Székely Gabriella
Kiküldött munkatársunk beszámolója
Furcsán, mulatságosan hatottak a békés, gazdag svájci üdülővároskában a nemzetközi dokumentumfilmfesztvál politikai filmjei. Az utószezon nyugalmát élvező idősebb vendégek, és a helybéli honpolgárok közé megérkeztek az elkötelezett filmesek a világ legkülönbözőbb tájairól, hogy felébresszék a téli álomra szenderülő lelkiismeretet. A világ gondjait, bajait hozták magukkal, a környezethez, a Genfi-tó partjához illő, finom csomagolásban. Nem provokáltak szenvedélyes vitákat, nem lobbantottak indulatokat. Hűvös, unalmas nyugalommal számba vették és vászonra vitték a tévéhíradókból, újságcikkekből jól ismert, nyugtalanító valóságot.
A dokumentumfesztiválok állandóan visszatérő filmtémái is sorra megjelentek. A kicsit is edzett fesztiváltudósítónak lassan az az érzése, ugyanazokat a filmeket látja, melyek változó címekkel vándorolnak Oberhausentől Krakkón, Lille-en, Lipcsén át Lyonig, amíg egy újabb filmes divat el nem mossa a nyomukat. Addig azonban fesztiválról fesztiválra járva, fejcsóválásra, szörnyülködésre, dühös kifakadásra ingerlik a nézőket, kit-kit vérmérséklete szerint.
Például a környezetszennyeződés ügyében. Vegyszerekkel, festékekkel mérgezett folyók, földek, emberek képe néz vissza a vászonról vádlón. Végtelen hosszú interjúsorozatban a megkérdezettek mind ugyanazt mesélik el, mikor melyik családtagjuk betegedett meg, került kórházba, halt bele a fertőzésbe, és miért kényszerülnek elhagyni kedvelt otthonaikat. (Tom Priestley: A gyilkos föld). Atomrobbantási kísérlet a Nevadai sivatagban; – sugármérgezettek beszélnek halálos betegségükről. (Jack Willis és Saul Landau: Paul Jacobs és a nukleáris banda).
A másik hálás téma a fiatalkori bűnözés, melyet sokfelől lehet megközelíteni. Bemutathatják a szörnyű családi körülményeket, amik az utcára lökik a gyerekeket. Beszélhetnek az átnevelés nehézségeiről, a börtönviszonyokról, melyek között lassan az apróbb csínytevők is hivatásos bűnözőkké válnak. A sok lehangoló kép között Nyonban akadt egy ígéretesen optimista is. A New Jersey-i börtönben folyó kísérletekről számolt be. A fiatalkorúakat néhány órára összeeresztik az életfogytiglanra, húsz-harminc évre ítélt rablógyilkosokkal, akik önként vállalkoznak a feladatra, hogy „jó útra rémisztik” a gyerekeket. (Ez a film címe is: Jó útra rémisztve, rendezője: Arnold Shapiro). És teszik ezt olyan sikerrel, hogy – mint a narrátor, Peter Falk, ezúttal levetvén Columbo-ballonkabátját, elmeséli–: a gyerekek nyolcvan–kilencven százaléka nem kerül többé bíróság elé. A kép olyan szép, hogy alig lehet igaz. Az egyik, kétkedését némi alkohollal is fokozó helybéli néző a vetítés közben ezt többször is hangosan szóvá tette.
Szomorú szemű gyermekarcok a harmadik világ országaiból évek óta változatlanul vádló tekintettel néznek ránk egy másik típusú dokumentumfilmből. Éhség, csecsemőhalál, analfabetizmus, egy életre szóló kiszolgáltatottság süt ezekből a szemekből, a háttérben Afrika, India, Dél-Amerika jellegzetes tájképeivel (például John Cohen: Queros, a túlélés példája). A látványhoz, sajnos, hozzászoktunk, a felpuffadt hasú kisgyerekek képe önmagában már nehezen rendít meg; a sokadik film láttán már-már rezignáltán vesszük tudomásul sorsukat.
A fesztiválvetítéseket gyéren látogató helybéli közönség egyetlen estére töltötte meg zsúfolásig a termet. S mint később kiderült, ez is valószínűleg félreértésből történt, a Fiatalság és a szexualitás című svájci film sokat sejtető címe vonzotta a tömeget a moziba. Az öt hölgy alkotta rendezőközösség (Madeline Hirsinger, Marianne Jaeggi, Ellen Meyrat, Tula Roy és Lili Sommer) azonban csalódást okozott a pikáns látványokat reménylőknek. Ebben az egyórás filmben mégcsak nem is beszélnek a szexualitásról, hanem egy kísérleti iskola tantervét elemezvén azt bizonygatják, hogy – beszélni kell a szexről a gyerekekkel.
Másfajta, politikai pikantériát azért kínált a fesztivál. A kanadai Tony Ianzelo és Boyce Richardson Egy észak-kínai kommunáról készített filmet, részletesen bemutatva életrendjüket. Csodálattal párosult kíváncsisággal kutakodtak e távoli, s az európaiak számára furcsa ország életében, nem kis örömet szerezve a svájci publikumnak.
Nyonból sem hiányzott a fesztiváljáró riportfilmeknek az a fajtája, melyik jó szándékúan elfogult hangon, látványosan, de felületesen tudósít és ítélkezik egy-egy politikai konfliktusról. Arthur MacCaig A hazafias játék című filmjében az északír kérdésről beszél, fényes glóriával övezi az IRA-t, amely a gonosz és elvetemült angol hadsereggel szemben védelmezi a nemzeti függetlenséget. A külpolitika útvesztőiben laikusként is éreztük a film felszínességét, hamisságát, de az elnyomott kis ország nemzeti öntudatának ereje szétsugárzott a nézőtéren.
Ha valamely nyoni polgár egy héten át szorgalmasan eljárt a moziba, a kényelmes zsöllyéből átélhette, végigszomorkodhatta, lázonghatta és borzonghatta a nyugati világ jelentős, nagy konfliktusait. Megtornáztatta elgémberedett lelkiismeretét. És nem is kellett messzire mennie érte. Csak a szomszédos moziba.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/01 37. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8013 |
