Veress József
Mostanában egyre gyakrabban olvashatunk a filmrecenziókban kritikai észrevételeket a külföldi filmek magyar címéről. A bírálók korábban is szóvá tették a jogos vagy vélt pontatlanságokat, a téma azonban annyira kurrenssé vált, hogy több napilap- vagy folyóirat-kritika fókuszába került. Ha a szerzőnek nem jut eszébe semmi a látott filmről, „cikizni” kezdi a hazai keresztségben adott címet és a Címkiagyaló Bizottság tagjait. A manőver teljesen veszélytelen: nem kell tartani attól, hogy valaki is visszalő közülük.
Melyek a leggyakoribb kifogások?
Megváltozott az eredeti cím (amely a magyarnál sokkal kifejezőbb, árnyaltabb, összetettebb, hangulatosabb stb.).
Megmaradt az eredeti cím (pedig ennél sokkal kifejezőbb... stb.).
A magyar néző számára nem nyújt elég információt a cím.
„Üzleti” szempontokat érvényesítettek.
Agyonmagyarázzák az alkotást.
Döcög a stílus, semmitmondó vagy jellegtelen az elnevezés.
Félrevezető a cím.
A magyar cím korábbi művekre (filmekre, irodalmi alkotásokra stb.) emlékeztet.
A magyar cím nem emlékeztet semmire.
Megfeledkeztek a „műfajszerűségről”.
Nem folytatom, pedig akadna még néhány kritikusi sztereotípia. Tagadhatatlan tény, hogy nincs minden rendben a címadás körül. Persze a helyzet – külföldi példák özönének ismeretében írom ezt – nem is katasztrofális.
„Bizonyítványosztásra” semmiképpen sem vagyok illetékes. A következőkben mindössze arra vállalkozom, hogy címadási elveink és gyakorlatunk néhány jellegzetes kérdéséről szóljak.
Az alábbi táblázat az 1977–78–79. években nálunk bemutatott külföldi filmek magyar verzióinak adatait tartalmazza (a felsorolásban természetesen nem szerepelnek a hazai produktumok, a felújítások, a rövidfilm-összeállítások).
TÁBLÁZAT
Az első és legfontosabb szabály: tisztelni kell az alkotó akaratát, tehát a címet – ha egy mód van rá – tekintsük védettnek. Még akkor is, ha a rendező játékos fantáziája szülte (Buñuel maga mondta, hogy az Andalúziai kutyában nincs se andalúz, se kutya; vagy például Fellini Rómája: ugyan ki másnak jutott eszébe, hogy a film címében saját nevét szerepeltesse?). Nagy rendezők, filmtörténeti szempontból különlegesen fontos művek esetében e törvényt különösen illik tiszteletben tartani. (Zárójelben említem meg, hogy sok országban más a helyzet. Alfred Hitchcock filmjei az NSZK-ban a lehető legképtelenebb címeken mennek, Jancsó Miklós Szegénylegények című alkotásának is van néhány idegen – korántsem sikerült – címvariánsa (például olaszul: I disperati di Sándor).
Az irodalmi művek nyomán készített filmek címei nálunk többnyire az ihlető regényhez, színdarabhoz, novellához stb. igazodnak (Ház-tűznéző, Dulszka asszony erkölcse stb.). Ám itt is első a filmesek koncepciója: A delfin napja a magyarul Állati elmék címen megjelent Merle-regény nyomán készült.
A kisebb-nagyobb módosítások (rövidítések, szókihagyások stb.) ideális esetben „javítják” az eredeti címet, tehát nem is tekinthetők változtatásnak. Mese arról, hogyan házasított meg Péter cár egy arabot helyett: Péter cár és a szerecsen. A kockázat nemes dolog helyett: A kockázat, a Családi csoportkép szobabelsőben helyett: Meghitt családi kör, a Hívj engem a fénylő messzeségbe! helyett:: Hívj a messzeségbe! mindenképpen frappánsabb és tömörebb. Másfajta „korrekciók” is elképzelhetők. Például: A Nada-csoport többet mond, mint a Nada. A Nuki kalandjai nálunk Nuki majom kalandjai címmel jelent meg (elvégre Nuki fóka is lehetne).
