Schéry András
Arcangela Felice Assunta Wertmüller von Elgg, alias Lina Wertmüller nevéhez illően hosszú címeket ad filmjeinek. Olyanokat, mint A világvége a mi megszokott ágyunkban egy zivataros éjszakán. Ezek a papírtigris módján vicsorgó és kígyózó címek pontosan tükrözik is Wertmüller módszerét: látszatra könnyedén, valójában a nézőt terrorizáló aggályos egyértelműséggel határolják körül a film és a néző mozgásterét.
Wertmüller minden filmjében azon mesterkedik, hogy olyan közérthető és vonzóan tarka képekbe gyömöszölje az olaszokról alkotott véleményét, mint amilyen a turista-ikonográfiában Nápolyt jelképező füstölgő Vezúv képe. Ez a szándékosan triviális, a kollázstechnikát nyíltan alkalmazó, az érzelmességet szabadszájú harsánysággal leplező módszer különösen Amerikában hozott sikert Wertmüllernek, nem kis részben annak is köszönhetően, hogy ő Olaszországot – legalábbis az életmód, a társadalmi és érzelmi kultúra tekintetében – az ott egzotikusan érdekes „harmadik világhoz” sorolja.
Az amerikai siker eredménye ez az olasz–amerikai film, a koprodukció igényeinek megfelelően olasz férfi és amerikai női főszereplővel; témája kézenfekvőén a házasság válsága. Paolo, a latin lover és az olasz „férjemuram” skatulyaszerepében, valamint a balos értelmiségi obligát életstílusában pózoló, s a két szereptől külön-külön is, a kettő ellentététől pedig hatványozottan neurotikus újságíró (a remek Giancarlo Giannini) és Liz, a pszichoanalízis és a feminizmus életreceptjeit vak hittel alkalmazó amerikai college-termék (a Giannini mellett színtelen Candice Bergen) házassága természetesen totálcsődhöz vezet, ami azon a bizonyos zivataros éjszakán robban ki. Az égzengést azonban elnyomja a szentségtépázó handabandázás ricsaja, a villámlást a már-már egymást kioltó – sokszor idézetszerűen kölcsönzött – ötletek sziporkázása. A világvége egyelőre elmarad.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 40. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7843 |
