Veress József
Gorkij drámáiban elsősorban nem a cselekményfordulatok izgalmasak, hanem az emberi viszonylatok rajza. Az érdekek, magatartások, erkölcsök, világfelfogások csatája.
Az 1906-ból való Ellenségek meséjének középpontjában gyárosok és munkások, kizsákmányolok és kiszákmányoltak csapnak össze életre-halálra. A szovjet író a századelő típusait azért vonultatta fel. hogy a sorsukban a forradalomra szomjazó ország atmoszféráját tárja fel és a társadalmi földrengést érzékeltesse.
A filmváltozat – a színészből rendezővé avanzsált Nahapetov munkája – nem éri el a megrendítő élmények színvonalát, de lényegében hűségesen tolmácsolja Gorkij mondanivalóját. Az első képsorok békés idillt sugallnak, aztán fokozatosan elkomorodnak a színek, hogy a történet végén valósággal szikrázzanak az indulatok. A gyári családi csetepaté tablóvá szélesedik, s akárcsak az Oblonszkij-házban, itt is minden összekeveredik. Atrocitások, házkutatások, erőszakos halál, bírósági tárgyalás: rendkívül mozgalmasak az események.
Nahapetov (a nemrég elhunyt Abram Room forgatókönyve nyomán) igyekezett kitágítani a színpadai mű kereteit. Kamerája nemcsak a zárt tereket pásztázza be, hanem azt is, ami túlesik a képzeletbeli rivaldán. A tempó lehetne pergőbb, a verbális közlések olykor fölébe kerekednek a vizuális megjelenítésnek, mindezért azonban bőséges kárpótlást nyújt a színészek játéka. A „sztárparádé” szót szovjet filmek szereposztását méltatva nem nagyon szoktuk emlegetni. Ezúttal nyugodtan használhatjuk a kifejezést. Az Ellenségek elsősorban Szmoktunovszkij, Jefremov és Nyejolova alakítása révén kér helyet magának az egyre szaporodó Gorkij-adaptációk sorában.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1979/11 48-49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8094 |
