Loránd Gábor
Nehéz feladat elé állít ez a film. Először is, mert nem film. Hogy micsoda, azt pontosan nem tudom (valószínűleg a néző sem fogja tudni), de hogy film nem, az bizonyos. Talán zenés-táncos revünek titulálhatnánk jobb híján, bár ezt sem érdemli meg egészen. Az alkotók eleve lemondtak a legcsekélyebb értelmes tartalomról; még „ürügyről”, valamilyen élveszületett kerettörténetről sem beszélhetünk.
Új matematikatanár érkezik egy gimnáziumi lányosztályba és egyeseket osztogat az ábrándozó tiniknek (kis hiba folytán 16 helyett 20–22 éves ifjú hölgyek szoronganak a padokban), akik fellázadnak, mire szigorú oktatónk taktikát változtat, és dalolva kezdi tanítani a Pitagorasz-tételt. Ezen felbuzdulva a leányok beleszeretnek és – szintén dalolva – tanulásra adják fejüket, tanáruk pedig neves táncdalénekes lesz. Erről ennyit. A koreográfia viszont kőkorszakbeli, a zene harmatos – bár még így is a legértékesebb produktum a filmben. Olyan ez (elnézést a hasonlatért), mint amikor egy kapus tizenöt gólt kap, s mindemellett legjobb embere csapatának.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 40-41. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7946 |
