Forgatókönyv-részletek

Babik

Örkény István

Bacsó Péter

Mausz Rezső irodája.

MAUSZ: A babikizmus terjed... Bevezetem a bőr- és ékszeriparba...

TITKÁR: Bocsánat... Itt vannak a Nyugágytervezőből... Meg akarják kezdeni a Babik-mozgalmat...

Belép két ember, behoz egy nyugágyat, felállítják, Mausz beleül, a nyugágy leszakad. Még a földön fekve jelenti ki.

MAUSZ: El lehet kezdeni.

Föltápászkodik, a nyugágyat kiviszik. Adameszkó könyörgö hangon.

ADAMESZKÓ: Drága, jó Mausz elvtárs... mindnyájan ki fogjuk törni a nyakunkat...

MAUSZ: Ne féltsen engem...

ADAMESZKÓ: Nem a Mausz elvtársat féltem. Ha kitör a gyalázat, akkor én húzom a rövidebbet. És nemcsak ez. Sajnos, bennem van egy kis morál is. Mit csináljak? Ilyen is van!

Mausz gúnyolódva.

MAUSZ: Gyönyörű! De a bérét fel tudta venni Babiknak...

ADAMESZKÖ: Drága, jó Mausz elvtárs, hallgasson meg engem. Az én filozófiám nagyon egyszerű. Az ember csak akkora disznóságot csináljon, amekkorát kibír. De ebből nagy baj lesz. Sok embernek sok szeme van... Mondok valamit... Végezzük ki ezt a Babikot... Nyílik az ajtó, belép Lenke, menyasszonyi díszben, utána a titkár, két fehér virágcsokorral. Mausz gúnyosan néz a meglepett Adameszkóra.

MAUSZ: Kivégzés? Éppen most?

Lenkére mutat, aztán Adameszkót mutatja be.

MAUSZ:...Ha nem ismernék egymást... Babik János menyasszonya... És a mestere...

Adameszkó arca elsavanyodik.

ADAMESZKÓ: Már találkoztunk...

Ismét könyörgő lesz a hangja.

ADAMESZKÓ: ... Drága, jó Mausz elvtárs...

Mausz csak legyint. A titkártól átveszi az egyik virágcsokrot. Szabó, a másik csokorral a kezében, érdeklődik.

TITKÁR: A vőlegény tanúja ki lesz?

Mausz, egy szempillantásnyi gondolkodás után, némi gúnnyal mutat Adameszkóra.

MAUSZ: Ki más, mint az ő egykori mestere... Aki fölfedezte, úgyszólván a világra hozta...

Adameszkó elhárítja a csokrot.

ADAMESZKÓ: Azt már nem!

Mausz már mulat rajta.

MAUSZ: Dehogynem!

ADAMESZKÓ: Én kiszállok ebből a vonatból. Mausz elvtárs. Mausz a kezébe nyomja a csokrot.

MAUSZ: Késő, barátom.

ADAMESZKÓ: Nem megyek.

MAUSZ; Dehogynem jön.

Adameszkó, sötéten.

ADAMESZKÖ: Hát jó. Maga akarta, Mausz elvtárs...

Kilép az esküvőre induló társaság. Marschall dermedten néz rájuk. Adameszkó a vállára teszi a kezét.

ADAMESZKÓ: Legyen szerencsém, Marschall úr...

Az anyakönyvezető díszterme.

Párnázott széksorok, bársonydrapériák, szép dobogó, rajta nagy faragott asztal, mögötte kandalló, finomművű álló órával, előtte két szék a jegyespár számára. Szól a nászinduló, s mi látjuk az anyakönyvvezetőt az asztalnál, egy sovány, csiptetős, értelmes tisztviselőt. Látjuk Mausz Rezsőt a vezérkarával – Kresszel, Csiffari bácsival, – és a Kutas családot, a mély megindultság állapotában. A gép most az anyakönyvvezető felé tekint. Lenke a székek közt az emelvény felé fordul. Az anyakönyvvezető kinyitja a könyvet Lenke megáll az egyik szék előtt. Az anyakönyvvezető gépiesen elkezdi a szertartást.

ANYAKÖNYVVEZETÖ: Kedves jegyespár! Önök megjelentek előttem abból a célból, hogy házasságot kössenek. Most arra van szükség, hogy előttem, külön-külön, de egybehangzóan kijelentsék, hogy egymással házasságot kívánnak kötni. Előbb a menyasszonynak, aztán a vőlegénynek teszem fel a kérdést. Kérem, feleljenek rá meggyőződésük szerint.... Kijelenti ön, Kutas Lenke, hogy az itt jelenlevő Babik Jánossal házasságot köt?

