Galsai Pongrác
Elek Judit új filmjében alaposan ki kellene takarítani.
De vajon sikerülne-e?
Árverésen vásárolt, szedett-vedett bútorok, vetetlen ágy, gyűrött függöny, a nagymama halála percében megállított ingaóra, lezuhant könyvhalom, egy tányér hideg makaróni, elgurult bili a sarokban, mosatlan bögrék, csészék, pezsgőspoharak, női bugyi a karosszék támláján, félszemű kaucsukbaba, kifacsart citrom, fésű, szőke hajgubanccal, egy viharkabát árnyéka az előszoba fogasán...
De lehet, hogy a felsorolt tárgyak mind hiányoztak a filmből. A vetetlen ágy helyén egy dúlt rekamié vesztegelt. És makaróni helyett tejberizs volt a tányérban. Az ember megfigyelőkészsége, bizonyos terhelési határon túl, egyszerűen csődöt mond.
Ilyen összevisszaság talán nincs is. Ezt csak nagy rendezői műgonddal lehet előállítani. Mindenesetre, ha csak egy fogpiszkálót bármilyen irányba megpöccintenénk, a kép már a rend felé mozdulna.
És akkor még csak Elek Judit filmjének „civilizált” környezetében vagyunk. A városban. A Férfi és az Asszony két otthonában, s alkalmi találkahelyein. Itt némi nekibuzdulással rendet is lehetne csinálni. De a Majd holnap hontalan szerelmespárját éppen a rendetlenség jellemzi. A „majd holnap!” halogató önáltatása. A „lelki restség”: ahogy József Attila monda. A megoldatlanság. Minden úgy rossz, ahogy van.
De mi a garancia, hogy jóvá lehet tenni? Ehhez akaraterő kellene, döntés, elhatározás. S kellő kockázatvállalás. A Férfi és az Asszony évek óta szereti egymást. De nem tudnak elszakadni a családjuktól sem.
A Férfi részvéttel figyeli szomorú feleségét. Az Asszony olykor kedvesen megzsengeti-babrikálja-cirógatja a férje szakállát. S nem ritkán le is feküsznek a hites élettársukkal. A „varietas delectat” miatt? A paplan alatti melegtől begerjedve? Félálomban? Szánalomból? Vagy, mert hétfőn nincs televízió?
A helyszínek zűrzavara tehát jelkép is. S a jelképek világában nehéz söprűvel, partvissal, portörlő ronggyal rendet teremteni.
Aztán a Férfi örököl egy falusi viskót. Majd a kamera elvezet bennünket a „civilizálatlan” magyar valóságba. Amelyet valóban csak a rendezői képzelet „rendezhetett be”. Élő modelljét aligha lehetne megtalálni. Hiszen mélyebben fekszik Knut Hamsun csavargónovelláinak, Gorkij Éjjeli menedékhelyének, s a mindenkori Cséry-telepek világánál.
Itt már nem is a rendetlenség uralkodik. Ez már a „világ vége”. A tökéletes katasztrófaállapot. A lét dadog. Vagy többé dadogni sem tud. A tárgyak nemcsak összegabalyognak, szét is törnek, egybe is roskadnak, el is rothadnak a szemünk láttára. Itt hasonlóképp a „holnapra” váró, mozdíthatatlan, passzív emberek élnek. De az ösztönvilág legalsó szintjén vegetálva. Életre-halálra, a fuldoklók kétségbeesésével ragaszkodnak egymáshoz. Miközben csak morogni, sziszegni, gyűlölködni tudnak. Egy tányér hideg étel? Itt már idillnek számít. Valóságos megnyugvás a szemnek. Mintha a tető is rászakadt volna a hősök magánéletének korábbi zűrzavarára, a roskatag tető, s a reménytelen ég is, rácsorgatva rongyfelhőinek moslékát, és a porban, szemétben, mocsokban emberek és tárgyak vergődnének, félrebeszélve, csonkjaikkal hadonászva, végképp tehetetlenül...