Néhány cím esztendők – esetleg évtizedek – óta foglalt: ismételten nem szabad felhasználni. A magyar filmek esetében is élő és elfogadott ez a tradíció. Ezért lett Bergman Szemtől szembe című alkotásából Szemben önmagunkkal, a szovjet Tücsökből pedig Karrier. De hát bizonyos forgalmazási szempontok is szerepet játszanak a címadásban. Itt az, hogy a mű elnevezése ne „köszönjön vissza”. Máskor – ellenkezőleg – az előzetes ismeretek igazítanak el. Az Egy férfi és egy nő történetét Claude Lelouch felmelegítette (Egy másik férfi és egy másik esély). Nálunk így jelenik majd meg: Egy másik férfi és egy másik nő.
És most a lényeges változtatásokról.
Az okok különbözők.
Mit kezdjen a szegény magyar néző a Dupont Lajoie címmel? A Dráma a tengerparton – ha nem is eredeti igazán – mégiscsak utal a film jellegére. A magyar nyelvben a múlt idők megkülönböztetése hiányzik, ezért változott meg az Egyszerű múltidő Az elveszett múltra. Az R. V. Sz. (Revoljucionnij Vojennij Szovjet) hieroglifa, a Forradalmi Hadi Tanács rövidítése. Magyarországon A vörös pecsét lett belőle. Stroszek: ennél a névnél a Bruno vándorlásai összehasonlíthatatlanul jobb, de akadt kritikus, aki ezt is megvétózta.
Azokat a filmcímeket, melyek idegen szállóigéket, közmondásokat, helységneveket stb. tartalmaznak, címadóink mindig felülvizsgálják. Az eredeti helyett ilyenkor lényegre törő, a tartalomra utaló, s nem utolsósorban könnyen kimondható szavakkal – mondatokkal – invitálják a nézőt a moziba. Orromba száll a mustár – mondják a franciák. Mi meg azt mondjuk: Ahová lépek, ott fű nem terem (Claude Zidi vígjátéka; különben ezt a kreációt sem tartotta mindenki szerencsésnek). A közismert amerikai reklámfogalom, a Rafferty és az aranypor ikrek nálunk semmihez sem kapcsolható, a Rafferty és a lányok annál inkább. Persze nem célszerű derűre-borúra átkeresztelni mindent. A magyaros kiejtést próbára egyáltalán nem tevő Keoma, Fantozzi, valamint Griffin és Phoenix megmaradt.
Kommentár nélkül ideírok néhányat a mi leleményünkből – vagy önkényünkből – megváltoztatott címek közül (a magyarosítással egyetemben). Egyikük-másikuk pompás, de – sajnos – van közöttük korcs is, melyre a szülőanyja sem ismerne rá. Íme a rögtönzött leltár:
|
Eredeti cím (tükörfordításban) |
Magyar cím |
|
Hosszú, hosszú ügy |
A nyomozó dilemmája |
|
Egy-kettő, mennek a katonák |
Tankcsata |
|
Nem tartozik rám |
Az inspektor küldetése |
|
Napszúrás |
Zöldövezet |
|
Férfi férfi ellen |
Párharc |
|
A sült krumpli ünnepe |
Születésnap |
|
Horizontális tájkép |
Szegfű vodkával |
|
Adél még nem vacsorázott |
Nick Carter, a szuperdetektív |
Hogy milyen legyen a jó filmcím, mindenki tudja. Pontos, szellemes, rövid, figyelemfelkeltő stb. Valójában nem is könnyű remekelni akkor, ha az eredeti elnevezés sem nagyon ad fogódzót. Az átültetések közül egyébként alighanem Magyar Bálinté viszi el a pálmát. Szakmai körökben köztudott, hogy a Sammy Lee kis világát ő indította el magyarországi hódító útjára Sztriptízbár a So-hóban címmel. Tessék elképzelni, hányan nézték volna meg a Filmmúzeumban és a klubokban a Sammy Lee kis világát. A Sztriptízbár a Sohóban kasszarekordokat döntött meg.
