Zalán Vince
Az „új” Hollywood rendezői közül Sydney Pollacknak van a legtöbb szerencséje a magyar filmforgalmazással: A lovakat lelövik, ugye? az Ilyenek voltunk, A keselyű három napja, és a Bobby Deerfield után immáron ötödik filmje, a Skalpvadászok kerül a hazai vásznakra. Igaz, e legutóbb bemutatott mű készült a legkorábban, mintegy tizenhárom éve, még A lovakat… előtt. Ám az elsuhant 13 év nem látszik meg a filmen – s ez egyszerre dicséret és elmarasztalás.
Kellemes filma Skalpvadászok. Kellemes, hogy mindössze egy alkalommal kerül sor skalpolásra. Kellemes, hogy a cselekmény a komoly-vidám párbeszédek és az izgalomkeltő epizódok váltakozásának dramaturgiai segédletével a mozi ismert szabályai szerint halad a végkifejletig. Kellemes, hogy remek színészeket láthatunk: a nyíltszívű, humorban verhetetlen Ossie Daviest, a rutinos Burt Lancastert és Telly Savalast, aki mackósan játssza a skalpvadászok elvetemült főnökét ebben a XIX. századi történetben. A legkellemesebb azonban mégiscsak az, ahogyan Pollack, minden erőltetettség nélkül, mesél az önérzet, az önbecsülés és a kiállás, a tett sokak számára oly sokszor kuszának tűnő kapcsolatáról. „Egy film akkor sikeres – mondja a rendező egyik nyilatkozatában –, ha dramatizálják, nem pedig elmondják azt, amiről szól…” Ennek a feltételnek a Skalpvadászok teljes mértékben eleget tesz.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 40. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7982 |
