Turcsányi Sándor
A sztrájkot kezdeményező munkásnőről egyszer csak kiderül: övé a gyár. Ilyen az élet. Filip Bajon filmje, amely valamilyen fokú magyar közreműködéssel készült, egy régi históriát idéz. A Live Show Bacsó Péter kiterjedt munkálkodásának egyik kevésbé sikerült terméke. Hármas koprodukció készülődött, amolyan visegrádi (hol van az már) film. A cseh rész nem készült el, a felkért rendező, egy Menzel nevű, köszönte, nem kért belőle. A Live Showt láthattuk. A bemutató cég képviselője annyit mondott, hogy a lengyel epizód alighanem levetíthetetlen. Olyan rossz. Most egy másik forgalmazó előhozakodik ezzel az elég lengyel és kicsit magyar produkcióval, nos roppant gyanús. Alighanem ez lehetett az.
Kétségtelen, a film első fele olyan, mintha az említett hazai nagyságnak rossz napja lett volna. A látvány, földúsítva Daniel Olbrychski alkoholtól puffasztott képű francia zugügyvédjével, egyszerűen infernális.
Ám de… egyszer csak egy asztaltól feláll valaki. Egy magasrangú orosz katona. Érte érdemes a filmet végignézni. A lengyel színész egy gesztusában több van, mint a rendszerváltozásokról ezen a tájon összehordott hülyeségek kilencvenhét százalékában. Lehet, hogy ez volt a koncepció. Bacsónál is nagyon jó Kaló Flórián. Szóval van egy pokolian rossz film, egy rút kiskacsa, és egyszer csak mert jön egy csepűrágó, zsupsz, kivirul, táltos hattyú lesz belőle. Nagy emberek a színészek. Filip Bajon viszont kis mester, ahelyett, hogy a rút kis kacsát mesélné, Csipkerózsikával üldöz minket. Mintegy közveszélyes fetisiszta, ötszázhússzor megmutatja azt a büdös lábbelit. Ez ám egy klasszikus meskete, pupákok, mondja.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1995/03 54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=821 |
