Szalai Györgyi
Ki tud ma a csehszlovák film hatvanas évekbeli nagy korszakáról? S ki vette észre akkor, hogy a filmművészetbe valami addig soha nem látott és érzékelt nyers, hétköznapi valóság tört be – ami húsbavágóan a miénk is volt, hiszen a mi hétköznapi problémáinkra is, a mi világunkra is, egész társadalmunk filozófiai, szociológai és emberi problémáira is rávilágított?
Az első film a Fekete Péter volt.
Megjelent a vásznon egy kamaszfiú, a szocializmus kamaszgyereke, aki nem tud mit kezdeni a kezével, az érzelmeivel, nem tud mit kezdeni a világgal – sa világ sem ővele. Keresi a helyét az értékek között, élni, dolgozni, szeretni akar – ember akar lenni és boldog akar lenni. Látjuk élete első munkahelyén, látjuk első félszeg, sikerületlen szerelmének történetében, családjában, barátaival, az ifjúsági parkban. És látjuk, ahogyan nem tud eligazodni sehol és semmiben, ahogy nincs felkészülve arra, hogy megtalálja a helyét a világban és hogy a világ sincs felkészülve befogadására. Tele van jószándékkal, szeretetvággyal, beilleszkedési vággyal; ő is csak olyan szeretne lenni, mint a többi „rendes ember” – de közben egyetlen emberrel sem találkozik, aki minta lehetne számára, egyetlen emberrel sem, aki segíteni tudna neki bármiben. Prédikációkat hall, hiteltelen frázisokat; megpróbál a saját ösztönei szerint tájékozódni, de minden lépése botlás, tévedés, minden gesztusát félreértik, s mindezt a külvilág keményen fel is rója neki. Egyre bizonytalanabb, egyre elveszettebb, és mi, akik a vászon előtt ülünk, nem tudunk segíteni neki. Nem azért, mert egy film történetébe nem lehet beleszólásunk, hanem mert a kérdéseire nincsenek válaszaink.
Fekete Péter története saját magunkkal szembesít bennünket, saját világunkkal és ideáljainkkal, és az egyre kínosabb feszengésben kénytelenek vagyunk ráébredni arra, hogy alapvétő emberi kérdésekre nincsenek válaszaink. Nem tudunk ötletet adni az „átlaghősnek”, hogy hogyan lehet a hétköznapi élet látszólag oly egyszerű, az egyes ember számára mégis oly bonyolult labirintusából kivergődni egy elfogadható, emberi életforma felé.
És Fekete Pétert követték a munkáslány-szöszik az Egy szöszi szerelme című Forman filmben. Passer Intim megvilágításban című filmjének fél-értelmiségi anti-hősei, Menzel Szeszélyes nyarának kallódó kisvárosi anti-hősei.
A leghétköznapibb élet és a legsúlyosabb filozófiai problémák az irónia, sokszor a harsány nevettetés eszközeivel, aprólékosan csiszolt filmnyelven szóltak hozzánk akkor – sajnos kevesekhez. Mégsem tűntek el nyomtalanul: – hatásuk a magyar filmművészetre könnyen kimutatható. Ám egy filmnek valódi hatását nem a filmművészetre, hanem a közönségre kell gyakorolnia.
Tízegynéhány évvel a Fekete Péter bemutatója után kísérleti filmklub-programot állítottunk össze a Balázs Béla Stúdióban, s a programot az ország pedagógiai főiskoláin vetítettük. Ennek egyik párosítása a Fekete Péter és Olmi Az állás című filmje volt. A két film nagyjából egyidőben készült, az egyik Csehszlovákiában, a másik Olaszországban. Az állás főhőse egyidős Fekete Péterrel, a film története is azonos: első állás, első szerelem, család. De ebből a két mikro-világból két különböző társadalom képe rajzolódik ki. s a vetítés utáni vitákban élőén és élesen szikráztak fel a száraz tankönyv- és újságcikk-szövegek a két világrendszer ellentmondásairól. A fiatal pedagógus-jelöltek úgy tekintettek Fekete Péterre, mint jövendő neveltjeik egyikére, s így nemcsak ő került közel hozzájuk, hanem általa átélhetővé vált számukra, mit is jelenthet valójában a gyakorlat.
Talán most – jó forgalmazási stratégiával – s sokat szidott de a főiskolai előadótermeknél mégis mindenképpen jobb vetítési körülményeket kínáló mozikban – a mindenképpen indokolt felújítás alkalmából – a korábbi évekhez képest sokkal több néző ismerkedhet meg Fekete Péterrel – egy nagy filmművészeti korszak kamasz-hősével.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 26. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8112 |
