Nevelős Zoltán
Oroszország visszavág, Volgák, Zilek és trükkparádé a hazai piacon taroló misztikus sci-fiben.
Mindenki arra kapta fel a fejét, hogy Oroszországban egy hazai produkció, az Éjszakai őrség 2004-ben nagyobb bevételi eredményeket hozott, mint a Pókember 2. vagy A király visszatér. A Fox Searchlight fénycsóvája hamar le is csapott rá, így az első orosz multiplexsláger amerikai közvetítéssel járhatja be világkörüli útját a Berlinalétól egy sor további fesztiválon át a 2005 őszén következő nemzetközi bemutatókig.
A Gyűrűk Urára erősen emlékeztető prológus felvázolja az alaphelyzetet: világunkban az embereken kívül itt élnek még velünk a külsőre megtévesztésig embernek tűnő „mások”, akik két csoportra oszlanak aszerint, hogy a fényt vagy a sötétséget szolgálják. E két csoport az idők hajnalán nagy csatát vívott egymással, amit azonban megszakítottak, és fegyverszünetük értelmében éjjel a jók, nappal a gonoszok őrködnek afelett, hogy a másik társaság békén hagyja az embereket. Az éjjeli őrjárat leggyakoribb feladata például az, hogy önuralmukat vesztett vámpírokat megakadályozzon emberi torkok harapdálásában. Anton, kora harmincas moszkvai fiatalember már felnőttkorában ismerte fel másságát, amikor naivan egy illegalitásban működő boszorkány szolgáltatásait akarta igénybe venni. Napjainkban Anton már az éjjeli őrség tagjaként járja a sötét utcákat, és apránként rájön, milyen kulcsszerepet játszik azokban az eseményekben, melyek során a jó és a rossz erők nagy konfliktusa újabb fordulóponthoz érkezik.
A film sikerénél is megdöbbentőbb az a tény, hogy a honvédő háborús drámák készítőinek késői utódai éppen egy olyan műfajt választottak, a horror fantasyt, amelyben ma már alapvető elvárásnak számítanak a költséges látványelemek. Timur Bekmambetov és csapata e téren a kelet-európai filmgyártás számára feltétlenül példaértékű költséghatékonyságról tesz tanúbizonyságot; a szemrevalóan kivitelezett CGI-trükköket jól eltalált ízléssel egészítik ki a lepukkant, nyers orosz valóság tárgyi környezetének elmaradhatatlan elemeivel. Megnyílik az ég az utálatos panelrengeteg fölött, és egy szédítő légörvény magába szippant egy utasszállító repülőgépet; sárga Zil teherautó száguld végig a zsúfolt moszkvai sugárutakon, előz és úgy pördül a kanyarokban, mintha a Halálos iramban paródiájában szerepelne – szerencsére eleve humorral tálalják a jelenetet, mert a gyorsított felvétel miatt mindenképp nevetségesen hatna; Anton, anti-akcióhősünk pedig napszemüvegén keresztül sem tűnik coolabb jelenségnek, mint egy divatérzékeny vodkacsempész. A dermesztő, földöntúli történéseket érzékeltető effektek és a testi-lelki lepusztultság humorban pácolt képsorai között hol lendületes, hol szaggatott kameramozgatás és vibráló vágástechnika képezi a kötőanyagot – David Fincher és Tony Scott hatását mutatják a képek –, ami a nézők látóidegeinek fokozott terhelése miatt igen hatásos, de a szereplőkkel való azonosulás és egyáltalán az események figyelemmel követése szempontjából inkább árt a filmnek.
A képek ziláltságánál azonban még nagyobb baj a cselekmény zavarossága. A fő konfliktus világos ugyan, de a fordulatokat, váratlan megvilágosodásokat már nehezebb követni, miként azt is, egyes figurák milyen szerepet is töltenek be a játszmában. Nem rágják a szánkba hollywoodi módon a játékszabályokat mindjárt az expozíció során, amit akár bátor húzásnak is tekinthetnénk, ám az, hogy a felállás a kelleténél később válik részleteiben is világossá, sokat levon a film élvezeti értékéből. Mint sok más esetben, itt sem sült el jól, hogy egy regényíró saját maga alkalmazta filmre a könyvét, Szergej Lukjanenkónak nagy szüksége lett volna arra, hogy egy biztos kezű dramaturg kivegye a kezéből a billentyűzetet, és szorosabbra csomózza a cselekményszálakat. Ez azért is kár, mert Lukjanenko egységes világot teremtett, amely – különösen felháborítóan negatív végkifejlet révén – akkor is egyéni színfoltot jelent a fantasy műfaj palettáján, ha a történet és a film egyébként masszívan kölcsönöz a közelmúlt hasonló témájú sikerfilmjeiből (Mátrix, Hegylakó, Blade, Szárnyas fejvadász, Harry Potter-sorozat, Underworld – csak hogy a legkézenfekvőbbeket említsük).
Vége mindenesetre még nincs a kozmikus összecsapásnak, mert az eleve trilógiának tervezett művet most már csak egy váratlan világvége akadályozhatná meg a teljessé válásban, a második rész oroszországi bemutatóját már ki is tűzték 2006 első napjára, és már a harmadik rész előkészületei is folynak a Fox közreműködésével. Ha művészi értelemben egyelőre nem is, üzleti-gyártási vonalon mindenképp jelentős áttörést hozott hát az Éjszakai őrség.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 19. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8366 |
