Pálffy Judit
Kísérlet: „Valaminek a megvalósítására,
elvégzésére, létrehozására irányuló próbálkozás”
(Értelmező szótár)
Kísérlet?
A jelen esetben – a Magyar Televízióban működő Fiatal Művészek Kísérleti Stúdiójáról van szó – a művészek új, korszerű, a megszokottól eltérő tévéprodukciók előállítására törekszenek. Próbálkozásaik a tévéműfajok megújítására irányulnak. Legalábbis ezt írták zászlajukra az alapító tagok öt esztendeje.
Munkáikat nagyobb közönség az idei veszprémi tévétalálkozón tekinthette meg, versenyen kívül mutatták be őket. Nevezetesen a Radó Gyula rendezte Bolyai János estéje című monodrámát, Várkonyi Gábor munkáját, a Jónást, Jászi Dezső Air című táncfilmjét és egy dokumentumdrámát, a Jolánka nénit, amelyet Erdőss Pál rendezett.
*
Dobogó szív hangja. Tűnő fények. Sejtelmes színek. Mozgás, mozdulat, rezzenet... Az objektív mintha maga volna a kulcslyuk, amelyen át az élet születését megfigyelhetjük. Talán a mozdulatokban rejlik a TITOK. De mikor, melyik rezzenéssel kezdődik el, melyikkel vetnek véget az imbolygó alakok létüknek? Húz-taszít a zene. Vonz és megdöbbent Vajda János ritmusvilága, filmmuzsikája. Talán csak az nem érti Jászi Dezső filmjét, aki nem érzi, hogy a tánc, ez ősi kifejezőeszközünk a XX. században sem veszített értelméből, értékéből.
Kísérlet-e az Air?
Élet: 13 percben. Én nagyon tehetséges alkotásnak tartom. Kísérlet csak annyiban, hogy Jászi Dezső koreográfus, aki megtervezte Király Melinda és Szabó Elemér megrázó, poétikus táncát – azonos Jászi Dezső rendezővel. S Jászi Dezső, pillanatnyilag a televízió egyik kameramanja, az egyetlen kérdésre, amelyet a riporter feltehet (mire jó ez a kísérleti stúdió?) azt feleli: – Nekem mentőöv. Itt elkészíthettem diplomafilmemet – most szereztem diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskola adásrendezői tagozatán –, sokkal kedvezőbb körülmények között, mintha a filmgyárba kéredzkedtem volna. Kipróbálhattam, s remélem ezután is lesz még alkalmam rá, milyen a kamera felől közelíteni a tánchoz, és nem fordítva. Azaz a táncot egyszerre nézni „filmes” és „táncos”‘ szemmel. A táncos múlt? Igen, van ilyen. Évekig tagja voltam az Állami Népi Együttes tánckarának. Híve vagyok a kísérleti stúdiónak. Csak egy bánatom van. A veszprémi vetítés után sokan megdicsértek, de azzal a megjegyzéssel: sajnos, az ilyen filmeknek nincs jövőjük a tévénél, nincs rájuk igény, szűk réteget érdekelnek csupán, így hát megelégszem a zenei főosztályon kapott lehetőségekkel, most például hat Nótaszót rendeztem... Ehhez tényleg „csak” rutin kell, nem lehet – jó értelemben – „művészkedni”, ahogy mondják. Marad a stúdió.
Jászi Dezső talán a kísérleti stúdió következő öt esztendejének „mozgató embere”. Most még hisz, bizakodó.
*
Fehér György, az egyik alapító korántsem ilyen derűlátó.
– Szerettem volna Csehov 6-os számú kórteremjét megrendezni – Dömölky János már „elrendezte” előlem... Hogyan lehetne az én változatomat is életre hívni? Nos, megbeszéltem tanárommal, Szinetár Miklóssal: legyen a televízióban egy kísérleti stúdió, ahol tekintet nélkül a nagyüzemi gyártásra, egy-egy olyan darabot is felvehetünk mi, fiatal, kezdő rendezők, amelyeket már megrendeztek régebben... Így aztán Szinetár Miklós megalapította a stúdiót. A véletlen később úgy hozta, hogy sok mindenki csinált, vagy elkezdett filmet csinálni a lehetőségekhez képest is szűk keretek között, kivéve engem.
– Szűk keretek?
– Egyik osztály sem volt hajlandó leadni műsorperceiből, gyártási idejéből a mi javunkra. Ez az oka annak, hogy csak négy produkció ért be öt év alatt. S azok között is kettő monodráma, egy dokumentum, s csak egy – a Jászi Dezsőé – igazi újdonság.
*
A monodrámáról Várkonyi Gábor írt rövid tanulmányt, a román Marin Sorescu Jónásának forgatása idején. Így szól benne a kísérletről:
„Talán azzal kezdeném, hogy minden monodráma eleve kísérleti jellegű. Kísérlet arra, hogy egyetlen személy képes-e olyan szellemi izgalmat teremteni, mely lekötheti, odaláncolhatja a képernyőhöz a máshoz szokott nézőt is; kísérlet arra, hogy az egyetlen színész által megjelenített egyetlen figura hordozhat-e olyan gazdag tartalmakat, melyek az előbbi állapotot fenntartják. Kísérlet azért, mert nem gyakorlat.
