Vízer Balázs
Ilyen filmeket nem is olyan régen még Freddy Pinze Jr és Julia Stiles csinált, csak őket már megunta a nagyközönség. A recept azonban a régi: az ártatlan képű hősfiú és a vagány hőslány váratlanul találkozik, és bár teljesen eltérő a természetük és a világlátásuk, az utolsó jegyszedő néni is tudja, hogy megőrülnek egymásért, és egy egész filmet töltenek azzal, hogy máshol, másoknál keresik a boldogságot, a legvégén eszmélve rá, hogy amit mindig kerestek az...
És ennél mélyebbre minek is hatolnánk a cselekmény szövevényeibe, hiszen nem találnánk mást, mint néhány alig használt mellékszereplőt és pár teljesen felesleges mellékszálat, amelyek egyedüli szerepe a két szerelmes egymástól való távoltartása, legalábbis időlegesen. Az első, valószínűtlen és véletlenszerű találkozás – no meg pár év – után a lány fotóművész lesz, a fiú pedig a saját ötéves terve alapján a pelenka-bizniszben próbál érvényesülni. Ennyit a jellemábrázolás mélységeiről. De minden szokásos cikizés ellenére a film kedves és szeretnivaló, köszönhetően a mostanában túl sokat látható Ashton Kutchernek, a túl keveset mutatkozó Amanda Peetnek, és a köztük erősen vibráló levegőnek. Pedig nem kifejezetten rájuk írott szerepről van szó, sőt, mindketten rég befutottak, ráadásul korántsem a romantikus vonalon (talán kicsit túlkorosak is ehhez), mégis van bennük annyi természetes báj és szerethetőség, hogy ne csak eladják, de meg is szerettessék velünk ezt az enyhén gagyi történetet. Persze azt is feltételezhetjük, hogy mindez az angol rendező, Nigel Cole érdeme, aki odahaza inkább értelmiségi jellegű vígjátékokban utazott – Felül semmi, Fűben járó bűn – és nyilván van némi érzéke a fanyar humorhoz és szereplői megkedveltetéséhez. De ezen a problémán nem érdemes túl sokat gondolkodni. Mint ahogy a filmen sem.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2005/07 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8322 |