Lenke egy pillantást vetve Mauszra, s egy mély vértanúsóhaj után azt rebegi

LENKE: Igen.

ANYAKÖNYVVEZETÖ: És ön, Babik János, kijelenti-e, hogy az itt jelenlevő Kutas Lenkével házasságot kíván kötni?

Csönd. Kresz bevesz egy kevert port. Az anyakönyvvezető megtörli, s újra felteszi csiptetőjét, aztán felnéz.

ANYAKÖNYVVEZETÖ:... Hol a vőlegény, kérem?

MAUSZ: A vőlegény fontos teendők miatt maradt távol. Remélem, ez nem akadálya a házasságkötésnek...

ANYAKÖNYVVEZETÖ: Nagyon is komoly akadálya...

Mausz rábeszélően.

MAUSZ: Anyakönyvvezető elvtárs... Babik Jánost nem lehet olyan mértékkel mérni, mint mást...

Anyakönyvvezető meghökkenve.

ANYAKÖNYVVEZETÖ: Babik... Csak nem a nagy Babik? MAUSZ: De Ő...

Az anyakönyvvezető arca felsugárzik.

ANYAKÖNYVVEZETÖ: A nagy Babik! Micsoda öröm, hogy én írhatom be a nevét az anyakönyvbe... De hol van ő?

MAUSZ: Legyen belátással, anyakönyvvezető elvtárs...

Az anyakönyvvezető már megingott, buzgón.

ANYAKÖNYVVEZETÖ: Én hiszek önnek… Nem vagyok bürokrata. Jól tudom, kicsoda Babik János, sőt magam is babikista vagyok. Mausz fölemeli az ujját. Idéz.

MAUSZ: „Babik nem ismer lehetetlent!”

ANYAKÖNYVVEZETÖ: Tudom. Minden este ötször elismétlem ezt, lefekvés előtt.

Körülnéz a teremben.

ANYAKÖNYVVEZETÖ: De... ilyen házasságkötésre még nem volt példa!

Mausz komoran.

MAUSZ: Akkor ön nem babikista... Csalódtam önben... Az anyakönyvvezető, kiáltva.

ANYAKÖNYVVEZETÖ: Ne mondja ezt! Értse meg az én helyzetemet... És nemcsak az enyémet. Itt a menyasszony. Kérdezzük meg tőle, hajlandó-e hozzámenni egy emberhez, aki a saját esküvőjére sem jött el.

Lenke büszkén, vértanúmosollyal néz az anyakönyvvezető szemébe. LENKE: Hogy én hajlandó vagyok-e? Ha az én Babikomnak egy kiegyenesített kasza állna ki a melléből, én akkor is azt mondanám: Szoríts magadhoz, János!

Az anyakönyvvezető rábámul.

ANYAKÖNYVVEZETÖ:... Legyen!... Kérem a menyasszony tanúját...

Mausz erélyes léptekkel odamegy és beírja a nevét.

ANYAKÖNYVVEZETÖ: Kérem a vőlegény tanuját...

Adameszkó odalép, az anyakönyvvezető a kezébe nyomja a tollat. Adameszkó sajnálkozva csóválja a fejét.

ADAMESZKÓ: Nem tehetem...

Leteszi a tollat, a meghökkent anyakönyvvezető kezébe nyomja a virágokat. Az anyakönyvvezető rábámul.

ANYAKÖNYVVEZETÖ: Miért?

ADAMESZKÓ: Mert Babik nincs...

Mausz fenyegetően.

MAUSZ: Adameszkó, ezt megkeserüli!...

ADAMESZKÓ: Akkor sincs...

Az anyakönyvvezető elképedve kérdezi.

ANYAKÖNYVVEZETÖ: Honnan tudja, hogy nincs? ADAMESZKÓ: Mert én találtam ki...

A rendőrségen.

Adameszkó a kihallgató rendőrtiszttel szemben áll.

RENDŐRTISZT: Ha elismeri, hogy van Babik, hazamehet.

ADAMESZKÓ: De nincsen, tisztelt Főkapitányság...

RENDŐRTISZT: Térjen észre... Maga nyugodtan aludt otthon... Mi a fenének okoskodik?

ADAMESZKÓ:...Ha csak egy ilyen picike Babik volna... megcsókolnám mind a két kezét.

