Bori Erzsébet
A hősnőben híres-hírhedt rocközvegyek sorsára ismerhetünk. Maggie Cheung rejtelmesebb mint valaha.
Olivier Assayas nagyívű nemzetközi projektet kanyarított busásan kiaknázható története és néhány izgalmas figura köré. Emily Wang, a hősnő egy mára leáldozott csillagú rockzenész, Lee Hauser élettársa. A hosszú kapcsolatnak heroinaddikciót és egy kisfiút köszönhet, akit az apa Kanadában élő szülei nevelnek. Lee 42 éves. Tiszteletre méltó kor, kivált a drogkarrier felől nézve. Tényleg itt volna az idő a továbblépésre, mert ha nem tud változtatni, csak újabb szakmai kudarcok és magánéleti válságok várnak rá. A film első tíz perce hibátlanul írja föl a képletet, teremt erős atmoszférát, amelyben oroszlánrésze van Brian Eno zenéjének és Eric Gautier operatőri munkájának.
Akkor beüt a krach: Lee meghal túladagolásban, Emilyt fél évre lesittelik tiltott szer birtoklásáért, és kiszabadulása után kezdetét veszi a játszma, amelynek tétje, hogy a fiatal nő, immár egyedül, egyenesbe tudja-e hozni az életét. A történet hitelét támogatja, hogy Emily Wang sorsmotívumaiban olyan híres rocközvegyek életére ismerhetünk, mint Yoko Ono vagy Courtney Love. Az áthallás annál erősebb, hogy a meglepően jól éneklő Maggie Cheung egyik-másik dala a Hole stílusát és Courtney előadásmódját idézi.
Ha Emily vissza akarja kapni a fiát, akkor le kell jönnie a drogról és stabil egzisztenciát kell teremtenie munkával, lakással, jövedelemmel. És nem ám szép sorjában, hanem lehetőleg mindezt egyszerre. Hogy még nehezebb dolga legyen, Lee szülei bírói végzéssel még a gyerekkel való találkozás jogát is megvonták tőle. Emily Párizsba megy, ahol régi barátai segítségével megpróbálja beindítani zenei karrierjét és változó sikerekkel küzd a drog ellen. Közben a kanadai nagyszülők Londonba érkeznek a rákbeteg anyós gyógykezelésére, valamint egy posztumusz lemezszerződés ügyében (hiszen a halott rockzenész a legjobb rockzenész), és Emily végre találkozhat és összebékülhet a fiával, akit az anyós azzal oltogatott, hogy az anyja gyilkolta meg az apját. Az öregek, Albrecht és Rosemary nem csökött agyú gonoszok, csak féltik az unokájukat.
A Clean hagyományos történet- és jellemközpontú film, amihez Hollywoodban értenek a legjobban, és máris előáll az a paradox helyzet, hogy hol a műfaji szabályok követéséért, hol megsértésükért kárhoztatjuk a rendezőt. A film furcsán billeg a poszt-újhullámos és a hollywoodi dramaturgia között, de nem teszi le a garast egyik mellett sem. Amikor kiderül, hogy Emily céljához a nagyszülőkön át vezet az út, azt várnánk, hogy mindinkább ennek a kapcsolatnak az alakulása kerül az előtérbe; de Assayas e dramaturgiai ív kifeszítése helyett hosszan – és üdítően – ellötyög Emilyvel Párizsban. Jól van ez így, akarja a fene, hogy az élettárs halála és a börtön után teljesen szétesett Emily futószalagra tegye és ergonomikus lépésekben összerakja magát a film végére. De jóból is megárt a sok: az meg már nem is a mainstream, hanem a B-filmek dramaturgiáját idézi, hogy gyorsan beleszőnek egy szálat intrikus leszbikusokkal.
Olivier Assayas – az Irma Vep után – a második filmjét építette Maggie Cheungre. E nagyszerű színésznőnél csak mi jártunk jobban, amikor sikerült kimenekülnie a kung-fu mozik karanténjából. Maggie játékstílusa, színészi eszköztára feltűnően elüt a szokványtól: úgy tud végigmenni a legszélsőségesebb érzelmek, lelkiállapotok skáláján, hogy alig rezdíti a felszínt. Wong Kar-wai enigmatikus hősnője itt áttetsző, mint a víz. Közel két órán keresztül figyelhetjük szemének, szájának minden rebbenését, legtöbbször fegyelmezett, visszafogott, és csak nagy néha szabadjára engedett reakcióit, mígnem úgy érezzük, mindent tudunk róla, bensőséges viszonyba kerültünk vele. Csakhogy ebből egy szó sem igaz! Emily Wang, ha lehet, még titokzatosabb, mint a Szerelemre hangolva Chan asszonya. Honnan jött? Hol a családja, hol élt, hol tanult? Hogyan került Európába, aztán a tengerentúlra? Párizsi körei mozgalmas múltra engednek következtetni, akárcsak az a természetesség, amellyel a társadalmi élet legkülönbözőbb szcénáiban mozog, tárgyal... Úgy illeszkedik, hogy kicsit mindenen kívül marad, mindentől távolságot tart. Kész rejtély ez a nő. És Olivier Assayas nem hogy megválaszolatlanul hagyja a kérdéseket, de tudomást sem látszik venni róluk. Miközben azzal áltatja magát – és bennünket –, hogy kívül-belül ismeri és megmutatja a hősnőjét, rá kell jönnünk, hogy jó, ha két-három dolgot tud róla. De nem ez az első eset, hogy ennyi is elég az üdvösséghez.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2005/07 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8319 |
