Bikácsy Gergely
Delphine Seyrig mintha csak Mészáros Márta legutóbbi filmjéből lépett volna ki: ideges, fáradt, vibráló szépasszony. Kiszáll kocsijából, megérkezik. Megérkezik egy svájci kastélyba, s ez a világ láthatólag otthonosabb számára, mint volt Hungária avagy Polónia, Pest vagy Krakkó. A kastélyban egyébként – ha nem is Nowicki, de egy „szlávosra vett”, oroszul is tanuló Trintignant várja, s még két unatkozó hölgy. Csehov A három nővér című drámáját készülnek ők filmre vinni. Próbálnak, kacarásznak, lelkiznek, s a végén (bár megkezdődik a forgatás) talán már sejtik is, amit a magyar néző az első pillanattól tudott: az égvilágon semmi közük sincs Csehovhoz.
„Deine Sorge moch» ich haben!” – mondták volna mifelénk az ántivilágban e luxus-testű és luxus-lelkű svájci széplelkeknek, (póriasabban: nincs jobb dolguk jódolgukban?) – mi meg ma arra kérnénk őket legszívesebben, hogy gyorsan hívják meg Ljubimovot a Taganka színházzal, vagy éljenek néhány évet Moszkvában, a Taganka színház mellett. Bármit, csak ne akarjanak egy svájci kastélyban „igazi” oroszok lenni.
A film legfigyelemreméltóbb pillanataiban hamisítatlan paródiába csap át (persze a rendező szándékától függetlenül), de a végén már olyan idétlen, fád és eltévedt tehetségű a mutatvány, hogy ezen sem tudunk felüdülni. Szomorúan ültem a vetítésen, ijedten. Úristen: hát Csehov, meg vele együtt a világkultúrának majdnem a fele most már végleg Kelet-Európa ügye marad, mindez most már csak ránk tartozik, oroszokra, lengyelekre, magyarokra, csehekre, románokra? És azért is szomorúan, mert az új svájci film legjobbjai, Tanner, Goretta és Soutter (hisz ő sem mindig ilyen hamis) oly ritkán jutnak el hozzánk. S hogy épp a legjelentősebb, legtehetségesebb alkotójuk, Tanner miért nem, azt például épp annyira nem értem, mint ennek a filmnek a hősei és létrehozói Csehovot.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 41. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7984 |
