Székely Gabriella
Kiküldött munkatársunk beszámolója
A szovjet filmek fesztiválját egy katasztrófafilm nyitotta meg. A vásznon lángoló repülőgép most nem a megszokott, régi háborús film főszerepét játssza, hanem a világdivat szabásmintája szerint, új jelmezben állítja feladat elé A kapitányt és személyzetét. Alekszandr Mitta nemzeti motívumokkal, sajátos színekkel variálja a mozikonfekciót. Jóleső megnyugvással vesszük tudomásul, hogy a MALÉV járatain is közlekedő TU–154-es biztonságos repülőgép, önmagától nem hibásodhat meg a levegőben, s hogyha több ezer méter magasban mégis kilyukad a fedele, annak súlyos, „természetfeletti” oka van. A kapitány és személyzete ugyanis egy közép-ázsiai földrengés kellős közepében landol és száll fel, lávaomlás, robbanások kíséretében, hogy kimentse a gyerekeket, sebesülteket. A gép e drámai manőver alatt sérül meg, s a Moszkva felé tartó úton következik be a katasztrófa. A filmvégi látványos akcióig azonban hosszú az út.
A kétrészes film első fejezetében ugyanis megismerkedünk a kapitány és személyzetének magánéletével, még földi közelségben. A modern lakásokban, hangulatos dácsakertekben Mitta felfedezi a belső, lelki drámákat. A kapitány tinédzser lánya gyermeket vár, és ráadásul nem is szereti a gyermek apját. A birkatürelmű első tisztnek szörnyű, házsártos felesége van (még az első részben), el is válnak, a bíróság a közös gyermeket az anyának ítéli, aki a kislányt arra neveli, hogy új élettársát szólítsa apunak, az igazi apát pedig bácsinak. A rádiós tiszt léha moszkvai aranyifjú, sorra bolondítja a szép lányokat, mígnem beleszeret saját stewardessükbe. A lány rövidke kapcsolat után kiábrándul a fiúból, és egészen a katasztrófa pillanatáig semmibe sem veszi.
Mittának végül is igaza van, hogy filmjéből másfél órát áldozott hőseinek családi gondjaira. Ennyi lelki megrázkódtatás után a légi katasztrófa számukra csak gyerekjáték. Sokkal nehezebb elbánni egy hűtlen feleséggel, önfejű kamaszlánnyal, makacs szeretővel, mint kimászni a repülőgép tetejére, és a magasban befoltozni a lyukat. Nem is csodálkozunk, amikor a földet érő lángoló gép kettészakad, de az utasok és a személyzet sértetlenül szállnak ki belőle. Hiszen rengeteg dolguk van még a földön, rendbe kell tenniök elromlott magánéletüket.
A magánéletben gomolygó sötét felhők egyébként idén Dusanbében sokszor árnyékolták be a filmvásznat. Hol látványos tűzijáték közepette szakadtak a nyakunkba, mint Mittánál (bár a korszerű pirotechnika csak szégyenlősen pislogott az egykori Ragyogj, ragyogj, csillagom! fényében); hol csendes borongós hangulatot árasztottak; máskor pedig napsütést és hideg zuhanyt váltogatva bolondították a hősöket.
Georgij Danyelija nagyszerű Őszi maratonjának alcíme: szomorú komédia. Futóbajnok hőse leningrádi műfordító, aki ébresztős karórájának figyelmeztető csörgésére rohan a szeretőjétől haza a családjához, otthonról az egyetemre, előadásra, a tanteremből vissza szerelméhez. Véget nem érő, lihegtető ez a maratoni futás a boldogságért, a családi békéért, a karrierért, a munkáért. Ideges telefonok, néma vonalvég, ha a feleség veszi fel a kagylót; sértődött szerető, elkínzott feleség, díványra kirámolt ágynemű, kiűzetés a közös hitvesi ágyból, szakítások, hazug magyarázkodások – bergmanian „banális” történet. Danyelija jelenetei egy házasságból valóban szomorúan komikusak. Körülbelül így, nagyjából egyformán élünk otthon manapság Stockholmtól Leningrádig. Ilyen gyáván próbálunk mindenkihez tapintatosak lenni, és ilyen kegyetlenül kínozzuk meg egymást. Ugyanannak a filmnek különböző szerepeit játsszuk váltogatva. Függetlenül attól, hogy milyen a fürdőszoba csempéje, a férj micisapkája, a konyhabútor, a feleség hálóinge, meg maga a feleség, aki a valóságban csak ritkán, hasonlít Liv Ullmannra.
