Zalán Vince
A leningrádi Aszanova első játékfilmje kellemes meglepetés. A meglepetést mindenekelőtt a rendezőnő szerénysége okozza. Szerény elsőfilmes? Ki látott ilyen alkotót? Mindenesetre tény, hogy Aszanova nem akar a kezdőkre sokszor oly jellemző harsány erőszakossággal igazáról kioktatni, nem tudósít égbekiáltó igazságtalanságról, modorossággal nem akar egyéni látásmódról meggyőzni. Nem. A lehető legegyszerűbben beszéli el kamasznak is alig kamasz hősei szünidei „kalandját”. Kamaszszerelem? Lerágott csont, a filmművészetben is – hallom az ellenvetést. Valóban. És mégis – ez a következő meglepetés – Aszanovának volt bátorsága a témához. Nem gyötri-ríkatja mieg a nézőt mint – az idősebbek bizonyára emlékeznek rá – a Holnap már késő, az Odesszából elszármazott francia rendező, Léonide Moguy olasz produkcióban készült alkotása. De nem fest felhőtlen gyermekkort sem a gondtalanság csalóka színeivel. Az érzelmek természetes hullámzása t-törékenységét érezzük a képsorok hangulatában. A film jelenetei váltakozó színvonalúak. Ám a rendezőnőnek – talán leginkább ebben rejlik tehetsége – mégis sikerül a különböző fajsúlyú részleteket hangulati egységbe fogni. Az egész filmből sugárzik makacs meggyőződése: a gyermeki érzelmek iránti tisztelet.
A Nem fáj a feje a harkálynak szellemileg Klimov művével, a Hurrá, nyaralunkkal tartja a rokonságot, stílusban, hangvételben pedig a kitűnő (és ugyancsak leningrádi) Averbah alkotásaihoz hasonlatos, Aszanovának talán csak a tónusai lágyabbak. Művét tehát jó szívvel ajánlhatom azoknak, kik nem gondolják azt, hogy „a nagy érzelmektől jókat lehet zabálni”.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8128 |