Szóval: problematikus a hasonló (illetve egymáshoz hasonlító) filmcímek hömpölygése a moziműsorban. Ilyen sorozatokból sokat lehetne összegyűjteni: Az utolsó száguldás, Utolsó percig, Az utolsó valcer, Az asszony, aki arcot cserél, Az asszony, aki énekel, Asszony férj nélkül, Idegen levelek, Idegen asszony, Idegenben stb. A poént a címben sem szabad lelőni. Az oktató célzatú Talaj nélkül vagy a Véres föld kreálói ebbe a hibába estek. Előbbi ráadásul magyartalan is, akárcsak A megrögzött (ezt a szót önmagában nem szoktuk használni).
Kár tagadni: néha a kassza felé kacsingatnak, akik elrugaszkodnak az eredeti címben is kifejezésre jutó koncepciótól. A Barátaim című olasz tragikomédiát Férfiak póráz nélkülre „szelídítettük” a forgalmazásban: nem volt szerencsés ötlet. Máskor árad az érdektelenség az eredeti cím szokatlanságát nagyvonalúan mellőző „átültetésekből” (A varsói polgármester, Válaszút előtt, Kísérlet a szabadulásra stb.).
Nehéz elkerülni az úgynevezett „ütközéseket”: Liebe, Liebelei, Love és hasonló címeken több tucat produktum fut szerte a világban, s a rendezők meg a filmek gazdái nem nagyon törődnek azzal, hogy alkotásukat kölcsönzött, elcsent vagy egyszerűen csak figyelmetlenség miatt ismerősen csengő címmel indítják útnak. Az utazás (román film) azért kapott más elnevezést (A hosszú út), mert bemutatása idején még forgalomban volt a hasonló című olasz mű. A gyanú is megváltozott (A csalétek) – ugyanilyen megfontolásból.
A sikerült címátültetést nem nagyon szokták nyugtázni, pedig ez az érem másik oldala. Ha nem is sűrűn, de előfordul, hogy különösen adekvát – netán az eredetinél jobb – a magyar keresztvíz alá tartott film címe.
Ilyen a már említett Sztriptízbár a Sohóban, de A nagy balhé is (szó szerint Fullánk vagy Átverés helyett). Szellemes fordítói sziporka A jónevű senki (Stróman). A Vadnyugat hőskora inkább kifejezi a képeskönyv jelleget, mint az „objektív” ábrázolást ígérő Ilyen volt a Vadnyugat. Mindenfajta „elvárásnak” eleget tesz – alighanem Oscar-díjas – friss cím a Luxusbordély Párizsban (a Provance utca 122 magyar változata még csak ezután kerül a mozikba).
Mint a bevezetőben említettem, nem állt szándékomban igazoló jelentést készíteni a magyar filmcímekről. A pozitívumokról is említést tettem, a hibákról is. A fentiekből talán nyilvánvaló, hogy ezen a látszólag perifériális területen több a plusz, mint a mínusz. Beszéljünk továbbra is a témakörről, csak három körülményről ne feledkezzünk meg:
1. A filmcímeket sohase „általánosságban” ítéljük meg, hanem szoros összefüggésben a cselekménnyel, a társadalmi háttérrel, a művészi értékkel, a nyelvi közeggel.
2. A műalkotás el- és befogadását – a film sem kivétel – döntő mértékben nem befolyásolja a cégér. Ne becsüljük le a címadás jelentőségét, de ne is tulajdonítsunk egetverő fontosságot neki.
3. A jó cím nem mellékes dolog, de önmagában nem jelent sokat. Nekem személy szerint rokonszenvesebb az a művész, aki ezekkel a szavakkal fejezte be munkáját: „A filmem kész, most már csak címet kell találni hozzá.”
Címet találni mindig könnyebb, mint művészetet teremteni.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/05 37-38. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7872 |
