Kardos István
B. Etelka tizenhat éves javítóintézeti nevelésre ítélt, állami gondozottat egy szekrényben láttam először. Még a film előkészületei során. Mások is voltak abban a szekrényben, én mégis őt jegyeztem meg magamnak.
Gyermekvédelmis rendőrök mögött ácsorogtunk Rózsa János filmrendezővel: valami igazit akartunk látni, ők meg azt mondták, hogy jöhetünk. A rendőrök becsöngettek a lakótelepi lakásba. A kinyíló ajtó vacsoraillatot kavart. A ház ura, egy fiatal, harminc körüli férfi, zöld sportgatyában, sárga atlétában ült a levesestál mellett. Az asszony meg felemelte az ujját, hogy csendesen, mert alszik a kisebb gyerek…
A rendőrök valóban csendesen nyitották ki a diófa kombinált szekrény akasztós részét, s óvatosan nyúltak a kabátok közé. Ekkor láttam először B. Etelkát. Úgy jött ki abból a szekrényből, mintha csak a másik szobából jött volna. Az összes rendőrt ismerte, az egyikre még rá is mosolygott.
Még két lány volt a szekrényben…
A zöldgatyás rosszkedvűen eltolta maga elől a tányérját…
A többi lány is ismerte a rendőröket, a rendőrök is a lányokat… Egy pillanatig mindenki tanácstalanul állt az asztal mellett, erre a zöldgatyás intett: az ehet a levesből, aki akar…
„Mindig egyedül éltem, hiába éltem közösségben, s élek most is, ebbe már beletörődtem. Jelenleg mindenórás terhes vagyok… Hiszem, hogy semmi más nem kell az élethez, mint egy harmonikus család, egy stabil munkahely, és a sok-sok rossz kitörlése az emlékezetemből…”
(B. Etelka 16 éves javítóintézeti nevelésre ítélt állami gondozott.)
„…Nekem szabadság kell! Világot látni, mind azt, ami nincs Magyarországon: sivatagot, tengert látni. Ha nincs pénz, kocsikat feltörni, s abból élni, ha szükséges, embert ölni…”
(B. Éva 15 éves javítóintézeti nevelésre ítélt állami gondozott.)
A két kiemelt részlethez két kislány tartozik. Az egyik nyugodt, fekete hajú, a kezén, lábán néhány tetoválás: jelentéktelen kis ábrák, meg egy évszám. A másik szőke hajú, nyugtalan, a beszélgetés első pillanataiban cigarettát kunyizó, az ember képébe bámuló. Lopásért, garázdaságért került ide.
Szobatársak, s viszonylag jó barátnők. Kétszer is megbüntették őket, mert éjszakára összetolták az ágyaikat, s együtt aludtak.
Barátságuk fő összetartója B. Etelka terhessége. B. Éva önkéntes testőri szerepet tölt be B. Etelka mellett: közösen készülnek a szülésre.
1977-ben kerültünk először Rózsa Jánossal az egyik leánynevelő intézet közelébe. Szó szerint értendő a dolog: hosszú időt vett igénybe a különböző engedélyek beszerzése, elveszítettük a türelmünket, s legalább kívülről megnéztük az épületet.
A kerítésfal tetején betonba ágyazott zúzalék-üveg, főleg borosüvegtalpak. Ha süt a nap, finom, zöldes fény játszik a kerítés vonala felett.
Zuhogott az eső, amikor először bejutottunk az intézetbe. A portánál egy lány ácsorgott. Szabadult, s csak azért nem ment, mert esett.
Tegnap töltötte be tizennyolcadik évét: az intézetből automatikusan kikerült. Hetedik, nyolcadik hónapos terhes lehetett. A nevét is rögtön megtudtuk: a ZITA név négy betűje a bal kéz négy különböző ujján. Mint utólag megtudtuk, két évet töltött benn, ezalatt tizenegy szökése volt – kétnapostól háromhónaposig egyaránt –, de most tényleg látszott rajta, hogy nem vágyódik a külvilág után, s tökéletesen mindegy az is, hogy melyik irányba induljon. Tőlünk mindenesetre kért néhány cigarettát, a portásnőtől meg úgy búcsúzott el, mintha az édesanyját látná utoljára. Végre rászánta magát a távozásra. Kétszer elsétált a kapu előtt, végül intett egy arra guruló teherautónak… A sofőr kinézett a vezetőfülkéből, végigmérte a lányt, aztán nemet intett…
Személyi lap: B. Etelka (16 éves állami gondozottról)
Ítélet: Lopás, magánlaksértés, garázdaság.
