Tévémozi

Mamma Róma

Karcsai Kulcsár István

Az olasz filmművészetre a háború után a neorealizmus kibontakozása hívta fel a figyelmet. A hatvanas évek legelején, mikor Pier Paolo Pasolini verseskötetek, nyelvészeti munkák és forgatókönyvek írása után filmrendezőként jelentkezett, ez a stílus már régen a múlté volt. Meghasonlott értelmiségiek, polgárok, művészek tűntek fel Antonioni, Fellini filmjeiben. Pasolini viszont alkotói korszakának ebben a szakaszában, a hatvanas évek első felében mintha a neorealizmushoz nyúlna vissza. A szegények, a perifériára szorult tengődő emberek világa ez. Ám a történetek keserűbbek, kiábrándítóbbak, fanyarabbak, mint a neorealizmus korának filmjeiben voltak. Mamma Róma, a virágkorán jócskán túljutott prostituált is megpróbál emberi életet élni, de küzdelme kudarccal zárul. A valóság nyers mozzanatait fényképszerűségében is hangsúlyozó film a címszereplő színésznő révén emelkedik filmtörténeti jelentőségűvé. Anna Magnani az olasz és az egyetemes filmművészetnek is egyik legnagyobb egyénisége volt. Lehet őt szeretni vagy nem szeretni, harsánysága és aprólékos, szinte naturalista játékstílusa néha meghökkentő, de szuggesztív drámai ereje vitathatatlan. Művészi rangját egyébként hosszú és szívós munkával érte el, varietékben kezdte, éveken át könnyű kis vígjátékokban szerepelt, így többek között a Péntek Réziben, Török Rezső vígjátékának olasz filmváltozatában is játszott, De Sica rendezésében...