Karcsai Kulcsár István
Elia Kazan korunk egyik legizgalmasabb művészegyénisége. Színész, színpadi és filmrendező, pedagógus, író egy személyben. Századunk tízes éveiben vándorolt ki szüleivel Konstantinápolyból Amerikába. Az új haza és a bevándorlók problémája egész életében foglalkoztatta, szinte valamennyi művében ott bujkál valahol ez a kérdés. A harmincas években kezdett színházban rendezni, a negyvenes évektől pedig majd két tucat filmet rendezett. Munkásságának egyik legjelentősebb része, hogy 1948-ban L. Strasberggel megalapította híres Actors’ Studio-ját, azt a színészképző iskolát, melynek egykori hallgatói még ma is az amerikai realista színjátszás élvonalát képviselik. Sztanyiszlavszkij színésznevelő módszerét és a pszichoanalízist ötvöző módszerével valóban páratlan eredményt ért el ez az iskola.
Kazant nemcsak a bevándorlósors problémája gyötörte, de megszenvedte korunk Amerikájának minden szélsőséges fordulatát. Radikális baloldaliból a mccarthyzmus idején megalkuvóvá vált, majd újra visszatért régi elveihez. Mindez persze tükröződik, legtöbbször áttételes módon, színházi és filmrendezéseiben is. Önéletrajzi ihletésűek Amerika, Amerika és A megegyezés című nagy sikerű regényei, mindkettőnek elkészítette a filmváltozatát is.
A most látható sorozatban Kazan filmrendezői munkásságát vehetjük szemügyre, ez az öt film műveinek egynegyede. A színházi előadás, ha az utolsó estén legördül a függöny, emlékké, legendává válik. Ugyanígy színezi a megszépítő messzeség régmúlt idők nagy színészi alakításait. A film azonban kegyetlen dolog. Kérlelhetetlenül szembesül az alkotó a nézővel, a pillanat nem oszlik el, a képkockák őrzik a régi, nagynak tűnt pillanatokat. Azt hiszem, Kazan állja ezt a próbát, igazságra való törekvésével, gyötrődéseivel, színészvezetői erényeivel együtt. Az Actors’ Studio olyan művészeit ismerhetjük meg a filmekből, mint Marlon Brando, James Dean, Karl Malden… És láthatjuk Vivien Leigh-t mint Blanche-t, egyik legnevezetesebb szerepében, A vágy villamosa hősnőjeként…
A Bumeráng (1946) Kazan első igazán jelentős filmje. Bűnügyi történet, egy ártatlanul elítélt férfi históriája. Háttérben az amerikai kisváros kusza közéleti ügyeinek rajzával. Kazan szinte a dokumentumfilm tárgyilagos valóságábrázolásához közelítve, erőteljesen kritikus körképpé szélesíti ki ezt a valóban megtörtént esetet. A Pánik az utcán (1950) ugyancsak bűnügyi szálakból bontakozik ki, de rövidesen ijesztőbbé válik az ügy, mert egy külföldről behurcolt végzetes járvány veszélye sejlik fel.
Századunk drámairodalmának egyik legnagyobb hatású, igen termékeny, sokat vitatott szerzője Tennessee Willams. A világ minden részén, így Magyarországon is, állandóan játsszák színműveit. Hősei legtöbbször sérült emberek, akik reménytelenül vergődnek az őket körülvevő világ rideg szorításában Az író átütő sikerét jelentette A vágy villamosa című színművének bemutatója 1947-ben New Yorkban, a Broadway-n. Ennek a nevezetes előadásnak rendezője Elia Kazan volt, a férfi főszerepben pedig egész pályafutására kiható, döntő sikert aratott Marlon Brando. 1950-ben Kazan elkészítette a színmű filmváltozatát. A színházi előadásból Marlon Brandót és Kim Huntert tartotta meg.
Blanche DuBois látogatóba érkezik húga, Stella otthonába, New Orleansba, egy külvárosi bérkaszárnyába. Sógora, Stanley Kowalski, nyers, faragatlan fickó. Kettőjük kibontakozó vonzó-taszító kapcsolata, a brutális férfi primitív, támadó magatartása végül is összezúzza az ábrándokban élő, neuraszténiás, hazudozó és boldogtalan nőt. A plasztikusan kibontakozó, nagy lélektani érzékkel megrajzolt jellemek mögül a társadalmi viszonylatok is felbukkannak, jelzi ezt már a két főalak származása is: Kowalski lengyel bevándorolt, „idegen”, Blanche pedig elszegényedett déli birtokos család leánya.
A Rakparton (1954) megint csak hiteles, megtörtént eseményen alapul. Az amerikai szakszervezeti mozgalomba beépült gengszterizmust ábrázolja. A számos eredeti helyszín, hitelességre törő cselekménybonyolítás ellenére furcsa módon mesterkéltnek, illusztratívnak hat sok helyen a film. Persze, itt is érdekes a főszerepben a fiatal Marlon Brandót látni.
Az Édentől keletre John Steinbeck nagy családregénye. Majd egy évszázad történetét öleli fel, rengeteg szereplővel. Kazan filmváltozata szinte csak a címet és néhány főalakot tartott meg, igazi drámát formált a történet egyik szálából. Fiú és apa, két világ küzdelme, ellentéte, kapcsolata bontakozik ki a filmben. Ennek a Kazan-filmnek a legfőbb érdekessége a fiút alakító főszereplő: James Dean. Az Actors’ Stúdiót végezte, néhány év után színpadi alakítására is felfigyeltek, első igazi filmsikere az Édentől keletre volt. Visszatartott, belső feszültségektől fűtött játékstílusa, szuggesztív lénye megragadta a közönséget, főleg a fiatalokat. Egy nemzedék bálványává vált, amit bizarr módon még csak fokozott nagyon fiatalon bekövetkezett halála, Kaliforniában autószerencsétlenség áldozata lett. Fényképeit milliószámra árusították, sírja zarándokhely lett. Ám a nagy sztár mellett is érdemes odafigyelni az apát alakító Raymond Massey-re, akire ma már, azt hiszem, kevesen emlékeznek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/07 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8168 |