RENDŐRTISZT: Ne vicceljen, Adameszkó...

Az asztalra csap.

RENDŐRTISZT: ...van Babik, a keservit magának!...

Adameszkó felsóhajt.

ADAMESZKÓ: Nincs, tisztelt Főkapitányság!

A járásbírósági tárgyalóteremben. Adameszkó ül a bíró előtt. A tárgyalás már javában folyik, a bíró (egy idős ember) fölemeli és megmutatja Adameszkónak a ceruzáját

BÍRÓ: Ez a ceruza van?

ADAMESZKÓ: Van.

A bíró két kézzel megfogja a bírói asztalt.

BÍRÓ: És ez az asztal?

ADAMESZKÓ: Az is.

BÍRÓ: És Babik?

Adameszkó sóhajt.

ADAMESZKÓ: Látom, hogy jóindulattal van hozzám a bíró úr... De nem mondhatok mást, csak az igazat... Babik nincs...

BÍRÓ: Miért sértegeti? Bántotta ő magát?

Adameszkó csak széttárja a kezét. A bíró jóakaratúan:

BÍRÓ:...Babik Jánost mindenki tiszteli... Miért akarja nevetségessé tenni. Adameszkó?

ADAMESZKÓ: Dehogy akarom...

BÍRÓ: Hát akkor lássa be, hogy meg volt zavarodva, vagy be volt csípve... Ismerje be, hogy tévedett és akkor az Álkulcsgyár…

Odapillant a gyár ügyészére

... visszavonja a keresetet... magának is nyugta lesz, nekem is... Adameszkó nem zökken ki kedélyes nyugalmából.

ADAMESZKÓ: Értse meg, drága bíró úr, hogy Babik nincs. Sohasem volt. Én csak tudom, hiszen én találtam ki, a Pata utcai italboltban, amit őszintén be is vallottam... márpedig ezért a bércsalásért, a törvénykönyv szerint, figyelembe véve büntetett előéletemet, de enyhítő körülményként számítva töredelmes vallomásomat, kaphatok maximum három és fél évet. Bele volt kalkulálva.

A bíró sóhajt.

BÍRÓ: Elrendelem felperes tanúinak kihallgatását. Csiffári Bertalan!

Az öreg Csiffári bejön, izzad, kezében egy kis cédulát gyűröget. Arról olvassa, mint egy papagáj.

CSIFFÁRI: Babik Jánost nagyon jól ismerem. Én vagyok az ő művezetője, ö az én beosztottam. Ott dolgozott a műhelyben.

Elfelejti a textust, belenéz a cédulába... Babik Jánost nagyon jól ismerem, én vagyok az ő művezetője...

A bíró rászól.

BÍRÓ: Ezt már mondta...

Csiffári csodálkozva.

CSIFFÁRI: Mikor mondtam?

A bíró csak legyint, Csiffári leül a tanúk padjára.

BİRÓ: Kresz Aurél!

Kitárják az ajtó mindkét szárnyát és négy markos ember óriási ládát gurít be görgőkön. A láda után soványán, de nagyon öntudatosan, Kresz. Int a munkásoknak.

KRESZ: Nyissák ki!

Olvasni kezd.

KRESZ:... Babik János, a csecsemő, Babik János született Pomázon, egy esős, novemberi éjszakán, Friedlhuber Kornélia okl. szülésznő segédletével...

Belenyúl a ládába s felmutat egy szülészfogót.

... Íme, a fogó...

Felmutat egy írást....

Íme, a bába oklevele.

Kresz monoton hangon folytatja, a bíró feje lassan vállára hanyatlik....

Több tanú egybehangzó vallomása szerint ez a derék bába 45 éves korában, disznóölésről jövet combnyaktörést szenvedett. Egy év múlva azonban egészséges fiúgyermeket szült, akit a paksi szolgabíró később magának ismert el.

A bíró szeme lecsukódik, szája sarkában édes mosoly és egy csepp nyál. Kresz beszél.

KRESZ: Mint látható, Babik János él-hal a gyalogsétáért...

A bíró felébred, kopog, rászól Kreszre.

BÍRÓ: Szép, szép, de siessünk egy kicsit...

Az emelvény lábánál óriási kupacban fekszenek már Kresz bizonyítékai. Szerencsére már a végén tart.

KRESZ: Kész vagyok. Már eljutottunk Babik elvtárs tegnapi egészségügyi sétájáig, mikoris egy kutya meg akarta harapni...

Belenyúl a ládába, kiemel egy kutyát.