Testvéreinek száma: 6.
Típus: Bőbeszédű, lelkes, főleg a történelem érdekli. Az intézetben fellelhető összes történelmi tárgyú könyvet olvasta. Kiemelkedő emlékezőtehetséggel megáldott lány, ugyanakkor a világról alkotott véleménye miatt még a társai is elítélik. Fiúkkal tartott kapcsolatot, de minden érzelmi motiváció nélkül. Életideálja megfejthetetlen. Fantáziája rendkívül felduzzadt, s ez a tény durva ellentmondásban van az egész személyiségét átfogó közönnyel. Hatszor szökött, mindig egyedül. 1977-ben egyik társát bántalmazta is, mert az vele akart szökni. Szökésének egyetlen bevallott célja: meg akarta ismerni a testvéreit. Jelenleg terhes.
Leányregény
A beszélgetések során az egyik nevelő elmondott egy régi történetet. Akkoriban a lányok egy részét a Szőlő utcából kapták. Óbuda és a kijelölt új intézet között villamossal jöttek a gyerekek. A csoportvezető aztán becsöngetett az intézet kapuján, a portásnak csak annyit mondott: „Szőlő utcából jöttünk…”, s már benn is voltak a falakon belül.
Az egyik évben, augusztus 20-án tetőzött a szökési kedv. A legfőbb ok: az esti utcabál. A kivilágított tereken a tömegben megbújva nyugodtan táncolni egyet az erre az időpontra szintén falakat átugró srácokkal. Az emeleti szobák egyikéből, a lefekvés után kilencen megszöknek. Blúz, melegítőalsó, tornacipő mindenkin. A falról való le-ugrás közben az egyik lány a lábát töri. Gyorsan a fal mellé húzzák, lapulevelekkel betakarják, s megígérik neki, hogy reggel hatra érte jönnek. A társaság a falon kívül megbeszéli, hogy reggel hatkor az intézetnél találkoznak…, s csak hárman indulnak el az utcabálra.
Az egyik cigánylány az „igazság” nyomába indul. A napokban levelet kapott a fiújától, amiben arról értesíti őt, hogy lakcíme megváltozott. A levél olvasása közben furcsa gyanú támadt benne – amit aztán szobatársnői csak tovább növeltek –, hátha hazugság az egész költözési história, csak egy másik lány jelent meg a fiú életében.
A lány az éjszaka különböző teherautókon több mint kétszáz kilométert tett meg. A megadott cím létezik. Egy vidéki férfi munkásszállás jó szándékú gondnoka megmutatja a lánynak – az ablakon keresztül – a békésen alvó cigányfiút. A lány fel sem ébreszti…, megnyugodott. A gondnoktól vesz egy liter pálinkát és reggel fél ötkor már a kerítésfalnál fekvő lányt itatja, pálinkás borogatást készít a törött lábra.
Ketten Csepelre mentek…, ezek nem jutottak el a céljukhoz. Egy bolgár kamionos vette fel őket, aki társával együtt az egyik lányt megerőszakolta… Amelyiknek sikerült elfutni, az száz méterre a történtektől végig várta, míg barátnőjét elengedték.
A kamion elment, a lányok egy faluban megtudták, hogy Győrtől tizennégy kilométerre vannak. Két motoros srác bevitte őket Győrbe, ezek rendesek voltak.
Vonat már nem indult, kisétáltak a pesti úthoz. Itt szerencséjük volt, egy vásáros felvette őket, s egész a Flórián térig behozta a lányokat. Reggel ötre a falnál voltak… A három utcabálos, három különböző ágy tollpihéivel, negyed hat körül megérkezett… Kettőjüket is kiszúrták a rendőrök a bálon, megkergették őket…, de nekik sikerült lelépniök. Két részeg, negyven körüli vasutas szedte fel őket… Az egyik lány reggel ellopta a vasutasok sapkáját, ezen jót röhögött az egész társaság…
A két maradék lány pont hatkor jött. Mindkettő összeverve: ezek a fiúikhoz mentek erre az éjszakára.
