Iván Gábor
Csaknem három órára kényszerített a moziszékbe. Amit ezalatt az idõ alatt felszolgáltak, azzal mindenféle bajom van. Elõször is a történet. Három kemény legény együtt és egymást gáncsolva kerget egy halom pénzt az észak–déli polgárháború véres hadszínterén keresztül. Talán nem is megfelelõ szó a kerget, hisz egy westernhõs soha nem árulhatja el türelmetlenségét, tehát mondjuk úgy: hárman vonszolják magukat. Nem sietõs a dolguk, ezért is nyúlik a másfél órára elegendõ história elviselhetetlen hosszúságúra.
Egy westernhõs ne legyen fantáziadús, legyen csak emberfeletti. Hogy a három címszereplõ alkalmas-e erre a feladatra, az nem derült ki, a rendezõ ugyanis azon kívül, hogy a kamera elé állította õket, jellemábrázolásra egyéb lehetõséget nem is adott nekik. A csúnya csúnya volt, a gonosz hiúzszemû, a jó pedig szép. Egy Lombroso kell ahhoz, hogy a lelkükbe lásson.
Szóval, ez a három nekivágott a másfélórás útnak, hogy három óra alatt tegye meg, és sikerül is elhúzniuk az idõt. Hogyan? Van erre egy rendkívül alkalmas filmpanel. A westernek általánosan kedves szokása, hogy a tempót, a ritmust zenekísérettel (ami itt pompás volt) idõnként lefékezik, hibernálják. A fagyhalál küszöbén pihegõ, alig mozduló film jó esetben hipnotikus hatással van a nézõre. A fõhõsök vontatott léptei súlyt kapnak, megremeg a föld alattuk, ha keményen néznek, rezzenetlen pillákkal, a nézõ bénult izgalommal hanyatlik hátra székében. Ha a helyzet nem elég drámai, vagy ha a panel túl hosszú, akkor a film túlhûl, fagyhalált szenved. Sergio Leone filmje annyiszor halt meg, ahányszor ezt a panelt alkalmazta, tehát sokszor. A rendezõ mentségére szolgáljon, hogy a panelek nélkül sehogy nem tudta volna kitölteni ezt a három hosszú órát.
Az már a western csodája, hogy mégis türelmetlenül várom a következõt.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 44. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8065 |
