Berkes Ildikó
Az elmúlt évben jelent meg Münchenben Ulrich Gregornak A film története 1960-tól című átfogó munkája. „Ez a könyv az 1962-ben megjelent A film világtörténete folytatásának igényéből született meg, amelyet a szerző Enno Patalasszal közösen írt. Új szempontot kellett találni a hatvanas évek filmművészetének bemutatásához... Ez csak egy újonnan megírandó könyvben sikerülhetett, amely körülbelül 1960-nal kezdődik” – írja új könyve előszavában a szerző.
Ennek a filmtörténetnek a folytatása úttörő mű már pusztán azért is, mert pótolni próbálja azt a hiányt, amelyet a szerzői film divatjával gomba módra elszaporodott rendezői monográfiák és a divatos iskolákat ismertető könyvek csak még égetőbbé tettek: a filmtörténeti összefüggések kiemelését. A hagyományosan megkövetelt „történelmi távlat” hiányát pedig azzal egyensúlyozza ki a szerző, hogy – mint előző könyve bevezetőjében írta –: „minél jobban közeledünk időben a jelenhez, annál pontosabbá kell1, hogy váljék az ismertetés.” Ezzel magyarázható, hogy ennek az utolsó két évtizednek a története terjedelmében meghaladja az előző hat évtizedét – ami történeti jelentőségüket tekintve aligha lenne igazságos arány.
A szerző nem önkényesen választotta mérföldkőül az 1960-as esztendőt: az ötvenes évek általános filmművészeti stagnálását elmosták az „új hullámok”, bármily heterogének vagy kérészéletűek lett légyenek is több mint egy évtized távlatából; majd ismét megváltozott az egyetemes filmművészet képe az 1968 után divatba jött politikai filmekkel és az alternatív vagy független filmgyártás változatos formáinak elterjedésével. A film története 1960-tól legnagyobb erénye az, hogy a megváltozott helyzet parancsára a lehetőségekhez képest elmélyülten foglalkozik ezekkel az eddig elhanyagolt filmformákkal is, (sajnos, az animáció még mindig kimarad), s hogy nem korlátozódik a filmművészet „anyaországaira”, hanem felöleli a harmadik világ és olyan európai kis országok filmgyártását is, amelyekről eddig szinte semmit nem tudtunk. Gregor megőrzi az előző kötet területi felosztását s az egyes fejezetek hossza arányaiban elég pontosan érzékelteti az egyes országok filmművészeteinek jelentőségét. Franciaország, Olaszország, az NSZK és az Egyesült Államok filmművészeteinek körülbelül 50–50 oldalas külön fejezetet szentel. Három, egyenként 80–80 oldalas összefoglaló fejezetben átfogóan tárgyalja Nyugat-Európa többi országának, a kelet-európai országoknak, illetve a harmadik világ (Latin-Amerika, Afrika, Ázsia, Ausztrália) országainak filmgyártását. Ezeken belül Angliára, Svédországra, Lengyelországra és a Szovjetunióra 20– 20 oldal jut, Brazíliára 17, Csehszlovákiára és Magyarországra 15– 15 oldal. A magyar filmművészetnél kisebb terjedelemben foglalkozik Japán, Jugoszlávia, az NDK, India, Svájc, Spanyolország, Görögország filmművészetével, összefoglalóan mutatja be a szerző Fekete-Afrika, az arab országok, Honkong, Tajvan és a többi ázsiai ország (Pakisztán, Sri Lanka, Malaysia, Indonézia, Fülöp-szigetek) filmgyártását.
