Jancsó Miklós
Kedves István, a közelgő nagy ünnep alkalmából az egész állomány nevében erőt, egészséget kívánok Neked. Úgyszintén kedves szeretteidnek.
Mi itt még megvagyunk. Nem panaszkodhatunk. Néha faszolunk rumot. Kő és Sarolt zlj parnokok gondolnak ránk. Hogy néha jó kedvünk legyen. Sajnos Kroát tábornok törzskarából elterjedt a hír: nem érkeztek meg a szállítmányok. Bár akkor is, ha megjöttek volna… – „A tűznél az melegszik, aki mellette ül.” (Julius Ceasar: De Bello Gallico)
Hangulatunk, a szar idő ellenére, még megjárja. A lövészteknők tele vannak vízzel, meg egyebekkel, mert sokan maguk alá rondítanak. Ezért ha nagy néha kisüt a nap, a pára dögletes.
A rugalmas elszakadás folyik, újra erdőben vagyunk, nem látjuk a fáktól. Tűlevelek között dekkolunk. Szúrnak.
Sündisznóállást nem sikerült kialakítani, de hangtávolságra vagyunk, és bíztatjuk egymást. Fáradtan. Bízunk még, de nem magunkban.
Néha azért felvillanyoz egy-egy hír.
Tudod-e, hogy a frankitőrök között lányok is vannak, azt hallottuk, ketten előre törtek. Doktor Száraz, akivel a távolság miatt kiabálva érintkezünk, szimbolikusnak tartja, hogy a két lány Csaba királyfi hugának a nevét viseli.
Kedves István, megkaptuk a küldeményt, bár ritkán jár a posta. Köszönjük az Árpád-kucsmákat, azokkal talán könnyebben átvészeljük a telet. Kár, hogy nyúlszőrből vannak.
Ronggyá olvastuk a könyvedet. Képzeld, sikerült elérni, hogy ne tépjék ki a lapjait, pedig nagy a hiány szívnivalóban, meg seggtörlőben is.
Talán örömödre szolgál, ha megtudod, hogy amikor a Bajtársak nyerítő röheje felhangzik, tudjuk, Téged olvasnak. Kézről-kézre jársz. Ha ismét hozzámkerülsz, bemagolom a legjobb részeket, mint egykor az arma virumque cano-t.
Aztán azon filózunk, azt mondja Száraz doktor, hogy hol leszünk mi már… piros csizmánk nyomát hóval lepi be a tél, meg minden – mert századok múlva is le lehet majd emelni Téged egy összeomlott könyvespolcról. Szóval a Művet. Az majd híradással szolgál a ködbevesző múltról, a kiejthetetlen, sose hallott nevekről és így tovább…
Ezt filózzuk és elandalodunk (hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot ittak a fürge barátok),
mely andalodást
Neked is őszinte szívvel
kívánja, köszönettel a
sok-sok élményért és üdvözli a
megbúvó otthoni tájat
a Frontvonalról
’94 Luca napján
Tábori posta: 2519369
PS.: Úgy hírlik, hogy kicsiszász (jó Detre szép törzsököse) áttört Keveházán és a Szent Töviserdő felé rúgtat, figyelmezz rá, megmarad-e a csillagösvenyen. Mert megint tanúk vagyunk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1995/03 45. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=816 |