A fal mellett sorba álltak… A töröttlábút közrefogták, hogy ne sziszegjen, kapott még néhány kortyot a gondnok pálinkájából… A legmagasabb becsöngetett…
– „A Szőlő utcából jöttünk” – mondták az álmos portásnak…
A félhetes ébresztő már mindenkit az álmából ébresztett fel…
Értesítések, feljegyzések
„Értesítem, hogy intézetünkből a javítóintézeti nevelés alatt álló B. Etelka nevű kiskorú gyermeke megszökött. Amennyiben hazament, kérem, hogy azonnal hozza vissza. Ezen értesítésemmel egyidejűleg a rendőrségnek is bejelentem a nevezett szökését.”
Nevelői feljegyzés B. Etelka szökéséről:
Testnevelési órán vonulás közben a sorból elszaladt. Öltözete: világoskék melegítő felső, farmer, tornacipő.
Nyilatkozat a szökésről: Név: B. Etelka
Szökésem időpontja: 1977. VI. 11.
Szökésem oka: nem kaptam otthonról levelet
Szökésem alatt az alábbi helyeken tartózkodtam: Balaton
Beszélgetés B. Etelka 16 éves, javítóintézeti nevelésre ítélt állami gondozottal:
– Hány éves voltál, amikor először megszöktél az intézetből?
– Akkor? Tíz!
– És hová mentél?
– Hát volt egy barátnőm, most az is itt van, jó barátok lettünk, összehaverkodtunk, és megbeszéltük azt, hogy megszökünk. Annak az intézetnek volt egy nyaralója a Balatonon. És hát nem lehetett cigiznünk.
– Tízéves korotokban?
– Igen. És mi rágyújtottunk, lebuktunk, megvertek, megszöktünk…
– Megvertek?
– Igen.
– Ki?
– Pali bácsinak hívták, az egyik nevelőt. Az megvert és megszöktünk. És így… elkaptak, megint megszöktünk, megint elkaptak, megint megszöktünk.
– És hány napot tudtatok akkor szökésben maradni?
– Egy hónap… két hónap…
– Erről mesélj, az hogy telt…
– Egy ilyen szökés? Hát, mi mindig haza mentünk, vagy hozzánk, vagy hozzájuk.
– És apád ilyenkor mit szólt, mikor beállítottál és még hoztál egy barátnőt is…
– Semmit. Hogy vigyázzak magamra…
– Nem vitt vissza?
– Nem. Örül az, ha én otthon vagyok!
– Akkor mi a probléma?
– Hát… semmi.
– Akkor miért nem haza mész, hozzá?
– Hát, mert… most nincs kedvem odamenni… A ház miatt! Meg már verekedtünk is a házban, a bátyám is verekedett, az apám is, én is. Meg ott vannak a haverok is. Azokat is el kell felejteni. Ki tudja, hogy nem visznek-e bele egyszer valamibe megint.
– Mibe?
– Verekedés…
– Csak?
– Csak verekedés…
– Te ilyen nagy verekedő vagy?
– Apám is ütött, amikor kicsi voltam. Szíjjal, vasalózsinórral…
– A lány (a barátnő) miért van itt?
– Verekedés, kocsilopás…
– Még most is barátnők vagytok?
– Nem.
– Miért?
– Mert itt mindenki megunja egymást. Kint más, mint itt bent. Most idehoztak megint egy lányt, avval lakok egy házban. Avval sem beszélek. Itt bent egészen más, mint kint.
– Van itt barátnőd?
– Igen. Akik itt vannak most bent, azok közül kint ismertem egy párat – most itt vannak és ezek közül szinte mindegyikkel jóban voltam, havernőm volt. Dehát bejöttem, meguntam őket. Ez az Erika, ennek van itt egy ikertestvére, a Mari, és ő a barátnőm, az Erika. Na meg a testvére, azzal is jóba vagyok.
– Ők mért vannak bent?
– Nem tudom. Valami ok… valami hamisítás, valami ilyesmi. De nem szoktunk ilyesmiről beszélni.
– Miért?
– El kell felejteni! Csak az újakat kérdezzük meg. Jönnek új lányok, mért vagy itt, hogy hívnak, hol laksz. Ennyi. Hány éves.
– A barátnődet szereted?
– Hm. Elmegy…
– Van, akit szeretsz itt bent?
– Nincs.
– Kint?
– Kint van. Lány is meg fiú is. Ezt a fiút is szeretem, akihez most hozzá megyek. A másik fiút nem így szeretem, hogy szerelem, vagy valami. Hát – haver.
– Azt mondtad erre is, hogy ez sem olyan igazi nagy szerelem.
– Hát, ha ilyen kedvem van, akkor olyan, ha olyan, akkor amolyan…
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 04-06. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7962 |
