Vízer Balázs
Biztosan sok filmes gondolja mostanában, hogy az összeurópai produkciókban rejlik a jövő, és Cédric Klapisch egészen biztosan közéjük tartozik. Most látta idejét annak, hogy elkészítse a folytatását 2002-es sikerének, a Lakótársat keresünknek, a valós idővel ellentétben kerek öt évet ráhúzva szereplőire. Így aztán már nem a vidám és gondtalan egyetemi éveket élvező, mindenhonnan érkező fiatalokkal népesítette be új filmjét, hanem a Nagybetűs Életbe kilépő és sokszor annak megfelelni képtelen fél-felnőttekkel. Elsősorban a francia fiú, Xavier (Romain Duris) kalandjait követhetjük, és a kalandokon elsősorban zűrös magánéletet kell érteni. Xavier ugyanis még mindig az Igazit keresi, de valahányszor összejön egy helyes lánnyal, valamiért rögtön le kell lépnie. És ennek köszönhetően jó sok helyes lányt láthatunk!
Az olyan filmmel, ahol állandóan a Nagybetűs Élet problémáival küszködnek és mindig az Igazit keresik, mindig van valami gáz. Jelen esetben az, hogy egyszerűen nem tudni miről van szó. Kötelességszerűen követjük hősünket Párizsból Londonba és Moszkvába, meg Szentpétervárra és vissza, ahogy különböző kedves lányokat hódít meg, vagy régi barátoknál teszi tiszteletét, de valahogy sosem sül ki semmi az egészből. Persze, jó dolog, ha az embernek sok csaja van és szép nagy, nemzetközi társasága, de erre nehéz – és felesleges – bármilyen moralitást ráerőltetni, a rendező mégis folyton ezzel próbálkozik. Így aztán a jól eltalált, vicces jeleneteket sokszor követik pocsékul megírt, lelkizős intermezzók vagy feleslegesen szürreális betétek, amelyek tempóját maguk a színészek se nagyon találják el, a túl sok váltás és erősen MTV-stílusú fényképezés pedig egyszerűen széttördeli a filmet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2005/10 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8403 |
