Hegedűs Tibor
Van egy nagy ínyenc hírében álló, magyar származású amerikai bűnügyi regényíró. Rex Stout (egyik legjobb könyve nálunk is megjelent). Gondoskodik róla, hogy nagyeszű detektiv-hősére, Nero Wolfera vetítse rá a kulináris örömöket élvező hajlandóságot, mert ezzel ürügyet talál arra, hogy regényeibe ínycsiklandó recepteket csempésszen be, mi több, egyik művében a cselekmény szerint összehívják a világ legjobb szakácsait, hogy avatott zsűri előtt fitogtassák tudományukat, s mit tesz a sors: legyilkolásszák őket.
Ezt az alapötletet koppintotta le szégyentelenül egy másik – angol – szerző, persze, bizonyos változtatásokkal, s a meglehetősen sikerületlen plágiumból készült Ted Kotcheff filmje, brit és francia szereplőkkel (seregnyi ismert név: George Segal, Jacqueline Bisset, Robert Morley, Philippe Noiret, Jean-Pierre Cassel, Jean Rochefort stb.). A szerzők itt a krimi műfaját szinte teljesen alárendelték a különböző gusztusos konyhai készítmények bemutatásának, a nézőtéren legtöbbször úgy érezzük magunkat, mintha egy díszes kiállítású „Háziasszonyok lapját” lapozgatnánk, s nem filmet néznénk. Szellemi élvezetként (?) van némi jópofa angol humor (néhány „bemondás”, maró dialógus Oscar Wilde, Bernard Shaw szellemes replikáit idézve). A produkció végül is a bűnügyi vígjátéknál köt ki, de utóbbinak mégsem elég mulatságos, kriminek nem elég izgalmas. A szerzők képtelenek kibújni alapötletük csapdájából: a prímet nem az el-ellankadó cselekmény viszi, még kevésbé a csak villanásnyi játéklehetőséget kapó színészek, hanem az ételek. Canard farci à la Molineau, Bombe Richelieu (az utóbbi elkészítését játszva megtanulhatjuk). Induló szakácstanfolyamok résztvevőinek feltétlenül levenítendő film.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/07 38. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7803 |
