Kovács István
Kosarat tett fejünk alá a történelem,
fölénk e kor vastapintatú álmát.
Egy mozdulattal kivívtuk így
az öngyilkosok szabadságát.
Páncélöklünk a csend.
Az alkony izzó csilléi – koporsók.
Elégett holttesteinken mész a felhő.
Mozdulatlan beborítjuk a várost.
Az emlékoszlop remeg fölöttünk.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 1986/09 30. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8220 |