Dercsényi Dávid
Charles Schine-ról mindent elmond, hogy mindenki csak Charlie-nak hívja: a lúzerközeli létet már csak ezáltal is megtapasztaló férfi nincs könnyű helyzetben: a lánya súlyos cukorbeteg, a munkahelyén problémák gyötrik, szóval a középosztály átlagos kínjainál némileg több lett neki kimérve. Ráadásul egyszer enged csak a kísértésnek, azaz egy álomnő csábításának – és egy zsarolássorozatba torkolló rablótámadással rögtön kezdetét veszi a bűnhődés. Charlie körül bezárul az ördögi kör, a férfi egyre mélyebbre süllyed, egyre több mindent áldoz fel a látszatért. A végkifejlet aztán annyi csavart és fordulatot hoz, hogy még a mozivécében is várnánk egyet.
Különös egyveleg ez a film, thrilleres és krimivonásokat gyúrtak egybe az alkotók, és persze a társadalmi problematika is jelen van. Ez az eklektika azonban nem elég erős ahhoz, hogy igazi dráma lehessen. Bár Clive Owen jól hozza a Russell Crowe-szerű sodródó-vesztes figurát, az alkotók nem merték megkockáztatni, hogy az ő egyéni drámájára koncentráljanak. Így aztán hidegvérű bosszúálló lesz a végére az addig dicséretesen erőtlen, erélytelen férfiből: Cassavetes helyett Charles Bronson.
A rugalmasságára annyira kényes Hollywood most visszahőkölt, mint mostanában annyiszor; úgy tűnik, most a profitra ügyelő betonvédelem az aktuális taktika.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 62. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8499 |