Strommer Nóra
A japán szerető címe merőben mást sejtet, mint amit a film nyújt, különösen akkor, ha figyelembe vesszük az egzotikus japán szexkultúrát övező képzeteket. Még csak nem is a szépséges távolkeleti pillangó találkozik a nagy fehéremberrel, hanem egy flegma ausztrál nő egy udvariaskodó, töketlen japán férfivel. A rendezőnő, Sue Brooks kezdetben megkapaszkodik a kultúrák ütközése esetén elővehető szereotípiákban, melyek nem a komikum forrásaként szolgálnak, inkább borzasztóan kínossá teszik a filmet, olyannyira, hogy nehéz eldönteni, hogy a film rossz, vagy a színészek kiváló játékának eredménye az átütő ellenszenv (az ausztrálok mindenesetre 2003 legjobb hazai filmjének tartották). A furcsa pár kettesben vág neki a hozzáértéssel fotózott köves-bokros, embertelen szépségű ausztrál kontinensnek. Hiromitsut lenyűgözi a sivatagi táj, mely a hazai kötöttségek alól való ideiglenes felszabadulással kecsegtet. Hipnotizálja a kontinens, melyen – hazájával szemben – a természet igen bőkezűen bánt a térrel. Egyre beljebb viteti magát a kősivatagba, ahol kettejükön kívül egy lélek sem kerül a kamera látószögébe. Csak a kövek, az égbolt hatalmas kupolája, és az emberpár. Sandy eleinte halálos közönnyel kíséri Hiromitsut spirituális utazásán. Toni Colette meggyőzően alakítja az értetlen buta libát, aki egy a film által nem teljesen tisztázott belső fordulat következtében átveszi az irányítást, és rituálisan, férfinadrágban bújik az addig utálatos ferdeszemű ágyába. Kapcsolatuk halálos csapást mér a sztereotípiákra. A bukolikus idill azonban nem tart soká, mielőtt a film teljes unalomba fordulna, hirtelen lefejezi magát, és a hosszú alapozás után kezdetét veszi maga a film, a naturalista tragédia, mely minden valószínűség szerint a legkérgesebb szívű nézők torkát is megszorongatja.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8248 |
