Egyed László
Nem tudom, mikor láttam egyet is a Népszerű-Tudományos és Oktatófilm Stúdió filmjeiből; amíg most aztán egy bemutatón egy egész év termését végignézhettem. De még a vetítés alatt is elsősorban azon gondolkodtam, vajon kinek, kiknek készülnek ezek a filmek. És egyáltalán milyen törekvés vezérli készítőiket?
Nyilván nem lehet mindegyik filmnél egy kalap alá venni a válaszokat ezekre a kérdésekre, és az is biztos, hogy a készítők adta válasz nem mindig egyezne azzal, amit az eredmény tükröz. Egy dolog biztos: ezeknek a filmeknek a színvonala, mondanivalója, és az a kör, akinek szólnak (ha van ilyen) nagyon eltérő.
Magam is ismeretterjesztéssel foglalkozó – küszködő – újságíró, nagyon jól tudom, milyen nehéz megtalálni a megfelelő gondolatot és formát; kiválasztani, hogy kiknek is szóljon az ember, és a kiválasztott közönséghez aztán hogyan kell szólni. Nézzük például a Közteret (melynek rendezője és operatőre Neményi Ferenc). Valóban szépen elkészített film, szakszerűségéhez sem férhet kétség, hiszen jó szakemberek értő segítségével született. Mégis, bár jó formai megoldásokkal, jó képekkel valósítja meg célját – a köztéri szobrok segítségével illusztrálja a magyar történelmet a századfordulótól napjainkig – az embernek az az érzése, hogy megérteni csak azok tudják, akik megélték ezt a történelmet. Márpedig egy ilyen film inkább azoknak hasznos, akik a jövő történelmét alakítják, a fiataloknak, akik, gyanítom, értetlenül nézik majd, hiszen feltehetőleg nem ismerik fel a régebbi időket „ábrázoló” képek nagy részét. Pedig talán egy megfelelő narrátorszöveg segíthetett volna. (Nem „szájbarágásra” gondolok!)
Más a gondom például a Vox Humanával (amelyet Dévényi László rendezett, Vancsa Lajos fényképezett). A szakértők itt is nagy nevek, és a filmesek is mesteri munkát végeztek. Óriási technikai bravúrok tanúi lehetünk, ahogyan a stroboszkóp segítségével lelassítva láthatjuk a hangszalagokat rezegni, vagy röntgenképen szemlélhetjük hangadó szerveink működését. Viszont a képek mintha véletlenül sorakoznának egymás után, egy-egy illusztráció pedig meglehetősen „naiv” (gondolok arra, hogy az emberiség soknyelvűségét „ábrázolandó”, sok nyelven elmondják a film elején, hogy az emberiség több ezer nyelven beszél). Egyébként ebből a filmből is hiányzott számomra egy jó magyarázószöveg, ami a legtöbb alkotásnál „hiánycikk”. Miért nem lehet olyan filmet csinálni, ahol nemcsak a néző fantáziájára hagyatkozik a készítő, hanem segítségül hívja a „második jelzőrendszert”, a beszédet is, ezzel segítve eligazodni a mondanivalóban?
Azután találkozni a stúdióban készült filmek között olyanokkal is, amelyek láttán az a kérdés fogalmazódik meg a nézőben, vajon mitől lesz ez népszerű-tudományos vagy éppen oktatófilm. Például a Szaltó (Csőke József filmje, operatőr Drahos Kálmán), vagy a Favilág (amelyet Vitéz Gábor készített, operatőr Lakatos Iván és Móri Sándor). Az előbbiben – miután a bevezetőben élettelen tárgyak mozgását, forgását láthatjuk – aztán tornázó kisgyermekeket, nagyobbakat, felnőtteket, tornászokat, akrobatákat. A látvány szép, de nem mond semmit, nem lesz „okosabb”, aki megnézi a filmet. Nem lesz „okosabb” a Favilágtól sem, bár ugyancsak szép élménnyel gazdagodik. Gyönyörű, kedves öreg faházak, de vajon attól oktató a film, hogy közben láthatjuk egy-egy villanásra, ahogyan emberek deszkát fűrészelnek, boronafalat ácsolnak?
Az egész filmprogramot nézve, valamiféle koncepció hiánya is érződik, eléggé találomra választódnak ki a témák – ami önmagában nem baj, de nem kellene-e mégis olyan kérdésekre nagyobb hangsúlyt helyezni, amelyek az embereket foglalkoztatják? És ha ilyen kérdésekhez nyúlnak, például a környezetvédelemhez (Itt születtek – Kiss Klára filmje, operatőr Lakatos Iván), akkor miért éppen a szinte senki által nem ismert, ritka növények eltűnését kell siratni? Amiről egyébként talán nem is az ipar tehet, hanem azok a környezetvédelmi szakemberek, akik nem gondoskodtak időben arról, hogy ezek védett környezetbe, „génbankba” kerüljenek, ahol nem fenyegeti őket a pusztulás. Ennél fontosabb, és ugyanolyan „látványos” téma nem kínálkozik bőven?
Akad persze olyan film is, amely valóban világosan tűzi ki a célt, és azt el is éri. Példaként a Nem létező várakat említhetném, amely érdekes filmtrükkeljárást mutat be, azért, hogy egyrészt a szakemberek számára vonzóvá tegye (és alkalmazásához szinte használati utasításszerű részletességgel mutatja be a módszert), másrészt, hogy a néző – aki általában szeret a kulisszák mögé kukucskálni – beleshessen a filmkészítés világába. (A filmet Bodrossy Félix készítette.)
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/05 08. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7861 |
