Körmöczi Lászlóné
Érdeklődéssel olvastam a Filmvilág 1980. augusztusi számában Bajor Nagy Ernő riportját a mozikról, a moziba járási szokásokról. Nagyon megfogott egy részlet, amelyben a riporter és alanya arról beszélgetnek, hogy a mai színészek nem olyan szépek, mint a hajdaniak.
Ezen már én is sokat gondolkodtam, főleg a külföldi filmek kapcsán, ahol a változás még feltűnőbb: ők Clark Gable-től jutottak el Gene Hackmanig, Sylvester Stallonéig. A jelenségre bizonyára több magyarázat is kínálkozik. A legfőbb oknak én azt tartom, hogy ma már a filmekben a filmhősök nem emberfeletti emberek, hanem egyek velünk, arcok a tömegből. Ezért nem is olyan szépek, mint akik a sminkmester műhelyéből jönnek. Sylvester Stallone a példája annak, hogy ma már a veszteseket, a keményen elkalapáltakat is szívébe zárja a mozilátogató közönség. S végül: a mai néző feltétlenül nagyobb intellektuális igénnyel ül be a moziba, mint korábban. Nos, ez is megkívánja, hogy a szép babaarcok helyett kifejezőbb, érdekesebb arcú színészek játsszák a szerepeket. Magyarországon sincs ez másként, gondoljunk például Haumann Péter gyorsan felszárnyaló karrierjére.
Lehet, hogy Bajor Nagy Ernő riportalanya visszasírja a régi szép időkkel együtt a szép színészek korszakát is, én azonban úgy vélem, mai keményebb és gyorsabb tempójú valóságunkat jobban kifejezik a keményebb és érdekesebb arcok, ha talán nem is oly tökéletesek.
Körmöczi Lászlóné
Budapest
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7714 |
