Kardos Ferenc
Két film között minden rendező szenvedélyesen gyűjti a cédulákat. Félbehagyott mondatok, dialógfoszlányok, külső helyszínek hevenyészett vázlatai, címek, telefonszámok, elvégzendő és elmulasztott teendők gyűlnek össze a zsebekben és az íróasztalon.
Hogyan tovább? Minden film után ez a kérdés. Az ember leszámol bizonyos dolgokkal, lázadozik, keresgél, mozog és legyőzhetetlen vágyat érez, hogy odavágja a tollat. Hogy lesz ebből a sok papírból film?
*
Talán ez az egyik ellentmondás, amellyel a film küszködik. Tapadunk a biztonságos papírhoz, az irodalomhoz, a színházhoz. A film a törékeny pillanatok rögzítése, s még jegyzeteink is írásban rögzítettek. Képi hangulatok, élmények leírása pedig nehéz lecke. Fényképek és videoszalagok járnak az eszemben. Érdekes volna egy olyan dramaturgiai megbeszélés, ahol a látványé a főszerep. A dokumentumfilm műfajában talán már ma is lehetséges, de a játékfilm, a fikció műfajában olyan költségekkel terhelné a jövendő filmet, ami ma sajnos egyre nehezebben elképzelhető. Ez a spontán, a közvetítő apparátust nélkülöző filmezés, talán csak az amatőrmozgalomban valósítható meg. Máriássy Félix, volt tanárom és osztályfőnököm, húsz éve beszélt egy filmről, amit egyedül készítene, töredékeket és valóságmorzsákat vágna össze, az embert körülvevő gazdag életet „írná” le a kamerával. Az írás szó itt is előfordul. Akik elvetették a papírra írás gondolatát, azok a kamerát kívánták a tőltőtoll hajlékonyságával használni. Lázadás az irodalom ellen és ragaszkodás is egyben. Az írni igében több a bizalmunk, mint a filmezni igében? S ha írni nem is, de olvasni majdnem mindenki tud, hát nézzük a forgatókönyvet! Ellenőrizzük, csiszoljuk, átírjuk, elfogadjuk, megtárgyaljuk, elemezzük! Ha a magyar film körül sötét felhők gyülekeznek, akkor mindig a forgatókönyvbe, az irodalmi átiratba kapaszkodunk. Kőbe vésett forgatókönyveket! Riasztó jelszó a maga abszurd igényességével.
Nem a jól gondolt, megszerkesztett, fantáziadús elképzelés ellen beszélek, csak talán van olyan sajátos filmi forma, ami elevenebb, intuitívabb lehet a réginél, s ennek az új dolognak a megteremtésére gondolok, vagy több kísérletre, mert sokféle értől lehet eljutni az óceánig.
*
…Évekig foglalkoztam bizonyos színházi effektusok filmi realizálásával. És mások is, egyre többen a világon. A szűkös költségvetés, az intellektuális igény, mind erre szorítja a rendezőket. A drámairodalom olyan szellemi szférákat térképezett föl, melyektől a film a maga naturális természetével nem is álmodozhat. A szakadék egyre nagyobb, s ez így van rendjén. A film nyelve lassan önállóvá válik. Az a bontott tér és idő elképzelés, amely a filmek sajátos belső tulajdonsága, a színház számára marad a titkok birodalma. A kölcsönhatás mégis szoros és újra és újra felbukkannak a legmodernebb filmkísérletekben is. A folyamatos idő, a hosszú beállítások stilizált térképzete, a dokumentumfilmekig vonzza a filmeseket.
Hideg hatások kiváltására, az elidegenedést szeretném másként leírni. Sokszor és nagy kedvvel nyúltam a színházi eszközökhöz. Petőfi-filmem sok jelenete őrzi ezt a szerelmet.
*
Magyar filmeket kísértem a franciaországi Nantes-ba. A vetítések kezdetén rövid bevezetés, a filmek után vitát vezetni – ez volt a feladatom. Néhány filmet, amelyeket régen láttam, újra megnéztem. Érdekes, hogy a közeg milyen hatást gyakorol a filmre. Elvesznek az itthoni kritika által patikamérlegen méricskélt részletek, s marad a gondolat, a szerkezet, a lényeg, már ahol van, s ott tetszett is, jobban mint itthon. A Hideg napokat a bemutató óta nem láttam újra. Egy férfi sugárzó tehetsége ejt ámulatba. Egy világsztárt látok, a neve: Latinovits Zoltán. Nem tudom, hogy ilyen világosan láttuk-e idehaza. Ha igen, akkor végre meg kéne tanulnunk együtt élni tehetségeinkkel, s nem szájtátva nézni, mint szaladnak ki az országból, vagy az életből.
*
A magyar filmek közül néhány éve hiányoznak a szélesvásznú filmek. Az igazi, anamorf objektívvel rögzítettek. A hatvanas években elszaporodtak, aztán eltűntek. Ha jól tudom, akkor ma nem is szabad ilyet készíteni, állítólag a televíziók miatt, akik a magyar film legjobb külföldi vevői. Magam is készítettem egyet, az Ünnepnapokat. Ez az egyetlen filmem, amit megvett valamelyik nyugatnémet televízió. A mozik ma is fel vannak szerelve, hisz az amerikaiaknak nem tiltottuk meg, hogy szélesvásznú filmekkel csalogassák a nézőket a moziba. A sztereo hangról nem is beszélek, pedig a filmtechnikában a hangszalag fejlődött legtöbbet az utóbbi időben. Kvadrofon filmet azt hiszem nemcsak készíteni, de vetíteni sem tudunk. Minek is? Magyar filmet úgy sem néz meg a kutya sem.
