Kárpáti György
A Zorro legendája igazi műfajmix, mégis vagy másfél órát kell várnunk, mire egy – végletekig eltúlzott és amolyan hollywoodi módra képtelen – vonatos üldözés feldobja az enyhén szólva is lassacskán csordogáló történetet. Addig is marad a családi dráma – új karakterként a lassan serdülőkorba lépő, apjában nem hívő, s csak Zorróra esküvő fiúgyerek; valamint a házas élet nehézségei –, így meglepve tapasztalhatjuk, hogy az egyébként izgalmas kalandokra predesztinált Zorro-történet folytatása nemcsak fazonigazításon esett keresztül, hanem csendesen a kalandfilm-zsánert is elhagyták az alkotók.
Pedig a hét évvel ezelőtt – ugyancsak Martin Campbell rendező által – elkészített első epizódot nem éppen a paprikás párbeszédek, hanem a kardvívások, épületről ugrálások és az ügyes kaszkadőrjelenetek mentették meg a lebőgéstől, ám kétségtelen, hogy az évek során sem a címszerepet alakító Antonio Banderas, sem a feleségét játszó Catherine Zeta-Jones nem lett fiatalabb. Így a folytatásban inkább maradnak a boldog házas hétköznapok, valamint a perlekedés, családi civódás; s hiába a csavar (?) a történetben a Pinkerton nyomozóirodával, összeesküvés-elmélettel, ármánnyal, amíg csak beszélnek a dolgokról, nem fogjuk szétforgácsolni székünk karfáját.
Az elmúlt nyolcvan évben játszhatta a szerepet Douglas Fairbanks-től Alain Delonig számtalan világsztár, készülhetett a történetből több tucat film és számos tévésorozat, a legszéleseb spektrumon kalandfilmtől kezdve westernen át erotikus filmig, ez a Zorro-adaptáció az egyik leghalványabb próbálkozás, s ha még az a bizonyos vonatos jelenet sem lett volna benne, valószínűleg Arany Málna-díjakkal dobálnánk meg a stábot. Bár utóbbira még így is van némi esély. Annyit azért szögezzünk le, hogy a téma még az ezredfordulón sem olyan poros és avítt, mint amilyennek ebből a filmből látszik.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2005/12 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8463 |
