zuhan az állomás felé.
Mi tagadás, a spontán összeállítású vendégkör ad egyfajta Üvegtigris-ízt a történetnek, a rendezői alteregóként is értelmezhető narrátor a Valami Amerika kliprendező főhősét idézi meg, a pult alól dörmögő Dörner György hangja pedig Bruce Willis érkezésével kecsegtet, a Kútfejek mégsem áll be a legsikerültebb magyar közönségfilmek sorába. Hiába a pergő cselekmény, a sztoikus üzenet, a néhány igazán jól eltalált figura, az amerikai hadsereg bevetése és a John Woo-t idéző tanyasi standoff, a súlytalan történetet nem viszi el a hátán sem Tamás lazasága, sem a cselekmény fordulatossága, sem pedig az időnkénti óvatos játék az idősíkokkal. A Kútfejek megmarad ólommentes pirospaprikának, mellyel megfűszerezhetjük unalmas mindennapjainkat.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2006/03 59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8549 |
| előző 1 következő |   | új komment |
fanyúl  | #2 dátum: 2007-05-07 12:11 | Válasz |
| A Kútfejekkel és a valóban elbaltázott figurával kapcsolatban lásd még esetleg kiegészítésként: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8560 | ||
| Előzmény: letscho #1 | ||
| letscho | #1 dátum: 2007-05-02 14:30 | Válasz |
| Nagyjából hasonlóképpen gondolkodom a filmről. Szerintem is egy könnyed szórakozást nyújt, de nem is akar többet. A technikai kivitelezés is igéretes, még a reklámok is kellően diszkrétek. Nagyon jól eltalált figurák inkább több, számos jó poén, viszonylag kevés üresjárat, és erőltetettség (ilyen pl. szerintem a mindenhol szörnyeket látó gyerek jelenete, ami enyhén szólva is gyenge, és nagyon erőlteti a "média erőszak" rossza hatásainak poros tanmeséjét)
Egy dolog azonban nagyon zavar: Tamás vagyis Fenyő Iván! Mit keres ez a figura ebben a filmben? Minden jelenete nevetséges, a tehetségtelenség iskolapéldája. Borzalmas. Lazaság? Gesztesi egy mozdulata több szinészi tehetségről árulkodik. Miért kapta meg ezt a szerepet? Meghallgatáson biztosan nem járt. Ennyire nagy szám ha valaki egy közepes amerikai filben mellékszerepel (Jarhead)? Szerintem miatta sem lehet jobb ez a film egy közepes, de élvezhető szórakozásnál. Legalábbis nagyon hozzájárult a színvonal eséséhez! | ||
