Turcsányi Sándor
Túl lehet-e lépni a bulvárlapok fekete oldalain előadott „igaz történetek” sajátságos provincializmusán?
Fiatal és kevésbé fiatal írókat, filmkészítőket kézzel és lélekkel vádolunk meg: nem élt eleget, nincs mögötte a világ, nem is látott még embert, csak magafajtát, dolgai belterjesek, arról beszél, amit ismer, az meg ugyan kit érdekel, azoknak szól, akik játszanak benne, vagy inkább csak látszanak. Egynapos szemle és bemutató siker: sírnak, röhögnek a haverok, ha nézik. Ebből a „túlvilágból” is sikerült már érvényes üzenetet palackba tenni.
Problémásabb az eset, ha valaki ilyen (kevésbé prekoncepciózusan: vélhetően ilyen) háttérrel a nagy büdös vérvalóról beszél. Árgus szemekkel figyelünk, bír-e valami olyat mondani, amit ne tudnánk a tévéből.
Böszörményi Zsuzsa első nagyjátékfilmje, a Vörös Colibri halált megvető bátorságról árulkodik. A napi (bulvár-)sajtó kedvencei közül választott magának hősöket. Menekültek, maffiák gyötrik egymást, rablódnak a benzinkutak, talpas poharakba csücsörítenek kurvalányok, a sok életből ellesett pompás karakter éli az életét, jaj de sűrűn, azt az ofszetszagút.
Konkrét előzményét is ismerhetjük a filmnek: Dörner György kocsmát nyitott, Reviczky Gábor napirend előttire készült, és jól megelevenedtek a hétköznapok Gyarmathy Lívia Rita Tushingammel dúsított A csalás gyönyöre című mozijában. A hasonlóság kísérteties.
Két lehetséges feltevést agyalhatunk ki a fentiek magyarázatára. Egyfelől: tényleg nem látott még embert. Tényleg a lapokból tájékozódik. Nem nagy ügy, sokan vagyunk ezzel így. Ám ebben az esetben talán azt volna érdemes vászonra vinni, ami minderről eszébejut az embernek. Ha semmi új, akkor lehetne kísérletezni formai trükkökkel vagy a büfében megvitatni az aznapi lövöldözést.
Eme első lehetőséget nyugodtan kizárhatjuk. Aki oly otthonos a filmgyár környékén, mint a kisfilmjével már nagy érdemrendet szerző rendező, az taxisofőrt egészen biztosan látott már az életében, és jól tudja: az „másmilyen”.
A második lehetőség, az illető exportra termelt, ki kívánta használni egykor volt egzotikumunk néhány maradék morzsáját. Késői kísérlet, a művelt világ már köp ránk, nem érdekli Közép-Európa, hogy jövünk mi, mondjuk Albániához (ott van a nagy élet), netán egy odesszai víkendhez, úgyis mint lépcsőjelenet idegenvezetővel, lássuk be, érdektelen utánjátszó vidék vagyunk, B-szériás gengszterekkel. A film létrejöttének körülményei e verziót látszanak megerősíteni. Látom is magam előtt az olasz kispolgárt, épp a makarónijába piszkít rémületében a benzinkútrabló kaszkadőr láttán, felesége meg csóválja a frissen fodrászolt fejét: hogy mik vannak.
Ha ezt a feltételezést nem zárhatjuk is ki, még lehetséges egy nevető harmadik megoldás. Hogy szándéka szerint Böszörményi stílusa elemelő. A taxisofőr nem is taxisofőr, hanem valami más, mondjuk anya, szenvedélyes szerető, övéiért mindenre kész anyatigris. Az elemelés leglátványosabb eszköze a lakás. Enyedi Ildikó Bűvös vadászában a rendőrségi gyilkoló ember lakik olyan otthonban, mint egy budapesti sztárértelmiségi. Most hősnőnk, a teljesen ismeretlen olasz filmcsillag. (Azért az nem az örömök teteje, ha arról beszélünk, hogy hol lakik a hős.) Az elemelési szándékot látszanak megerősíteni a dialógusok is. Olyan kínos az ilyet leírni: így nem beszél senki. Sem magyarul, sem törve nem így fűzi mondatait. Valakik, valahol eljátszanak valamit. Komoly dolgokat, érzékenységet, szolidaritást, mindazt, amiért „érdemes”. Nem sikerül. Valószínűleg a környezet alkalmatlan, nem enged túllépni a bulvárlapok fekete oldalain előadott „igaz történetek” sajátságos és sajnálatos provincializmusán.
Bármi legyen is a szándék, bizonyosan nem jött rá. A Vörös Colibri a reáfordított komoly és elismerésre méltó energia dacára sem jut túl egy televíziós szappanopera érzelmes aktualitásán. A helyzet mégsem reménytelen. Böszörményi Zsuzsa már fiatalon úgy plánoz, helyezi egymás után a képeket, mint egy igazi hollywoodi nagymenő, megfelelő forgatókönyv birtokában alighanem izgalmas műveket készít majd.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1995/03 48. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=818 |
