Veress István
Kakukkfióka évezredek során rögződött, öröklött, merev ösztönmozdulatokkal taszigálja ki a fészekből az anyamadár saját tojásait… Szkarabeusz tanul új viselkedésformákat, hogy elhárítsa az ember állította akadályt a gördülő galacsin útjából… Három évi tetszhalál után törékeny testű, karcsú tiszavirágok járják kérészéletű, háromórás szerelmi táncukat… Kollányi Ágoston kérdez és az állatok válaszolnak.
A párbeszéd örök. Egyidős az emberiséggel. Salamon és Aiszóposz óta faggatja minden kor – a maga módján és a maga színvonalán – az állatvilágot.
Kollányi olyan kérdéseket tesz fel, amelyek „tolmácsolásához”, megértéséhez egy új tudományág, az etológia szükséges. Sajátos – ősrégi és vadonatúj – tudomány ez. Régi, hiszen már az őskor vadásza is „ösztönös etológus” volt: éber szemmel figyelte, tanulmányozta a vadállatok minden rezzenését, viselkedését – és új, mint maga az atomkor, amelyben voltaképpen megszületett.
Az etológusok az élő szervezet egészét tanulmányozzák: a „miért” és nem a „hogyan” érdekli őket. Miért viselkedik egy adott szituációban így és nem pedig úgy egy állat; cselekedeteiben mennyi az ösztönös, öröklött és mennyi a tapasztalt, tanult mozzanat?
Ezt a világot ostromolja „kérdéseivel” Kollányi filmje, amely a viselkedéskutatás alapjainak áttekintése is egyúttal.
Az állatvilágban az egyes egyedek, csoportok állandó kapcsolatban állnak egymással. Egy bárány rémülete gyorsan átragad az egész nyájra, a falatozó ragadozó látványa odacsalja a hozzá hasonlókat. Ezekben az esetekben a megértés nem a „nyelv” segítségével történik, hanem lényegében rejtjelezett információk átadásával van dolgunk. A speciális rejtjelkulcsot azonban nem mesterségesen alkották meg az állatok, hanem örökölték. E titkos nyelv kulcsát az azonos fajhoz tartozó egyedek már születésüktől fogva birtokolják, hiszen egyszerűen létkérdés számukra, hogy megkülönböztessék és felismerjék egymást, továbbá, hogy állandóan információt cseréljenek: milyen helyet foglalnak el csoportjuk szociális rangsorában, milyen hangulatban, fiziológiai állapotban vannak, és így tovább. Ráadásul a közléseknek „szigorúan bizalmasnak” kell lenniük, olyannak, hogy csupán a fajtestvérek értsék meg. Az információkat tehát „kódolni” kell! Ez a módszer nyújtja ugyanis az egyes fajoknak a biztonságot, a megközelíthetetlenséget, hiszen a rejtjelzett üzenet alapján más fajú (főként ragadozó!) állat nehezebben képes az üzenetküldő térbeli helyzetét meghatározni.
Az állatok „beszédét” tanulmányozó tudósok tehát lényegében speciális rejtjelfejtők. Olyan üzeneteket tanulmányoznak, amelyek nem nekik szólnak. Ezzel magyarázható, hogy bár Földünkön körülbelül másfél millió állatfaj él, eddig még egyetlen faj rejtjelrendszerét sem ismerjük teljes egészében.
Annyi bizonyos, hogy kommunikálnak egymással, és közlési jeleik változatosak: jellegzetes testtartásokkal, mozdulatokkal, mimikával, hátrahagyott szagnyomok rendszerével, tapintással, elektromos jelzésekkel, bizonyos optikai tevékenységgel érintkeznek.
És velünk? Velünk hogyan és mit közölhetnek? Megértjük-e amit nekünk mondanak? Kollányi Ágoston érti az állatok beszédét.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/01 36. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8012 |