Danyelija sajátos remek orosz ízekkel is fűszerezi egyetemes családtörténetét. A Dosztojevszkijt fordító dán professzorral konzultáló hősünkhöz egyszer csak betoppan a szomszéd (Leonov alakítja, bizonyára emlékeznek rá a Prémium brigádvezetőjeként), letelepszik melléjük az asztalhoz, és megtanítja az ostoba külföldit fenékig hajtani a vodkáspoharat, könyökre támaszkodva elüldögélni az üveg mellett.
Danyelija nem hőseinek rejtett lelki indítékait fejtegeti, az Őszi maraton vetítése közben a néző nem érzi a Bergman-film alatti feszengő zavart, hogy a történet az ő saját titkait fecsegi ki. Humorral oldja fel az elénk tartott tükör leleplező élességét. Sem ő, sem mi nem tehetünk mást: kinevetjük magunkat. (És tette ezt, gondolom, az egy színésznő kivételével férfiakból álló zsűri is, amikor a fesztivál nagydíját neki ítélte.)
Saját honfitársain nevet a szintén díjazott grúz Gella Kandelaki is Esemény című filmjében. A grúz humor persze másféleképpen ingerel nevetésre, különösen Kandelakié, aki néhány fiatal rendezőtársával együtt Otar Joszeliani „köpenyéből” bújt elő, pontosabban Kandelaki az Élt egyszer egy énekes rigó címszereplőjéből lépett elő rendezővé. A dokumentarista fiatalember első játékfilmje ez, négy évvel ezelőtt készült, s most került a mozikba. Egy századfordulós kis faluban váratlan esemény történik. A családfőt betegen hozzák haza a mezőről. A baj az egész falut mozgósítja. Benépesül az udvar, hosszan tárgyalják a tragédiát, intézkedéseket fogalmaznak, kikérdezik a várost látott szomszédot, készenlétben állnak a siratóasszonyok. Az esemény alkalmából ¡természetesen enni, inni kell, veszekedni, kibékülni, összeölelkezni. Reggel pedig a „beteg” felkel, megreggelizik, és elindul a munkába. A Joszeliani-tanítvány mesterének szellemében, iróniával, az érzelmes groteszk hangján mutatja a hangoskodó, gyűlésező, elméleteket gyártó, csak éppen cselekedni nem tudó grúzokat.
A családi perpatvarok szomorkásan derűs világából a közélet vizeire evez a fesztivál egyik legvitatottabb filmje, az azerbajdzsán Kihallgatás, R. Ibragimbekov rendezése. A film főcímének mottójából értesülhetünk arról, hogy nemrégiben Azerbajdzsánban az új első titkár nagyszabású hadjáratot indított a korrupció, a gazdasági visszaélések ellen. A film egy ilyen bűneset nyomozásának története. Az olasz politikai krimik műfaji szabályai szerint a vizsgáló nyomozó többgyermekes, lakásgondokkal küszködő, tehát könnyen megvesztegethető kisember. (A. Kaljagin, Nyikita Mihalkov Platonovja játssza nagyszerűen.) A kihallgatások során kiderül, a néma vádlott hallgatásával nagy „fejeseket”, városi vezetőket takargat. A nyomozó nem nyugszik bele az igazságtalanságba, vizsgálatot rendel el a neves bűntársak ellen. A néző végül is sosem tudja meg, csak találgathatja, mi történik vele, és az igazi bűnösökkel.
Az azerbajdzsán rendező közéleti szenvedélye kollégáira másképpen hatott, mint ránk. A külföldieket meggyőző őszinteségét felszínes, „divatos” társadalombírálatnak minősítették, és helyi valóságismeretük birtokában az igazi elemzést hiányolták. A vita, nekünk magyaroknak, ismerősnek tűnt. Dusanbe talán még sincs olyan messze Pécstől.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 18-20. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7830 |