A konkrét mű kísérleti jellegét ezeken az általános vonatkozásokon kívül a megvalósítás módja jelenti. Bizonyítani akarom, hogy a blue-boxot dramatikusan alkalmazva, meg lehet szüntetni annak technológiai hátrányait. Különösen abban az esetben, ha nem a blue-box határozza meg a művet, hanem fordítva.
Bizonyítani szeretném, hogyha a drámai anyag eleve alkalmas az ilyen felvételi technikára, akkor nem a mesefilm legyengült, tévés változata jön létre, hanem egy olyan mű, melyben a blue-box, vagy általánosabban a tévés trükk-technika, a néző számára észrevehetetlen módon válik a kifejezés funkcionális segítőjévé.
Sorescu műve parabola. Le merem írni ezt a szót, mert abban a formában, amit ez a dráma jelent, vállalható. De mint ilyen, szintén kísérlet.
Van még egy fontos mozzanata a drámának, mely a kísérleti jelleget erősíti: Jónás a szerző felfogásában egy önmagával vitatkozó, tudathasadásos figura. Személyiségének kettősségét a vágás segítségével szeretném érzékeltetni, vagyis a „klasszikus” snitt-technika tudatos felborításával kísérletezve akarom megteremteni az írott anyag és a színészi játék kettősségének képi megfelelőjét.”
Az igazi kísérletről már volt szó. Várkonyi Gáboré egy már mások által megkezdett kísérlet – a monodráma „tévésítésének” – folytatása volt. Ebben a népszerű Lukács Sándort szerepeltette, aki a Korona Pódiumon szinte pontról pontra azonos szuggesztivitással adja elő, műsorába illesztve, a Sorescu-hős tragédiáját.
Mindenképpen érdekes azonban az idézett tanulmány, amelynek gondolatát jól-rosszul Radó Gyula is alkalmazta a Bolyai-filmben, szintén egy kiváló fiatal színész, Rajhona Ádám tehetségére építve.
Erdőss Pál dokumentumfilmje egy Füzesgyarmatról Budapest peremére, Halásztelekre származott idős asszonyról és családjáról szól. A néni második férjével élt vidéken, amikor három fia közös erővel, de önös érdekektől vezetve, ezt a házasságot szétrobbantotta. Az elsőszülött fiú, György vette magához a mamát, annak minden vagyonával együtt. Elég hamar kiderült, hogy csak a pénzre van szüksége és nem az édesanyjára, aki ekkor Békéscsabára költözött másik fiához, aki azonban a mamával együtt a vagyont is kérte. Nem kapta meg, így Jolánka néninek vissza kellett mennie Halásztelekre. A néni helyzete egyre tarthatatlanabbá vált, fia házassága is megromlott, György fia el is költözött otthonról. A néni végső kétségbeesésében ismét Zsiga fiához fordult, Békéscsabára, segítségért, ami helyett egy levelet kapott, hogy Halásztelekhez közel a Duna, fojtsa magát bele, és akkor a temetésről nem kell gondoskodniuk, mert ahol kifogják, annak a tanácsnak a kötelessége eltemetni őt. Jolánka néni felül a vonatra, leutazik Füzesgyarmatra, és első férje sírja mellett egy fára felakasztja magát.
Izgalmas a téma, kísérletnek azonban nem tekinthető.
A múlt öt esztendő „mozgató” embere. Gerő Péter gyártásvezető.
– Szeretném már abbahagyni a stúdióval való foglalkozást – mondja, majd gyorsan hozzáteszi: – Nagyon szerettem csinálni. Izgalmas, friss ötletek. Jó elgondolások. Tettre kész fiatalok. Kérdés: valóban olyan műveket hoznak-e létre, amelyeket a személyiségük sugall, vagy olyanokat, amelyeket a profi stúdiók elvárnak? Az eredmény: talán az utóbbiakat. De nincs is meg a kellő támogatás, hogy tényleg szabadon kísérletezzenek. Anyagiakra gondolok. Meg szervezési dolgokra. Például, hogy szerettünk volna egy stúdiótitkárt. A mai napig sem kaptunk státust rá. Egyikünk sem képes félállásban menedzselni a stúdiót – ezért hát nehézkes a munka. Fehér György már említette a műsorpercek gondját – és csak annyit teszek hozzá: a mai napig egyetlen technikai közreműködő sem kapta meg a honoráriumát a munkájáért, mert nem találtuk – találhattuk – meg a fizetés módját...
*
Az összkép meglehetősen vigasztalan.
Talán a jövőben, agilis, új tagok részvételével sikerül életképesebbé tenni a stúdiót. Persze, a veszprémi találkozón való részvétel sem akármilyen jelentőségű. Reménykedünk azonban a tágabb lehetőségekben. Ez viszont elsősorban a Magyar Televízió vezetőin múlik.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1979/11 56-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8098 |
