Hankiss Elemér
A bűnügyi regények és filmek sablonokból építkeznek. A sablonok készen kaphatók, csak bele kell helyezni őket a krimitörténet előregyártott vázába. E váz a következőképpen fest: A JÓ MEGÜTKÖZIK A ROSSZAL ÉS KISEBB-NAGYOBB KÜZDELEM SORÁN VÉGÜL IS LEGYŐZI.
E sablonok variálásával tetszés szerinti mennyiségben készíthetők bűnügyi filmek. Lássunk néhányat a rendelkezésre álló sablonokból.
A JÓ ügy képviselője lehet rendőrtiszt (Maigret, Derrick, Columbo, Piedone, Kojak), lehet titkos ügynök (James Bond), lehet magánnyomozó (Chandler Phillip Marlowe-ja), lehet kalandor (Angyal, Arsène Lupin), lehet műkedvelő (Mrs. Marp-le) és így tovább. Roman Polans-ki a Kínai negyedben magánnyomozóval, Bo Widerberg a Gyilkos a tetőn című filmben rendőrtisztekkel dolgozik.
Lehet a jó ügy képviselője acélos testű, tigrisrugalmasságú atléta (James Bond): ez a mítoszokból, legendákból, lovagtörténetekből ismert szuperhős sablona. De lehet félszeg, esetlen és már-már nyomorék (Columbo): ez a varanggyá változott vagy kanászként szolgáló királyfi, vagy a gonosz hatalmasságokat végül is legyőző védtelen, de tiszta lelkű kisember sablonja. S lehet e két véglet között elhelyezkedő valamelyik átmenet. Polanski detektívje az atléta-sablonhoz áll közelebb, de bele van elegyítve figurájába a kisemberből is valamennyi: bármennyire is kitűnően verekszik, ellenfeleivel szemben tulajdonképpen védtelen; legyőzhető s végül le is győzik. Widerberg főfelügyelője figuráját tekintve kisember, fáradt, esetien öregember, őt magát már-már le is győzik, de a mögötte levő rendőri apparátus, legalábbis a film egyik harmadában, fitogtatja a legyőzhetetlen, látszólag legyőzhetetlen szuperhős technikai bravúrjait és egyéb szemfényvesztéseit.
Lehet a jó ügy képviselője sablonosán elnagyolt hősfigura (James Bond), de manapság a rendezők általában igyekeznek hőseiket különféle ismétlődő motívumokkal (nem rossz mestertől: Thomas Manntól tanult műfogás) emberiesíteni. Ezt a célt szolgálja Maigret pipája, szendvicsevése és Madame Maigret-vel folytatott telefonbeszélgetés-sorozata; ezt Columbo ballonkabátja, bicegése, ócska autója és otthoni papucslétének emlegetése, és így tovább. Polanski nem sokat törődik ezzel a kérdéssel; Widerberg annál többet. Főfelügyelőjét gyakran látjuk otthon, fáradtan, slafrokos felesége társaságában, a rendőrségi kantinban, sőt Widerberg itt már ki is lép a krimik engedélyezett sablonvilágából és a társadalomkritikai filmek rendezőinek szenvedélyével vakolókanálszám fröcssenti bele a filmbe a zolai naturalizmust; rendőrei csaknem kivétel nélkül puffadt arcú, borostás állú, egészségtelenül zöldes vagy vöröses bőrű alakok, bemutatja koszos, rendetlen lakásukat, azt, ahogy reggel biliztetik a gyereküket, és így tovább.
Lehet a jó ügy képviselője erkölcsileg makulátlan (Maigret, Columbo, Derrick, Piedone) és lehet nem éppen gáncs nélküli lovag (James Bond, az Angyal, Arsène Lupin). Widerberg rendőrei az előző csoportba tartoznak. Polanski komplexebb képlettel dolgozik. Nyomozója kis zugdetektívként indul, de a film során kiderül, hogy van egy rokonszenves tulajdonsága és egy tiszteletre méltó szenvedélye. A tulajdonság az, hogy nem szereti, ha átejtik, a szenvedély pedig az, hogy az igazságot mindenáron, még élete kockáztatása árán is ki akarja deríteni. Jó képlet ez: a cinikus vagány, aki akarata ellenére az igazság bajnokává válik; hatásosabb, mint a gonoszság ellen eleve kereszteshadjáratot hirdető romantikus szuperhős. Megvan ez a motívum a svéd filmben is: ott is szinte akaratuk ellenére, óckodva nőnek hőssé a film egyébként fáradt, gyűrött, egymással marakodó, közönyös rendőrfelügyelői; mindhárman életüket kockáztatják, mert akárhogy keresik, nincs más megoldás, s ezt kettejüknek kis híján életébe kerül.