Ezt a helyszínt már ki se lehetne takarítani. Semmiképp. Legföljebb a grabancuknál fogva húzhatnánk ki belőle az embereket. Ha még élnek. S egy kotrógép ronthatna neki a törmelékeknek.
Ragályi Elemér mindenesetre nagy látványélvezettel bolyong e katasztrófavalóságban is. Vagy álvalóságban? Netán rémálomban? Gyönyörűen rögzít. Nagy feszültségű képeket nyújt.
Különös ellentmondás: Elek Judit egy majdnem érdektelen magánügy-történetet bonyolít le e földszíni és pokoli zűrzavar terein. Innen is, onnan is bontogatja a szereplőket. Lélektani helyzeteket varrogat össze. Kézimunkázik. Olykor megszúrja az ujját. De nem sokat törődik vele. Gyorsan kiszívja a vért.
Elek Judit arra törekedhetett, hogy hőseinek passzivitása felbőszítse a nézőt. De ez a Férfi és az az Asszony nem tudja az indulatainkat kiváltani. Igaz, a rokonszenvünket sem. „Nicht, nicht!” Nem, hát nem! Összeházasodhatnának, szakíthatnának, rendbe hozhatnák az életüket, kitakaríthatnák a helyszíneket. De képtelenek rá. Ehelyett csak a szerelmi hétköznapjaikat tengetik. Az ő bajuk! Megisznak egy kávét a vállalati büfében, találkoznak a gyalázatos kölcsönlakásban, ölelkeznek, egymás sebeit kenegetik, az asszony gyereket akar, de lemond róla, összevesznek, újra megkívánják egymást... És minden marad a régiben. Nem is igazi szerelem ez. Inkább kölcsönös érzelmi onánia. Igaz, a film egyéb hősei hasonló vétségben leledzenek. A döntést kiprovokálhatná a megunt feleség vagy a fölszarvazott férj is. De ők sem tudnak igazán szeretni, se takarítani. Így jutunk el a falu „lumpenelemeinek” főzelék- és pálinkaszagú alvilágába. Ahol már naponta fölfakadó, gennyes sebeket okoz ugyanez a „magánéleti népbetegség”. A rendező olyannyira általánossá kívánta tenni a mondanivalóját, hogy – minőségi élmény híján a mennyiségi túlsúlyt választva – jóformán minden szereplőjét impotenssé dermesztette. A társadalom közép- s alsó szintjén egyaránt. Ez egy ilyen, boldog magánéletre képtelen Magyarország. Hogy a közéletben aktívabb-e? Erről nem szól a történet.
Elek Juditról többször megírtam: rendkívül érzékeny szemű művész. Főképp a líraiságában hiteles atmoszférát tud teremteni. Gyakran szó nélkül is. Egy arc, képkeret, törött váza, kibontott zsebkendő. Nála a tárgyaknak jelenléti erejük van. S a Majd holnap első felében is akadnak érzékenyen megoldott, valósághű, élő motívumok. A pásztorórát megzavaró IKV-ellenőr látogatása, az asszony tavaszi játszadozása a gyerekkel, ébredés az idegen házastárs karjában. Nem szólva a villanásnyi részletekről... De a film második részében a megidézett valóság nem hitelesíti az atmoszférát. Pontosabban: az atmoszférának nincs igazi valósága. S a kézimunka dramaturgiai szálai is összecsomósodnak, elszakadnak, szétfeslenek. Ami korábban csak magánügyi eset volt, itt hiteltelenné is vált.
A rendezőnőnek előző játék- és dokumentumfilmjeiben komoly támaszai voltak. Például Mándy Iván. Vagy a tények konkrétsága. De a Majd holnapnak nincs írója. Csak forgatókönyve van. És konkrét előzményei sincsenek. Csak atmoszferikusan kimódolt cselekménye.
Különben számos erényt viszontláttunk, amely Elek Juditot elsőrangú rendezőink közé sorolja.
A Majd holnap főbb szerepeit Lukáts Andor, Meszléry Judit és Szakács Eszter játszotta. Igazolva a rendező jó színészválasztását.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/05 02-03. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7858 |
