Ökrös László
Kormos ég, Hajnali tűz, Részeg eső, A térképen nem található, Pitypang: Darvas Józsefnek ez az öt darabja illik bele A magyar dráma harminc éve című tévésorozatba. Közülük egyedül a regényből átdolgozott Részeg eső nem készült eredetileg színpadra, a televízió mégis ezt az epikai fogantatású művet választotta az író drámai munkásságának reprezentálására. Jól tette-e? Föltétlenül. A harminc esztendő történetét átfogó mű már pusztán témáját és tartalmát, anyagát tekintve is olyan nagyra törő és jelentős, annyira jellemző nemcsak Darvas József írói munkásságára, hanem még életpályájára, sőt egész nemzedékére is, hogy a többi dráma egyszerűen nem mérkőzhet, nem versenyezhet vele. Ahogyan a Szakadék a fiatal, úgy emelkedik ki a Részeg eső az idős író alkotásai közül. Mindezen felül még azzal is, hogy bár szerkezete messze eltávolodik a hagyományos dramaturgiától, a lényeget tekintve mégis ez a darab a legkiegyensúlyozottabb, legharmonikusabb az öt közül. Annak idején, amikor 1964-ben bemutatták, még nem látszott az arányoknak, a tartalomnak és a formának ez az összhangja, inkább valami sodró, nyugtalan izgatottságot érzett ki a néző a szokatlan drámai formából. Közben azonban eltelt tizenöt év. És a Részeg esőt, amely a színpadon különleges szerkezetével és jó néhány részletében mondanivalójával sok nézőt meghökkentett, most a képernyőn mint megállapodott, higgadt tévéjátékot nézhettük végig. 1980-ban nem akadhatott fönn senki az író politikai ítéletein, vagy az időrendet fölbontó formán.
Sokkal inkább a történelmi háttérből elénk rajzolódó emberi életekre, sorsokra figyeltünk ma. Csontos Gyulára, a filmgyár ártatlanul bebörtönzött, összeroppant igazgatójára, például. Balla Sándorra, aki 1944- ben elkötötte a zsidó boltos tehenét, de amikor katonaszökevényeket kellett menteni, egy pillanatig sem tétovázott. Az öreg Kordásra, aki egy sebesült oroszt rejtegetett a lakásán, s amikor fordult a világ, kikiáltotta a völgyesi köztársaságot. Lilire, a szép szőke nőre, aki hogy megmeneküljön a deportálástól, szeretője lesz egy csendőrtisztnek. Tavaszi Ferkóra, a hevesi juhászgyerekre, aki pulikutyájával együtt állított be a népi kollégiumba, hogy szobrász legyen.
És figyelünk a többiekre, a főszereplőkre, mindenekelőtt Szóláth Bélára, a filmrendezőre és Balla Gézára; a festőre. Ám az ő arcmásuk mintha halványabb, színtelenebb volna. Nem a tévéváltozat hibájából. A darabban is sápadtabbak. A kisebb szereplők elevensége nem első sorban annak a következménye, hogy jobbára formás anekdoták hősei. Cselekedeteiknek közvetlen, személyes indoka, érdeke van. Szóláth és Balla tetteit a politikai meggyőződés, művészi hit vezeti és nincs mindig bennük a közvetlen érdekeltség. A drámai ábrázolás ezt a hiányt nehezen viseli el: vérszegények, jellegtelenek, sematikusak az így bemutatott, fölvezetett figurák. Különösen Balla alakja erőtlen. Hiába a kitűnő Őze Lajos minden erőfeszítése, festőjének nincs igazi meggyőző ereje, hitele. Szóláthot közelebb érezzük magunkhoz, róla jóval többet tudunk, különösen elromlott házasságáról. De a plasztikus jellemképhez ez is kevés, s a hiányt a színészi ábrázolás nem pótolhatja. Avar István sem képes rá, pedig szerepformálásának jó néhány pillanata igen erőteljes és emlékezetes. De a meggyőződés és a cselekvés közé csak az írói ábrázolás helyezhet valamiféle személyes és közvetlen indítóokot. S ezen a hibán a rendezés eszközei sem javíthattak. Hajdúfy Miklós láthatólag pontosságra, világosságra, a szó elemi értelmében közérthetőségre törekedett. Ha csak ennyi lett volna a feladata, azt mondhatnánk: sikeresen.
A Részeg eső voltaképpen egy különleges nyomozás története. A kiindulás Balla Géza öngyilkossága. Szóláth Béla a miértet kutatva, nem talál köznapi magyarázatot, közvetlen előidéző okot. Nyomozása áttevődik egy másik szférába. Hogyan törte össze az emberek hitét a szektás, dogmatikus politika? – ezt kutatja. A Részeg eső az események fölidézésével próbál világosságot teremteni. Csakhogy mindez nem kapcsolódik közvetlenül Balla Géza öngyilkosságához. A miértre ezzel nem kapunk meggyőző választ. Ahogyan előrehaladunk a cselekményben, kiderül, hogy az öngyilkosság csak ürügy. S ezzel együtt az ábrázolás fokozatosan eltávolodik a közvetlenül egyénitől, és egyre inkább előtérbe nyomul az egyéni cselekvést csak általában meghatározó, magyarázó politika, ideológia. Ha az események időrendben követnék egymást, a drámának erre a szétválására gyorsan fény derülne. A végső válasz mindenképpen bizonytalan. Az volt a regényben és a drámában, s az maradt most a tévéjátékban is.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/05 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7888 |