*
A történelmi, társadalmi sorsfordulók az egész nép életét megváltoztatják. Ezt, ha jól tanultam, akkor nemcsak az államférfiak, politikusok, a nagy emberek szerepeltetésével kéne ábrázolni, hanem a néptömegek szerepét tömegjelenetekkel kellene kiemelni.
Sokszor irigykedünk az olasz politikai filmekre. Az Algíri csata című film tömegjeleneteiben tömeg szerepelt. Az algériai szakszervezetek ajánlották fel a segítségüket a film elkészítéséhez. Fontos volt számukra. A közösség támogatása ráférne a magyar filmre is.
A mi múltunk és közelmúltunk is bővelkedik sorsfordulókban. A helyes arányok és dimenziók megragadhatatlanok egy zárt szobában, tévedhetetlen államférfiak bölcs mondásaival. Nézem a Rettegett Iván tömegjeleneteit, s tudom, hogy a háború alatt forgattak, amikor nem a filmezés volt a legfontosabb. Milyen társadalmi igény jelenik itt meg? Az eredmény valódi érték, s ez igazolja az elképzelést. Milyen társadalmi igény veszi körül a magyar filmet ma? Hol a helyünk? Milyen feladatot látunk el a társadalmi munkamegosztásban?
Formális választ könnyű adni a kérdésekre. Komolyan már nehéz felelni rájuk.
*
Egy-egy film technikai feldolgozása bizonyos konvenciók, törvények szerint történik. A néző és az alkotó közti megállapodás teszi érthetővé a filmet, nagy vonalakban ez a filmnyelv. A bevett konvenciókat a néző anyanyelvi szinten érti, az új zavart okoz, a megértést nehezíti.
Az európai film mindig nagy ambíciókkal bombázza a nézőket nyelvújítási törekvéseivel. Az amerikai film megvárja, hogy az egyezség megköttessék a néző és alkotó között, csiszolja, tökéletesíti, és sikert arat vele.
Én a kockáztató, intellektuális európai filmet szeretem jobban. A mozikban ma a konvenciók uralják a vásznat és a nézőket világszerte. Elég régen tart ez az irányzat, s az üzleti élet törvényei szerint sikeresnek is mondható.
Az európai film bajba került a moziban. Feszültség keletkezik alkotók és nézők között, s kevesebb a látogató. A nyugatnémet film, a lengyel, a magyar film hazai presztízse nagyon alacsony. A németek amerikai tőke felé kacsintgatnak. A lengyelek és mi úszunk az ár ellen. Az angol film gyakorlatilag megszűnt, a francia fuldoklik. Az olasz és japán filmgyártás kettes játékot űz. Tömegigényeket is kiszolgál, és támogatja a nagy alkotó egyéniségeit is.
Remélem, hogy hamarosan beérik annak a munkának a gyümölcse, melyet a lengyel, a nyugatnémet és magyar filmgyártás fektetett egy új filmnyelv, konvenciórendszer megteremtésébe. Remekművek beérésére nincs matematikai törvényszerűség, de a tendenciák láthatók. A hatásos előadás párosul a befogadó megértésével, s egycsapásra dőlnek meg a régi értelmezések. Ezt a csodát számomra mindig az európai film jelentette, s a magyar filmet is ide sorolom.
*
Több fórumon is elhangzik, hogy gazdasági nehézségeink ellenére a kulturális tárca az előző évi támogatást biztosítja az idei évre is a magyar filmgyártásnak.
A filmterületet különösen érzékenyen érintik az idei árintézkedések. Az előre tervezhető költségemelkedés megközelíti a harminc százalékot. Ez is elhangzott.
Az állami dotáció összegét a minisztérium emelni nem tudja. Ez is elhangzott.
A magyar játékfilmek száma nem csökken. Ez is elhangzott. Ellentmondást érzek a céljaink és gazdasági lehetőségeink között. Filmjeink többsége úgyis szegényes, hiányoznak a látványos elemek. Nem tudom, hogy létezik-e olyan szakma, amelyik ekkora különbséget belső erőből ki tud gazdálkodni?
*
Több cédulán látok jelenetvázlatot, képsortöredékeket. Lassan kialakul köztük valami belső összefüggés. Ezeket félre rakom. Remélem, a tartalmuk a vásznon kap nyilvánosságot. Filmcímek, olvasmányélmények, vázlatok televíziós munkákhoz. Értekezletek, megbeszélések tömör rögzítései. Most látom, hogy mennyi idő megy el a szövetségi, filmszakmai megbeszéléseken és milyen kevés az eredmény.
Javaslatok forgalmazási kérdésekben, prémium és írói honoráriumok ügyében.
Vázlatok gigantikus filmtervekről és túl szerényekről. Ezeket összegyűröm és eldobom.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/07 19-20. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7788 |