KRESZ: ...İme a kutya, melyet azonban a gazdájának sikerült idejekorán visszarántani.

A kutya vadul ugat, a bíró csönget.

KRESZ: Remélem, hogy Babik elvtárs létezéséhez nem fér több kétség.

Kresz elmegy, hurcolják ki a holmiját. A bíró megszólal.

BÍRÓ: Felkérem doktor Bodrogi Elemért, az Akadémia ismeretelméleti szakosztályának tagját, hogy mint szakértő, terjessze elő véleményét.

Magas, kövér, szemüveges, aktatáskás férfi, egy kissé hasonlít dr. Bóka Lászlóra.

BODROGI: Tisztelt bíróság! Szakosztályunkat nem érte váratlanul Babik elvtárs létezésének kérdése. A haladás ellenségei már sokszor megpróbálták, hogy polgári objektivista szempontból kétségbevonják a mi legnagyobb eredményeinket. Így például az én „írók alkossatok nagyszerű műveket!” című tanulmányomat egyesek úgy tekintik, mintha meg sem jelent volna...

A bíró nagyot sóhajt és visszamenekül az álomba.

Bodrogi tanulmányának utolsó passzusa:

BODROGI: Az, hogy látunk-e valamit vagy sem, sokszor igen lényeges szempont. A dialektikus elme azonban tudja, hogy a szem például a látásnak nemcsak szerve, hanem akadálya is lehet. Hunyják be a szemüket, kérem.

Nagy csend támad, mindenki behunyja a szemét. A bíró hirtelen fölriad.

BÍRÓ: Mi történt?

Bodrogi indignálódva.

BODROGI: Méltóztassék behunyni a szemét.

A bíró behunyja a szemét, és újra elalszik. Bodrogi kis szünet után: BODROGI:... Most pedig nyissák ki...

Mindenki kinyitja a szemét, csak a bíró alszik tovább. Bodrogi egy udvarias meghajlással:

BODROGI:...Köszönöm. Azt hiszem, ezzel a kísérlettel kézzelfoghatóan sikerült bebizonyítanom Babik János létezését. Többen tapsolnak, a bíró fölriad. A mellette ülő ülnök elébe csúsztat egy aktát. A bíró álmosan:

BÍRÓ: Kérem felperes utolsó tanúját. Babik Jánosnét, született Kutas Lenkét.

Lenke megjelenik, karján egy pólyás csecsemővel. Szerényen, de magabiztosan odajárul a bíró elé, és a csecsszopót leteszi a bíróság asztalára.

LENKE: Ez Babik Béla...

A bíró egy kicsit meghatva, helyet mutat Lenkének. Aztán Adameszkóhoz fordul:

BÍRÓ: Nos, Adameszkó... Babik Jánosné Babik Béla nevű törvényes gyermekének, hogy hívhatják az édesapját? ADAMESZKÓ: Azt én is szeretném tudni.

A bíró fejcsóválva szól rá.

BÍRÓ: Adameszkó! Adameszkó! Akar-e a tanúkhoz kérdést intézni? Adameszkó legyint.

ADAMESZKÓ: Nem.

BÍRÓ: Akkor be is fejeztük.

A bíró kezdi összerakni az aktákat. Szórakozottan szól oda Adameszkónak.

BİRÓ: ...Van még valami mondanivalója?

Adameszkó nyugodtan.

ADAMESZKÓ: Nincs... Legföljebb annyit kérdezek, hogy ha már mindenki olyan biztos benne, hogy Babik van, hogy Babik él, – akkor miért nincs itt Babik?

Nagy megdöbbenés.

ADAMESZKÓ:...Mert svindli az egész.

BÍRÓ: Ezért rendreutasítom.

ADAMESZKÓ: Attól még nem lesz Babik, bíró úr. Nagyon szépen kérem, szíveskedjék Babik Jánost megidézni.

A bíró fölébredt fásult közönyéből. Mérgesen kiáltja.

BÍRÓ: Hát hol van Babik?...Babik János!

Csönd. Még mérgesebb lesz.

BÍRÓ: ...Nem jött el? Mi itt Babik János létezéséről tárgyalunk, és Ő ide se dugja az orrát? Micsoda dolog, ez? Mi vagyok én? Pojáca?

Mozgás, élénkség a teremben. Az ügyvéd izgatott lesz.

ÜGYVÉD: Tiltakozom az alperes javaslata ellen. Babik János megjelenése nem tartozik az ügyhöz.