„Szándékosan mellőztem a kommerszfilm pontosabb bemutatását, mert ez egy egészen más, inkább témára, tartalomra és műfajra orientálódó szempontból következett volna. A film e filmtörténet számára (a szerző szubjektíven így döntött) nem annyira fogyasztási cikk vagy gazdasági termék, hanem inkább művészi, esztétikai vagy ideológiai jelenség” – szögezi le az előszóban Gregor. Ennek megfelelően a műben az értékelés kritériuma a minőség, s nem a mennyiség, jóllehet e két szempont olykor összemosódik. Például Truffaut, Chabrol (!) és Godard azért kap központi helyet a francia fejezetben, mert folyamatosan filmeznek és „kommersz bázisra találtak a francia filmipar rendszerében”; ennek hiányában sajnálatosan háttérbe szorul az elemzésben Alain Resnais, aki pedig „Godard mellett a francia film legjelentősebb újítója a hatvanas években.”
A hatvanas és hetvenes évek filmművészetének alapkonfliktusát és ezáltal az alkotók egyetemes dilemmáját Ulrich Gregor jogosan abban látja, hogy meg tudják-e őrizni művészi integritásukat a kommersz filmgyártáson belül (például Bunuel, Visconti, Antonioni), vagy sem, és ha nem, alkalmazkodnak-e a piac követelményeihez (például Bertolucci, Forman), vagy pedig inkább a kirekesztettséget vállalják. Ezzel a megközelítéssel azonban elmossa az alapvető különbséget a hatvanas és hetvenes évek filmművészete között: 1968 talán kevésbé jelentős fordulópont a filmtörténetben, mint 1960, de kétségtelenül nemcsak Franciaországban hozott alapvető változásokat. A kezdeti nagy lendület megtorpant, és noha születnek igazán fontos filmek, a filmművészetet is inkább a színvonalas és intelligens középszer uralma jellemzi. Ez azonban csak nagyon közvetve derül ki a jól megírt és gondosan dokumentált rendezői portrék sorából, ahol a főbb történeti tendenciák és különösen azok időrendje néhányszor homályban marad. Ennek a veszélynek azonban maga a szerző is tudatában van: „...a legcélszerűbb elvnek a szerzők szerinti bemutatás tűnik, mely láthatóvá teszi az egyes filmalkotók munkásságának folyamatosságát. Eközben talán csak másodsorban vesszük figyelembe a tematikai, gazdasági vagy átfogó esztétikai szempontokat. Egy más bemutatási módszer azonban megbontaná a szerzők pályájában érvényesülő folyamatosságot. Ebben a kettősségben az ember csak valamelyik szempont rovására választhat. Ez a könyv mégis megpróbál szükség esetén a nemzeti »iskolák« és áramlatok összefüggéseire, valamint az elmélet és kritika kérdéseire is kitérni.” S ez nagyon jól sikerült is Gregornak, például a mai nyugatnémet filmet bemutató fejezetben, de már jóval kevésbé az új amerikai alkotók ismertetésénél.
A – röviden a kommerszfilmre is kitérő – olasz és francia fejezet kielégítően teljesnek tűnik, a „fehér foltoknál” pedig amúgy is csak hálával tartozunk minden információért. Nagy pontosságra és objektivitásra törekvő filmleírásaira olyan aprólékos gonddal és következetesen építi fel – szükségszerűen – szubjektív ítéletrendszerét a szerző, hogy ott is „vakon” bízhatunk benne, ahol nincs módunk saját szemünkkel meggyőződni igazáról. (A kötetben említett filmek többségét nem játszották nálunk). Nem azért, mert ítéleteiben csalhatatlan, hanem mert alaposságával és következetességével megbízható iránytűt ad „a film, mint művészi eszköz iránt érdeklődő olvasó kezébe, aki összefüggéseket, értelmezési támpontokat keres egy-egy rendezőnél vagy iskolánál”. És ez a legtöbb, amit tehet.
Ulrich Gregornak ez az információkban gazdag, átfogó műve nélkülözhetetlen kézikönyv, melynek használhatóságát komoly jegyzetapparátus, bibliográfia, név- és filmcímjegyzék segíti elő. Minthogy rohanó korunkban nagy az elavulás veszélye, a könyv magyar nyelvű kiadásával kár volna késlekedni.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1979/11 63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8100 |