A ROSSZ is sokféle lehet. Lehet egyértelműen és közveszélyesen gonosz (James Bond: ördögi ellenséges hatalmak; Angyal, Piedone: gengszterek; Columbo: milliomos bűnözők), és lehet kisstílű bűnöző vagy bűnbe sodródó polgár, akit Maigret, Derrick vagy a Felügyelő még bizonyos megértéssel és szánalommal is kezel; s lehet a rossz nem egyértelműen rossz. Polanski detektívjének ellenfelei egyértelműen gonoszak: gengszterek, illetve gengszterekkel szövetkező és a rendőrséget korrumpláló milliomosok. Widerberg filmje ebből a szempontból komplexebb. Az ellenfél itt, először, egy őrületbe kergetett s közveszélyessé vált kisember, öt sikerül ártalmatlanná tenni. De az ártalmatlanná tétel során felüti a fejét egy sokkal közveszélyesebb ellenfél: a rendőrségen belül elharapódzó brutalitás, hatalmaskodás, már-már fasisztoid erőfitogtatás. Ezt a rosszat csak pillanatnyilag megszégyenítenie, s nem véglegesen legyőznie sikerül a három emberségesebb, az emberi jogokat és kötelességeket számon tartó felügyelőnek.
A KÜZDELEM eszközei és lejátszásmódjai is sokfélék lehetnek. Mit csinálna például James Bond a svéd film háztetőről lövöldöző gyilkosával? Lehet, hogy ő is helikopterből ugrana rá, de azután nem őt, hanem a tébolyult lövöldözőt kellene kórházba szállítani. Piedone ért az egyszerű emberek nyelvén, lehozná az ámokfutót szép szóval. Kojak körülbelül úgy törne rá, rajtaütésszerűén, mint a film fiatal rendőrfelügyelője. S mit csinálna Maigret a Polanski-film Kaliforniájában? Nem találná a helyét, nem találná meg a megfelelő kiskocsmákat, rossz lányokat és zöldségkereskedőket, akikkel elbeszélgetve kibogozná az ügyet szép csendben. Columbo viszont elemében erezné magát: addig nyaggatná, szelíden és bocsánatkérően a milliomost, amíg az maga hemperegne bele a hálóba. Az Angyal a milliomos fellegvárába lopózna be, s ott előbb tetten érnék és a víztárolóba akarnák fojtani, az utolsó pillanatban azonban kiszabadulna és ő fullasztaná bele a vízbe az egész bandát, némi sajnálkozások közepette, de megőrizve humorérzékét és arisztokratikus elegenciáját. Polanski detektívje is a nyílt harcot vállalja, de ő végül is a rövidebbet húzza.
A GYŐZELEM lehet teljes és diadalmas, mint a James Bond-, az Angyal-, a Piedone-filmekben, lehet teljes de némi szánalommal és rossz szájízzel kevert, mint egy-egy Maigret-, Derrick- vagy Co-lumbo-filmben, s lehet mindennek az ellenkezője, vagyis: vereség. Mint a Polanski-filmben, ahol a gonosz milliomosé és a korrupt rendőrségé az utolsó szó. A svéd film, mint láttuk, kétértékű ebből a szempontból. Az ámokfutó kisembert meg lehet fékezni; az ámokfutásra készülő rendőrséget viszont nem föltétlenül. Legfeljebb föl lehet hívni a figyelmet e kibontakozó veszélyre.
De ez már ráadás, a társadalomkritikai krimi ráadása. A MONDANIVALÓ sablona. A Polanski-film mondanivalóját nem kell nagyon komolyan venni, bár hatásosan van találva. Azt üzeni, hogy vannak gonosz milliomosok, akik gengszterekkel szövetkeznek, kiforgatják kis vagyonkájukból a kisembereket, korrumpálják a rendőrséget, – de van egy-egy bátor ember, aki az életét is kockára téve küzd az igazságért, a bűnösök leleplezéséért. Ezernyi western és sok száz krimi dolgozott már ezzel az örökzöld sablonnal. A Widerberg-film mondanivalója, amelyre az imént utaltam, időszerűbb és elgondolkoztatóbb sablon. Van még valami minimális hírértéke.
Mint film, mint mozi, mint szórakozás a Polanski-füm természetesen sokkal jobb. A rendező remekül adagolja a szükséges kellékeket: a titokzatosságot, az izgalmat, a lassanként megvilágosodó igazságot, a hősiességet, a váratlan fordulatokat, az erotikát, az érzelmeket, a szép embereket, a levegő ragyogását és remegését is elénk sugárzó remek képeket. Widerberg filmje lassabban kúszik előre, a társadalomkritikai mondanivaló leterheli a krimi lendületét, a krimijelleg csökkenti a társadalomkritikai mondanivaló erejét, a képek-színek (valószínűleg szándékosan) ragacsosak, az emberek többnyire csúnyák: de emberi-társadalmi hitele sokkal nagyobb, mint a Polanski-filmé, s egy-egy mozzanatában, például a főfelügyelő fáradt alakjának megrajzolásában, a két fiatal rendőrtiszt kapcsolatának alakulásában vagy a filmet záró furcsa párbeszédben már meg-megvillan egy igazán nagy film lehetősége.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 27-29. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8113 |
