Csala Károly
Vaszilij Suksin 1967-ben írta a film és az irodalom eszközeinek különbségérõl, a forgatókönyvírás követelményeirõl azt az alapos elemzéssel érvelõ, izgalmas cikkét, amelyet az Iszkussztvo Kino az öt éve elhunyt író-színész-rendezõ ötvenedik születése napjára idõzítve tett közzé a számos kiadatlan írást tartalmazó hagyatékból. A magyar televízió is megemlékezett Suksin évfordulóiról: filmes életmüvének bemutatásával. A tévénézõ olvasó tehát könnyûszerrel elhelyezheti az alábbi kiragadott idézetek tartalmazta gondolatokat Suksin alkotói világában.
A cikk alapgondolata egyszerû: „Ideje... meggyõzõbb szóval elmondani, miért nem építkezhet a film az igazi, nagy irodalomra. S miért az igazi nagy filmirodalomra építkezhet a film.” Vagyis azt tagadja – néhány kivétel mint kivétel elismerésével! –, hogy az irodalmi mûvek megfilmesítése elõbbre vihetne a filmmûvészetet.
Amikor Suksin e sorokat leírta, még csak elsõ két filmjét készítette el. Egyebek között saját munkáinak tanulságait is tartalmazza a cikke:.....az elbeszélések, amelyekbõl ezt a két filmet rendeztem – jobbak... Mostantól fogva nem rendezek több filmet a novelláimból, megpróbálok kizárólag a film számára írni (már amikor a film számára írok). Lehet, hogy elõbb-utóbb kialakul belõle valami. Az ilyesminek roppant hajlékony irodalomnak kell lennie, amely nem idomítja magához a rendezõ és a színészek egyéniségeit, hanem õ maga idomul hozzájuk. De akkor aztán azt követeli: a rendezõ, a színész – mûvész legyen! És ez így is van rendjén.’’
„A forgatókönyv a cselekvés vezérfonala kell hogy legyen, a forgatókönyvíró pedig – társrendezõ. Lehet, hogy az úgynevezett szerzõi filmrõl beszélek, de hát szerintem a filmmûvészet épp arrafelé tart. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a rendezõnek mindig magának kell írnia a forgatókönyvet. De az embereknek, akik azért álltak össze, hogy filmet csináljanak, úgy kell cselekedniük, mint az összeesküvõknek: mindegy, ki fog lõni a trónörökösre, mindannyian egyformán felelõsek lesznek érte, és mindannyiuknak egyformán meg kell ölniük a trónörököst.
Így tehát a forgatókönyvíró nem akkor lesz csakugyan (jó vagy rossz) forgatókönyvíró, amikor odaírja mûvéhez: „Vége”, hanem amikor a vásznon megjelenik a „Vége”. Addig írhat akár regényterjedelmû mûvet, akár novellánál rövidebbet, nem ez a lényeg, hanem hogy mindennek egyszer valamikor a leendõ filmet kell szolgálnia, s aztán mint önálló mûvészi értéknek – meg kell halnia.”
„Bizonyára eljön az idõ, amikor õk ketten – a forgatókönyvíró és a rendezõ – csakugyan gazdájukká lesznek sorsuknak és munkájuknak. Ehhez az egyiknek fel kell hagynia az irodalom „ismétlésével”, – s fel kell hagyni a másik végeláthatatlan gyámolítgatásával és ellenõrizgetésével. Eljön ez az idõ. Arrafelé haladunk.”
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1979/09 55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8163 |
