N. N.
„Kojak, Columbo és társai”
„...Furcsa is ezért a mi viszonyunk a magyar tévé képernyőjén bemutatott amerikai álvalósághoz. Tetszik nekünk, némi joggal. A szakembernek a megvalósítás is lenyűgöző. A nézőnek: ismeretlen valóság. A kritikusok ezernyi bakot lőttek az értékelésnél. Valóságnak fogták fel ugyanis Kojak, Columbo világát, mint ahogy annak fogták fel a Küszöböket is. Holott a Küszöbök a hibátlan amerikai tévésorozatokkal vetekszik, épp azért, mert annyi ellenálló volt a mítoszában, ahány fasiszta a valóságban. Berkest érzékeny értője a tévé meseigényének, és becsületére válik, hogy a mítoszgyártást legalább a nemzeti és kommunista önérzet érdekében használta fel. A népmese sem ugyanazt a történelmet tanítja, mint a Hóman–Szekfű. És a televízió sem mindig azt tanítja, mint a Küszöbök...”
A fenti sorokat Ungvári Tamás – a tőle általában megszokott eleganciával és könnyedséggel megírt – cikkéből idéztem, s vitáin vele éppen ez idézettel kapcsolatos. Fájdalmas történelmi tények tanúsítják ugyanis, hogy mindenfajta mítosz-gyártás káros, még a legnemesebb szándékú is. Hivatalos és magánfelmérések, riportok és dokumentumfilmek tanúsítják, hogy a fiatalok – és nem csak fiatalok történelmi ismerete – akár tárgyi adatszerűségekre, akár nagyobb összefüggésekre gondolok – enyhén szólva is alacsony színvonalú, hiányos. S éppen ezért történelemszemléletük sajnos zavaros, sokszor hamis. Ebben nem kis szerepe van éppen a különféle mítoszoknak és történelmietlen legendáknak. Távolabbi és közelebbi történelmünkben sok a „fehér folt” – nagy az adósság a valósághű megközelítésben. S a valósághűség nem művészetellenes kategória (lásd például: Csatorna, Hamu és gyémánt, vagy éppen a Cseres–Kovács-féle Hideg napok).
Ebben az összefüggésben talán szellemes, de mindenképpen téves összevetés a népmese és a Hóman– Szekfű-féle tanítás alternatívája is.
A tévedés jogát fenntartva hadd summázzam véleményemet: ne helyettesítsük a mítoszok – olykor lelkiismeret-nyugtatgató – mákonyával a történelmünkkel való szembesülés olykor örömteli, sokszor fájdalmas, de mindenképpen elengedhetetlenül szükséges feladatát.
Üdvözlettel: Bórók Zoltán
történelemtanár
Budapest
Kedves Szerkesztőség!
Az új köntösben megjelenő Filmvilágban egy sajnálatos hibát fedeztem fel: az 55. oldalon két fénykép van, s mind a kettő állítólag Suksint ábrázolja. Ez nem így van. Ugyanis a Volt egy ilyen legény című filmben Suksin maga nem játszott, ez volt az első rendezése. A kép a film főszereplőjét, a Szovjetunióban igen népszerű Leonyid Kuravljovot ábrázolja.
Tisztelettel: Barta Istvánné
Budapest
*
Köszönjük levelét, Önnek van igaza. A felső képen valóban nem Suksin, hanem az Ön által felismert Leonyid Kuravljov látható. A sajnálatos technikai hibáért minden kedves olvasónk elnézését kérjük.
A Szerkesztőség
Az elmúlt években sok jogos bírálat érte a filmforgalmazást, a filmátvételt. Talán ez is segített, hogy újabban, mintha javult volna a helyzet, jó néhány jelentős és híres film tűnt fel a moziműsorban. Tűnt fel – és tűnt el! – vághatná rögtön rá a rosszkedvű filmbarát. A film átvételével és műsorra tűzésével ugyanis nem oldódik meg minden. A „kis mozik”, az utánjátszósok siralmas állapotáról nyilván mindenkinek megvan a maga szomorú tapasztalata. Óriási baklövés volt szerintem, hogy nem is egy ilyen „kis piszkos” a művészmozi-hálózat tagja lett. Itt aztán vásott suhancok és randalírozó részegek ünneplik a maguk módján a nehezebben befogadható, nagyobb figyelmet követelő művészfilmeket. Említsem a Diadalt (ahol egyik barátomat, tisztesség ne essék szólván, lehányták), a csillaghegyi mozit vagy az óbudai Újlakit? Talán ezek a jobb sorsra érdemes filmek is érzik, hogy mostohán bánnak itt velük, s épp ezért villámgyorsan eltűnnek e groteszk filmtemetőkből – eltűnnek mindörökké és egyszer s mindenkorra! Talán megdicsőülnek, s a filmtörténetben lelnek végleges hazát? Örvendetes dolog az esztétáknak, én azonban e tényt nem tudom örömmel fogadni. Látni szeretem a fontos filmeket. Látni, viszonylag jó körülmények között. Mert nemcsak a találomra felsorolt „kis piszkosokról” van itt szó. A műsorra tűzés, a mozi-kiválasztás egész rendszerével. Mert az Alfa nevű volt lovardában bemutatni Buňuel filmjét, A vágy titokzatos tárgyát körülbelül egyenlő a film megbuktatásával, és az Alfa Piedonéhoz szoktatott közönségének a felbosszantásával. Hogy én, félénk könyvmoly, bosszankodom, abból senkinek nem lesz kára, de az „illetékeseknek” nem ajánlom, hogy sötétedéskor az Alfa mozi táján korzózzanak.
Tisztelettel:
ifj. Városi Béla
Budapest
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8133 |
