Dániel Ferenc
Mediterraneum: tintakék ég, tenger, izzó napkorong, partra futó csónakok, szamarak, mandulaszemek – megannyi nyári vakációra hívogató kép, csalétkül dobva a nézőnek –, hogy mélyen átérezze, mint bonyolódnak gyanútlanul igazhitü szegény halászok a Ridha Behi rendező által filmre költött osztályharcba. Munkadalok, archaikus mozdulatok, szokások. Hogy a jövőnek átmenthessék múltjukat, ahhoz motorizált halász-szövetkezetre volna szükségük. Íme, a film tétje. A képlet azonban száz másik filmből ismerős; ez a mozlim változat: holland, német, francia segédlettel leplezi le a neokolonializmust, amely a helyi korrupcióval, a helybeli Döbrögiekkel fuzionál, hogy a maga hasznára az idegenforgalom átkával sújtsa a vidéket. Turizmust kinevettető gúny és öngúny helyett Ridha Behi idegengyűlöletre uszít. Mégpedig a nemzetközi mozi minden eszközével: gyilkos bulldózerekkel, dzsesszesített Beethovennel, Morriconétól kölcsönzött motívumokkal, torzító optikával, a by night és a sztriptíz ördögi leleplezéseivel; a pénzes gyaurok pepsi colas tobzódásaival, tevelegeléseivel; tengert „bemocskoló” fürdőzéseivel; az áhítatos imát és a nemes kézművességet egyaránt felfaló látványéhségével.
A filmben természetesen van néhány tisztánlátó ember is, a jó oldalon: Lamin, mindenes kovács; Tahar a halász, aki az igazságnak is hálóvetője. Gyanúnk beigazolódik: védtelennek bizonyulnak a hiénákkal szemben, és falujukat nem képesek megoltalmazni a műanyaghulladékos pusztítástól.
Színészek, halászok, turisták, filmesek játsszák – korántsem gyanútlanul – kiosztott szerepeiket; s néhány elengedettebb pillanatban – terefere, teázgatás, üzletelés, mosás, hálófoltozgatás közben – még fel is csillan valami a népi humorból, a falusi gondolkodásból, igazi szenvedélyességből. Amikor egy ósdi viccen, a tenger mormolásától kísérve, hatalmasat nevetnek: egy megvalósulatlan film benső hangjait halljuk.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 1980/01 38. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8014 |