A bíró a két ülnökkel tanácskozik, aztán kijelenti.

BÍRÓ: Elrendelem Babik János megidézését.

Az ügyvéd föláll.

ÜGYVÉD: Akkor kérem a tárgyalás felfüggesztését.

A bíró is föláll.

BÍRÓ: Félórás szünetet rendelek el.

Szabó L. Győző kirohan a teremből.

Mausz titkársága.

Szabó ököllel veri az igazgató irodájának ajtaját.

TITKÁR: Mausz elvtárs! Baj van! Mausz elvtárs! Nyissa ki!

Semmi válasz, a titkár betöri az ajtót, berohan az irodába.

Mausz irodája. Az iroda üres. Szabó fölkiált.

TITKÁR: Mausz elvtárs! Hol van?

Mausz, gyenge hangon.

MAUSZ: Itt...

TITKÁR: Hol?

MAUSZ: A páncélszekrényben. És nem is megyek ki...

Szabó odalép, fölrántja a vasajtót.

TITKÁR: Mausz elvtárs... Baj van. Babikot megidézték.

Mausz kilép, rettegése hirtelen dühbe csap át.

MAUSZ: Micsoda? Hát miért engedte? Ezért küldtem oda?

Szabó rémültem mentegetőzik.

TITKÁR: Nem lett volna baj... A tanúk, a bizonyítékok, minden, minden... De egyszerre megbolondul az a vén trotty és látni akarja Babikot...

Mausz csalódottan.

MAUSZ:...Micsoda ország, micsoda emberek... Kezdek belefáradni, Szabó. Nem érdemlik meg.

Más hangon.

MAUSZ:... Most mit akarnak?

TITKÁR: Babikot...

Mausz leül és töprengésbe merül.

A tárgyalóteremben.

Kivonul a bíróság, elfoglalja a helyét. A bíró körülnéz.

BÍRÓ: Babik megjelent?

Halálos csönd. Mausz végigmegy a padsorok között és megáll a bírói emelvény előtt.

MAUSZ: Szomorú hírt hozok. Babik János meghalt.

Átnyújt egy írást. Lenke felzokog. A bíró felmutatja Adameszkónak a halotti bizonyítványt.

BÍRÓ: No, Adameszkó. Látja ezt?

ADAMESZKÓ: Látom.

BÍRÓ: Mit akar egy halottól? Meddig akarja még húzni az időt? ADAMESZKÖ: Semeddig.

A bíró még egyszer a lelkére beszél.

BÍRÓ: Lássa már be, Adameszkó, hogy tévedett. Meghalni csak az tud, aki élt. Mit szól hozzá?

ADAMESZKÖ: Semmit...

BÍRÓ: Ne legyen ilyen konok... Magának árt vele... Beszéljen... Adameszkó gondolkozik, fölnéz.

ADAMESZKÓ: Kérem... Elmondom őszintén. Volt nekem egy albérlőm, egy nagymellű péksegéd, aki egyszer megfázott és behívta a feleségemet, hogy csináljon neki keresztkötést... Az asszony bement. Akkor még volt egy kicsi házam a Kamaraerdőn, amíg csak be nem futott egy névtelen lovacska az ügetőn,... úgy hívták, hogy Jaguár Kettő. Hol van az a szép ifjúság! Aranka – így hívták a feleségemet – kijött és én megkérdeztem, hogy mit csinált ilyen sokáig. „Vikszoltam, szívecském” – mondta. ...Ha megcsaltál Arankám, mondd meg az igazat, esküszöm, nem bántalak. De ő csak nem, nem... Pedig ő járt rosszul, mert megleste a szemben lakó patikus kamaszfia, ráijesztett, hogy mindent elmond nekem, és kicsalta az erdőre. Ezt aztán kiszimatolta a postás, egy ötvenszázalékos hadirokkant különben, aztán egy BESZKÁRT-ellenőr, a jeges... nem akarom folytatni, mi lett belőle, kurva lett belőle, megkövetem a mélyen tisztelt bíróságot, kirúgtam. Kellett ez neki? Ha akkor nem hazudja azt a vikszelést, ma is együtt élnénk, mint a galambok. Nem érdemes hazudni, bíró úr.

A bíró csodálkozik.

BÍRÓ: Mit akar ezzel mondani?

Adameszkó rezignáltan.

ADAMESZKÓ: Semmit... Befejeztem... Én többé látni sem akarom magukat. Követelem a legsúlyosabb büntetést. Magánzárkában akarok ülni.

(1955.)