Mockler János
Claude Sautet, a kiterjedt életművű mester időskori remekével ismerkedhet meg a művelt közönség. A Velencében, Sukorón és mindenütt díjat nyert dolgozat méltó koronája a művész pályájának. Itten kontinuitás van. A nouveau natutrel (hitelesített magyar fordítása: francia álfilm) a hetvenes években élte fénykorát, ám elpusztíthatatlan. Magyarán a Dermedt szív ugyanolyan érdektelen, mint volt a Vincent, Francois, Paul és a többiek, és a többiek.
Van két hegedűszerelő, az egyik amolyan menedzser típus, a másik a mester. Van két színész; André Dussolier, aki olyan amerikai típusú, állandóan rángatja a száját, és néz, mint Jocky a Dallas végin, és egy franciás fiú, megragasztja az eltört hegedűket, felhangolja a főpincéreket, csirizes, halenyves, technokolos kezét beletörli múlt századi kötényébe, mielőtt kezet ad. Ő is néz állandóan, csak elébb fent ismertetett köténykéjével megpróbálja letörölni a jégvirágokat, mer’ ő a szívin át néz. Iszonyú gyönyörű zakói vannak itt a színésznek, több is. Néz benne, hegedűt forgat benne, leguggol benne, hadonász benne, s bort isz: egy millimétert sem távolodik a gallérja. Aki látott már közvetítést a budapesti parlamentből, tudja, miről beszélek. Magyarországon a nemzet java kapucnis zakóban jár. Ahelyett, hogy örülnének szép ruháiknak, jön egy hegedűslány. Logikus, a textilgyári művezető sem a stewardesek seggét csipkedi.
Ki szeret kit? Kit érdekel?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/12 56-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=798 |
