Lukácsy Sándor
A képsor, mellyel a film kezdődik, mondhatni Bacsó Péter ars poeticáját testesíti meg: utca, közönséges pesti utca, emberek, hétköznapi emberek, járókelők, bevásárlók szatyorral, kismamák kézen fogott gyerekkel, naponta látható ruhák, arcok, hajzatok, ismerős léptek, zajok... („A téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte!” – mondta egy régi, de nevezetes vitában Aczél Tamás.)
Ennek az ars poeticának választott ideje a jelen idő: a naptár 1977-et mutat, mai kellékek és színterek, mai kollégium, csónakház, parlament, mai bicikli, aktatáska, diákvacsora hagymával, mai szóejtés, viccek, minden mai. (Naprakész esztétika.)
Bacsó Péter filmjeiből a jelen idő és a köznapi valóság érdekes, színdús, vibráló pointillista antológiáját lehetne összeállítani. De telibe találnia a valóságot és a jelenkort sehogy sem sikerül.
A valóságnak ez a szerelmese hűtlen és könnyelmű szerető. Beéri futó kalandokkal, nem perzseli emésztő szenvedély, minduntalan megcsalja szerelmét. Filmjeiből az igazolatlan helyzetek, önkényes motivációk s egy lezser lélektan valószínűtlenségeinek antológiáját is össze lehetne állítani.
Új filmje is a hűtlenség vétkében fogant.
Citrom Flórát egy fiúval találják a kollégiumi diákszoba ágyában. Ilyen van. A tetten érteket a diákbizottság kizárja a kollégiumból. Ilyen – manapság – nincs. A lány bizonyíthatná, hogy nem történt semmi, hiszen szűz. Ilyen is van, bár – alkalmasint – ritkán. Bizonyítás helyett a lány a miniszterhez föllebbez, bocsánatot nyer, sőt a folyóirat-olvasót kiutalják neki és a fiúnak, hogy éljenek együtt, „minden papír nélkül”. Ilyen – még a tündérmesékben sincs.
A hihető és a hihetetlen e hideg-meleg zuhany dramaturgiája megteremtett egy bohózati helyzetet, mellyel utóvégre el lehetne játszogatni: miként kezd közös életet két fiatal, noha nem akarták, s alig ismerik egymást. A film azonban ezt a lehetőséget nemigen használja ki. Citrom Flórának csak a fiú hebrencs szexualitásával s a nyikorgó ágy kellemetlenségeivel kell megküzdenie, hogy elveszítse szüzességét. Mindez a filmidő tizenöt–húsz perce alatt meg is történik, kész, be lehetne fejezni.
Egy játékfilm azonban nem tarthat negyedóráig; a történetet tovább kell lökni. Újabb hideg-meleg dramaturgiai ötletekkel.
A tettenérés, a kizárás és annak visszaszívása Citrom Flórára irányítja a közfigyelmet. A nevezetes ex-szüzet beválasztják a diákbizottságba, majd a csúcsbizottságba, végül az országgyűlésbe. Ha vesszük, újabb bohózati lehetőségek, de a film komolyan akarja vétetni magát, s rákapcsol a társadalomkritikára, ötletben Bacsó Péternél nincs hiány, az ötletek azonban ütik egymást, ellentmondó fénytörésük elenyésztet minden művészi kohéziót, és logikátlanul megsokszorozza a főszereplő alakját. Vagy fél tucat Citrom Flóra mozog a filmben. Van az édes kis fruska, aki választói előtt belesül a beszédbe – meg is választják, hisz olyan édes. Van a meglehetősen undok karrierista, aki első szóra teljesít felsőbb parancsot, s hagyja manipulálni magát. Van a puritán népleánya, aki komoly képpel javasolja, hogy a honatyák biciklin járjanak a parlamentbe, ő maga azon jár. Van a napestig elfoglalt kádertojás, aki annyit talpal, annyi fogadóórát tart, hogy a fiújára nem marad idő, de nehezményezi, hogy az másokkal kezd cicázni. Van az érzékeny szerelmi hősnő, aki személyes bonyodalmát az országgyűlés színe elé viszi, s megszavaztatja – csak úgy – a szerelem jogát a képviselőikkel. Van a... Van még. Hogy ennyi ellentmondó figura nem férhet el egy alakban, Bacsó Péternek nem okozott gondot.
És azok az ötletek is... Szavaz a parlament, a békepap szundít, fölriadván társaira pillant, és jó mamelukként – mint szokta – már tartja is föl a kezét: megszavazza, hogy neki is van szerelmi ügye. Ez még elmegy; ha tetszik, kritikai fricska. De mit szóljunk ahhoz, hogy Citrom Flóra országgyűlési képviselő takarítónői álruhában hatol be a vezérigazgatóhoz, aki nem akarta fogadni, s takarítás közben a csillárról pottyan a nagyfőnök ölébe? Úgy látszik, Bacsó Péter is több van: az egyik nyitott szemmel és csipkelődő kedvvel jár-kél a világban; a másik minden blődlit lefényképeztet, ami az eszébe jut.
A női főszerepet Tarján Györgyi játssza. Jellemet nem alakíthat, mert nincs; megpróbál viselkedni a helyzetekben. Citrom Flóráról nincs mit elhitetnie, de arról meggyőz, hogy jópofa színésznő, aki felöltözve és öltözetlenül egyaránt ügyesen mozog, és bájos öniróniával kacsingat a nézőre. Gálffy László a fiú szerepében méla arccal igyekszik ellenpontozni a rá kirótt vicceket. Gábor Miklós a parlament elnökeként olyan precíz és méltóságteljes, mint egy igazi.
A film azzal fejeződik be, hogy a fiú, miután benősült egy téeszbe, krizantémokat nevel, de a virágok nem akarnak idejében kinyílni; szerencsére a téeszelnöknek (aki maga is az országgyűlési képviselők számát növeli a filmben, s demizsonból kortyol pálinkát a parlament folyosóján) támad egy ötlete: az üvegházakban bekapcsoltat minden lámpát és hősugárzót, s a melegtől máris kivirulnak a virágok... Lám, milyen egyszerű! A filmcsináláshoz azonban, sajnos, nem elég – minden áldott évben, mint Bacsó Péter teszi – bekapcsolni a lámpákat.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/08 09. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7752 |
